Mindenki féltékeny, mégha nem is vallja be

Mit tegyünk, ha eljő ama bizonyos zöldszemű szörny?

Tegye a szívére a kezét az, aki soha nem nézett bele párja, férje telefonjába/ levelezésébe. Azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy egy kapcsolat megrontója lehet a féltékenység. Szokták is mondani: az "egészséges" féltékenység" megengedett, hiszen ez is mutatja, hogy mennyire ragaszkodunk párunkhoz, a "beteges" féltékenység viszont tönkreteheti az életünket.

_{2010.02.22 16:13}_ma.hu

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret -Kisebb betűméret

_hirdetés

A féltékenység, mint érzelem, a legerősebb emberi érzelmek egyike. Tévhit, hogy csak a nők képesek jeleneteket rendezni- a féltékenység érzése ugyanúgy jelen van egy férfi életében is, maximum nem mutatja meg magát látványosan. A férfiak amúgy is zárkózottabbak lelkizés terén, így érthető, ha ritkán szembesülünk a féltékeny erősebb nemmel.

Adjunk teret!

Akármennyire is nehéz rávenni magunkat: párunkat soha nem láncolhatjuk teljesen magunkhoz. Mindig kell hagyni neki egy szabad teret, amely által megőrizhet egy darabot „önmagából”, el kell fogadnunk, hogy van egy élete- nélkülünk. Persze ez nem jelenti azt, hogy ész nélkül álljon neki valaki pasizni vagy csajozni- divatos szófordulattal élve- ez valójában azt kell hogy jelentse: tiszteletben tartjuk az ő világát.

Általában minden párkapcsolat a rózsaszín felhő ködében indul, és a gondok- legyen az hétköznapi, ellaposodás vagy harmadik fél- csak később jelentkeznek, így törvényszerű. Egyet azonban soha nem szabad figyelmen kívül hagyni: egy párkapcsolat csak akkor működhet zökkenőmentesen, ha még a rózsaszín felhő ideje alatt kialakul a kölcsönös bizalom. Persze mindig jöhet egy harmadik, de akkor is megspórolhatóak a felesleges körök egy őszinte beszélgetéssel. Ez viszont nagyon kevés helyen van így. Legtöbbször a düh jelentkezik, ami majd átcsap vádaskodásba, majd az egymásra való mutogatásra, és legvégül gyűlöletbe.

Ami nem megy...

Az egyértelmű jelek jelentkezésekor- gondolunk itt a rúzsfoltos ingekre, női parfümre kedvesünk alsónadrágján, félreérthető e-mailekre vagy sms-ekre (felesleges vitatni, mindenki belenéz párja levelezésébe...), két megoldás marad: vagy leülnek a felek megbeszélni a hogyan továbbot vagy megbeszélés nélkül, ámde dühösen, és a kapcsolathoz nem méltó módon szakadnak szét (gyűlölködés, sárdobálás, vádaskodás és társaik).

Jobb békében elválni, és ne feltétlenül erőltessük a „maradjunk barátok...” közhelyet, mert mint oly sokszor bebizonyosodott: az esetek elenyésző többségében működik csak ideig óráig, utána kezdődik elölről a kálvária.

Hogyan éljünk túl egy „lehet hogy...” szituációt?

Hogy ne fajuljanak el ennyire a dolgok, íme néhány ötlet, hogy miként lehet a legjobban kezelni egy félreérthető helyzetet: ha azon kapjuk társunkat, hogy késői órán suttogva beszélget valakivel a gardróbban- ne kezdjük el rögtön kihajigálni a ruháit az ablakon, hanem várjuk meg, amíg befejezi a beszélgetést. Persze ezt követően se kezdjünk el dobálózni a tárgyakkal, hanem számoljunk el addig, amíg lehiggadunk (ez a legnehezebb) és utána indítsunk beszélgetést/vitát erről.

Higgyék el, értékelni fogják, hogy nem esünk nekik azonnal. Ha megvan ama bizonyos fent is említett bizalom, akkor el fogja mondani, hogy mi történt valójában. A párkapcsolatban, mint minden másban az életben, kompromisszumokat kell hozni, tiszta fejjel gondolkodni- bár a szerelemtől, dühtől, féltékenységtől vak embernek ez olyan, mint halottnak a csók, hiába is magyarázunk. A beteges féltékenységgel csak azt érhetjük el, hogy társunk elhagy, hiszen ezzel csak azt közvetítjük felé: nem bízunk meg benne.

Visszatérve a gardróbban való suttogásra: az is lehet, hogy gőzerővel szervez valami meglepetést nekünk... ne ítéljünk elsőre. Fő a higgadtság, a megbeszélés. Ha ez működik, akkor hosszú távon is működni fog a kapcsolat.