A felnőtt lakosság fele szenved álmatlanságban
Aludj jól és maradj egészséges!
Világszerte, és Magyarországon is az alvászavarok napjainkban népegészségügyi problémát jelentenek, hiszen a felnőtt lakosság 50 %-a panaszkodik álmatlanság tüneteire, 10 %-uk pedig klinikailag is jelentős inszomniában szenved.
2010.03.19 15:01ma.huAz érintettek köre egyre szélesedik: kutatások bizonyítják, hogy már a gyermekek között sem ritka az alvázavarok előfordulása. Az alvás alapvető emberi szükséglet, akárcsak az evés vagy ivás. A jó minőségű, pihentető alvás hiánya azon túl, hogy az érintetteknél testi és lelki betegségekhez vezet, és kedvezőtlenül befolyásolja a beteg és környezete életminőségét, jelentős társadalmi – gazdasági terhekkel, kiadásokkal jár.
Dr. Novák Márta, egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet Alvásmedicina Munkacsoport és az I. Belgyógyászati Klinikán működő Alvásdiagnosztikai Laboratórium vezetője szerint „az elégtelen alvásnak akár végezetes következményei lehetnek, kapcsolat mutatható ki az alváshiány, egyes alvászavarok és a következményes betegségek valamint a megnövekedett halálozási esély között”.
Az „Alvás Világnapja” rendezését az Alvásmedicina Világszervezete kezdeményezte a tavaszi óraátállításhoz kapcsolódóan. Céljuk, hogy az egész világon felhívják a figyelmet az alvás fontosságára. Idén március 19-én ünnepeljük „Aludj jól és maradj egészséges!” mottóval.
A Semmelweis Egyetemen működő Alváshálózat tudományos ülést szervezett a világnap alkalmából, ahol a szakértők megvitatták az alvászavarok megelőzésének, felismerésének, és kezelésének legfontosabb szempontjait, a legfrissebb hazai kutatási eredményeket és klinikai tapasztalatokat. Az alvásgyógyítás, az alvásmedicina egy viszonylag új tudományág, világszerte is csak néhány évtizedes múltra tekint vissza. Az alvási problémák egyik formája a kialvatlanság. Inszomnia esetén megnő a hangulatzavarok, szorongásos tünetek, alkoholizmus vagy öngyilkosság kockázata.
Okozhat munkaképesség csökkenést, de a közúti balesetek kockázatát is növeli. Az alvásfüggő légzészavarok (hangos horkolással járó légzésszünetek, úgynevezett apnoe-k) alkotják a problémák másik nagy csoportját. Ebben az esetben megugrik a magas vérnyomás, stroke és infarktus kockázata, rontja a cukor-anyagcserét, de okozhat depressziós tüneteket, memória és koncentrációs zavarokat, szexuális zavarokat is, és tehát jelentős egészségi rizikófaktornak számít. A horkolás mellett fő tünete a nappali álmosság. Az alvási apnoe a felnőtt lakosság 4-10 %-át érintheti, idősebb korban gyakorisága még magasabb.
Egyre több kutatás utal arra, hogy a fenti problémák már serdülő - és gyermekkorban is jelentkeznek. Bár sokan nem gondolnák, az alvászavarok előfordulása már a 2-8 éves korosztályban 10-12%, és ez az arány az életkorral növekszik. Az alvási problémák már gyermekkorban számos betegségnek, kórállapotnak állhatnak a hátterében. Az alvászavar szerepet játszhat a magasvérnyomás kialakulásában, a szív izomzatának kóros megvastagodásában és ritkán egyéb súlyos szív- és érrendszeri elváltozásokban.
Alvási zavarok állhatnak a gyermekkori hiperaktivitás, tanulási zavarok, viselkedési problémák nappali álmosság, figyelemzavarok hátterében. Számos gyermeket érint az éjszakai bevizelés, a fejfájás, táplálkozási zavar, amelynek egyik oka szintén alvászavar lehet. Idősek esetében gyakran az orvosok sem ismerik fel azt a biológiai és pszichés ártalmat, amit az elégtelen alvás okoz. Sokan gondolják, hogy az idős embereknek kevesebb alvásra van szükségük, illetve hogy az is rendben van, ha többet alszanak az átlagosnál.
Ez tévhit: az alvás pihentető, regeneráló funkciója az egészséges öregedés egyik alapvető feltétele. Az időskori alvászavarok gyakorisága egyébként meghökkentően magas. A 65 éven felüli korosztályban minden 3. személy rossz alvónak tartja magát, és 40%-uk altatót szed. Ha hozzávesszük, hogy az idős népesség aránya világszerte folyamatosan és jelentősen nő, és a romló külső (pl. anyagi) körülmények kifejezetten kedveznek alvászavarral (is) járó pszichés betegségeknek (pl. depressziónak), még rosszabb a helyzet. Az alvászavarok szűrése, megelőzése és kezelése gyakran az alapellátásban, a családorvosi rendelőben kezdődik, és szükség esetén a beteg szakirányú ellátásra utalható szakorvosokhoz vagy alvásrendelésekre.
Az alvásmedicina multidiszciplináris terület, tüdőgyogyászok, ideggyógyászok, pszichiáterek, belgyógyászok, fül-orr-gégészek, családorvosok, gyermekgyógyászok, fogorvosok foglalkoznak vele. Hazánkban egyedülló módon a Semmelweis Egyetemen már évek óta zajlik egy választható „Alvásmedicina” kurzus, mind magyar, mind angol nyelven, mely igen népszerű a hallgatók körében. Remélhetőleg ez is hozzájárul majd hosszútávon a magyar lakosság alvászavarainak megelőzéséhez és kezeléséhez, de alapvetően lényeges a lakosság egeszségnevelése.
Kapcsolódó írások:
- "Jobb lábbal feküdni" - ma van az alvás világnapja
- Tessék szunnyadni - jön az alvás világnapja
- Nem segíti az elalvást a meleg tej?
- Megvonták tőle az alvást, fenyegették: London közzétett egy volt guantánamói fogoly kínzásáról készült iratot
- Alvási zavarokat okoz a gazdasági válság
- A madarak is csak jó alvás után emlékeznek jól

Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Vörös szőnyeg, tradicionális gitártörés, sztárok, exkluzív Fun Lovin' Criminals koncert és fergeteges hangulat: ez jellemezte a budapesti Hard Rock Cafe hivatalos megnyitó buliját, amelyen legendás hazai zenészek és sportolók mellett az étteremlánc nemzetközi vezetői is részt vettek.
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt

Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Ha egy kismama túlsúlyos vagy elhízott a terhesség előtt és alatt, megteremti a legnagyobb esélyt arra, hogy túl nagy babának adjon életet - császármetszést és egyéb komplikációkat kockáztatva.
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Hatalmas karambol történt csütörtökön délután fél három körül a Gyömrői úton, a Kőér utcai kereszteződésnél.
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr

Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
Randevúról rendőrségre került egy 20 éves tótvázsonyi nő, akit a Veszprémi Rendőrkapitányság magánokirat-hamisítás bűncselekmény elkövetése miatt körözött.
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:05 Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
- 15:59 Teljesen elvilágiasodik Európa?
- 15:55 Képek - A Trópusok már a kertben vannak
- 15:52 Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
- 15:45 Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
- 15:40 Kövér szétválasztja Nyirő József politikai és írói munkásságát
- 15:34 Elhunyt Jacqueline Harpman
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 15:50
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 15:26
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 15:05
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




