Új orr, pofacsontok, ajak
Elvégezték a világ első teljes arcátültetését Spanyolországban
A világ első teljes arcátültetése volt a műtétet végző kórház állítása szerint egy márciusi spanyolországi transzplantáció, amelyről az orvosok csütörtökön szolgáltak részletekkel.
2010.04.22 17:59MTIA sikeres arcátültetést március 20-án végeztek a barcelonai Vall d'Hebron Egyetemi Klinikán. Az eljárás egy 30 fős stáb részvételével 22 órán át zajlott. Az orvoscsapatot vezető Joan Pere Barret elmondta: a férfi beteg arca balesetben olyan súlyosan roncsolódott, hogy a páciens alig tudott lélegezni, nyelni és beszélni, ezért teljes arcátültetésre szorult.
A beavatkozás során a férfi új orrot, pofacsontokat, alsó és felső állkapcsot, fogakat és ínyt, ajkakat, szájpadlást, arcizmokat és arcbőrt, valamint új ereket kapott. Az eljáráshoz donorszöveteket alkalmaztak. Az új arcot a páciens koponyájának formájához és a baleset előtti kinézetéhez igazították.
"Nem fog más arcával szaladgálni az utcán" - jegyezte meg az orvos.
A beteg állapota kielégítő, felépülése azonban sok időbe telhet. "Reméljük, hogy heteken belül elkezdhet beszélni, enni és talán még nevetni is" - mondta Barret, aki hozzáfűzte: a beteg már tükörbe nézett, és jelzésekkel értésre adta, hogy elégedett az eredménnyel.
A világon a barcelonai beavatkozás volt a tízedik ilyen jellegű műtét, de a korábbiak csak részleges arcátültetést jelentettek. A legtöbbet - négyet - eddig Franciaországban végezték. Európában Spanyolországon és Franciaországon kívül még nincs gyakorlata az ilyen átültetésnek. Elsőként 2005-ben hajtottak végre részleges arcátültetést, a francia Isabelle Dinoire a műtét után 10 hónappal teljesen össze tudta zárni ajkait, 18 hónap múltán pedig nevetni is tudott.

Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Vörös szőnyeg, tradicionális gitártörés, sztárok, exkluzív Fun Lovin' Criminals koncert és fergeteges hangulat: ez jellemezte a budapesti Hard Rock Cafe hivatalos megnyitó buliját, amelyen legendás hazai zenészek és sportolók mellett az étteremlánc nemzetközi vezetői is részt vettek.
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt

Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Ha egy kismama túlsúlyos vagy elhízott a terhesség előtt és alatt, megteremti a legnagyobb esélyt arra, hogy túl nagy babának adjon életet - császármetszést és egyéb komplikációkat kockáztatva.
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Hatalmas karambol történt csütörtökön délután fél három körül a Gyömrői úton, a Kőér utcai kereszteződésnél.
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr

Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
Randevúról rendőrségre került egy 20 éves tótvázsonyi nő, akit a Veszprémi Rendőrkapitányság magánokirat-hamisítás bűncselekmény elkövetése miatt körözött.
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:05 Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
- 15:59 Teljesen elvilágiasodik Európa?
- 15:55 Képek - A Trópusok már a kertben vannak
- 15:52 Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
- 15:45 Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
- 15:40 Kövér szétválasztja Nyirő József politikai és írói munkásságát
- 15:34 Elhunyt Jacqueline Harpman
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 15:50
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 15:26
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 15:05
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




