Nem fizetik őket?
A nők még mindig kevesebbet keresnek a férfiaknál
A gyereket nevelő nők közel harmadával kevesebbet keresnek a férfiaknál és még mindig túl sok akadállyal kell szembesülniük pályafutásuk során - hívta fel a figyelmet hétfőn a nőnap alkalmából ismertetett jelentésében egy nemzetközi szakszervezet.
2010.03.08 17:45MTIA mindennapi teherviselésben mutatkozó tartós egyenlőtlenség gátolhatja a nők karrierjét - hangsúlyozta a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC). A gyereket nevelő nők a férfiak keresetének átlag 68 százalékát kapják. A jelentés "minden téren cselekvésre szólít fel" - fogalmazott közleményében Diana Holland, az ITUC nőbizottságának elnöke.
A jelentésből kiderül: a gyereket nevelő nők a férfiaknál és a gyermektelen nőknél gyakrabban dolgoznak részmunkaidőben, ami arra utal, hogy nehéz összeegyeztetni a karriert és a családot. A munkaadók sokszor szegnek törvényt azzal, hogy kevesebbet fizetnek a nőknek mint a férfiaknak, vagy éppen azzal, hogy nem hagynak nekik elég hosszú szülési szabadságot - részletezi a jelentés, amely arra is rávilágít: a gyereket nevelő nőktől az előléptetést is megtagadhatják, sőt törvénytelenül terhességi teszt elvégzését kérik tőlük, mielőtt felveszik őket. A legtöbb igazságtalanság a vidéki környezetben vagy a mezőgazdaságban dolgozó nőket érinti - figyelmeztetett a 155 ország 176 millió munkavállalóját képviselő ITUC jelentése, amely több mint 40 ország adatait összegezte. Mindeközben az ENSZ becsléseiből kiderül: ha a nők a férfiakéval egyenlő keresethez jutnának, az Egyesült Államok bruttó hazai összterméke 9, az eurozónáé 13, japáné pedig 16 százalékkal lenne magasabb.
A nők keresete azonban annak ellenére is elmarad a férfiakétól, hogy ők teljesítik a munka 66 százalékát és ők termelik az élelmiszerek 50 százalékát.
A tulajdonjavaknak viszont csak egy százalékát birtokolják - hívta fel a figyelmet az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF. Becslések szerint a gazdasági válság világszerte további 22 millió nőt foszt meg munkahelyétől, ezzel a nők körében 7,4 százalékra nő a munkanélküliség, szemben a férfiak körében mért 7 százaléknál.

Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Vörös szőnyeg, tradicionális gitártörés, sztárok, exkluzív Fun Lovin' Criminals koncert és fergeteges hangulat: ez jellemezte a budapesti Hard Rock Cafe hivatalos megnyitó buliját, amelyen legendás hazai zenészek és sportolók mellett az étteremlánc nemzetközi vezetői is részt vettek.
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt

Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Ha egy kismama túlsúlyos vagy elhízott a terhesség előtt és alatt, megteremti a legnagyobb esélyt arra, hogy túl nagy babának adjon életet - császármetszést és egyéb komplikációkat kockáztatva.
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?

Elhunyt Jacqueline Harpman
Elhunyt 82 éves korában Jacqueline Harpman belga író, pszichoanalitikus, a rangos francia irodalmi elismerés, a Medicis-díj 1996. évi kitüntetettje.
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét

Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Egy ember súlyosan megsérült, mikor egy kamion és egy személyautó karambolozott a 86-os úton, a Vas megyei Nádasdon.
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó

Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Előkerültek annak a bébinek a szülei, aki egy nyilvános mosoda egyik mosógépébe szorult és közel egy percen keresztül forgott a dobban, mire sikerült leállítani a gépet. A videón azonban nem ők láthatók!
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
Egy nap alatt elfogták egy pilismaróti rablás tett
Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:40 Kövér szétválasztja Nyirő József politikai és írói munkásságát
- 15:34 Elhunyt Jacqueline Harpman
- 15:30 Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
- 15:29 Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
- 15:20 Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
- 15:18 Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
- 15:13 NMHH: Téves állítások a Freedom House jelentésében
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 15:26
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 15:05
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 14:24
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




