Egymást majmolják rossz szokásaikban is

Az alváshiány és a droghasználat összefügghet a kamaszoknál?

A keveset alvó kamaszok nagyobb valószínűséggel használnak kábítószert, a kortársak egymást másolják rossz szokásaikban is - közölték vasárnap amerikai kutatók felmérésük alapján.
2010.02.22 18:18, MTI

A Kalifornia Egyetem és a Harvard Egyetem kutatói 8 ezernél több tinédzser alvási és droghasználati szokásait térképezték fel tanulmányukban, amelynek eredményeit a legnagyobb amerikai tudományos társaság, az AAAS éves találkozóján ismertették.

A tanulmány szerzői felhívták a figyelmet arra, hogy a kamaszok igen összetett szociális hálózatot alkotnak, ezért a társaktól származó hatásoknak különösen ki vannak téve, vélhetően ide sorolható a droghasználattal és az alvási szokásokkal kapcsolatos minta is.

A kutatók úgy találták, hogy a hét óránál kevesebbet alvó kamaszok barátai 11 százalékkal nagyobb eséllyel aludtak ugyanilyen keveset, a marihuánát használó tinédzserek barátai pedig az átlagosnál több mint kétszer nagyobb valószínűséggel használtak maguk is marihuánát.

A szakemberek jelezték, hogy az alváshiány és a droghasználat, valamint az alkoholfogyasztás között is találtak kapcsolatot.

könyvjelző Hozzáadom a könyvjelzőhözprint
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Porszívó-illatosító a legújabb partidrog kis hazánkban Képek - Lady Gaga drogfüggőséggel küzdött! Pörögnek a tinik: újabb legális partidrog terjed

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.