hirdetés

Veszélyben az egyedülálló idősek élete

Kerüljük az egyedüllétet - magas vérnyomáshoz vezethet

A chicagói egyetem kutatói szerint az egészségre is ártalmas, ha valaki idős korában egyedül él.

2010.03.20 18:53Orientpress
hirdetés

A növekedést egyéb körülmények is befolyásolták: a testtömegindex, az alkoholfogyasztás és a dohányzás is közrejátszott a magas vérnyomás kialakulásában. Ez az első olyan tanulmány, amely bizonyítja a közvetlen kapcsolatot az egyedüllét és a magas vérnyomás között.

Eleinte úgy gondolták, hogy a depresszió és a stressz lehet a két fő okozó, később azonban nem sikerült ezt teljes körűen bebizonyítani. Az már korábban bebizonyosodott, hogy az egyedül élő idős emberek esetében nagyobb az esélye a szívbetegségek kialakulásának. Jelen eredmények ismeretében a közvetett okra is fény derült.

Louise Hawkley, a kutatásban részt vevő szakember szerint a magányosság sokak szerint ösztönözheti az embereket arra, hogy más, hasonló helyzetben lévő társaik társaságát keressék. Ugyanakkor ezekben az idősekben kialakul egyfajta félelem is attól, hogy visszautasítják vagy mellőzik őket. Szerinte fontos, hogy a társadalom nagyobb figyelmet szenteljen nekik, mert – mint kiderült – akár az életük is veszélyben foroghat.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Úttörő beavatkozás Debrecenben
2012. febr. 4. 16:40

Jelentősen csökkenthetőek az időskori látászavarok
2012. febr. 4. 14:07

Májrák: a betegség és tünetei
2012. febr. 4. 12:41

Protonpumpagátlók és dohányzás - Kockázatos páros?
2012. febr. 4. 10:51

Együtt élni a Bechterew-kórral
2012. febr. 4. 09:21

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.