Mitől ébred fel az emberben a halálvágy?
Öngyilkosság: Lassú csúszás a teljes reménytelenségbe
Magyarországon fokozatos, de lassú csökkenés figyelhető meg az öngyilkosok számát illetően. Mégis kiemelten veszélyeztetettek még a magyar állampolgárok. Mi lehet ennek az oka?
2010.04.27 13:19Sárosdi Ádám - ma.huAz öngyilkosság, bár orvosi szakszavunk van rá, nem betegség, hanem egy olyan folyamat, aminek a végén az egyén megpróbál végezni önmagával. A suicidium, avagy életünk saját kezű elvétele csakis a legritkább esetekben születik hirtelen elhatározásból. Leggyakrabban az egyén előtte egy borzasztó utazáson vesz részt, amely során meglátogatja lelke legsötétebb bugyrait.
Előfordulhat, hogy az öngyilkosságnak nem lesz semmilyen előjele: legalábbis ha a környezet egyáltalán észlel is ilyesmit, akkor sem fog egyből öngyilkosságtól tartani, főleg ha előtte derűs, befutott embernek tűnt az ismerős, rokon. A legtöbb esetben azonban igen komoly elváltozások történnek annál a személynél, akiben felébred a halálvágy.
Az öngyilkosságot tervező emberek között igen gyakori, hogy depressziós tünetek jelentkeznek. Korábban úgy tartották, ez az állapot főként gyermekkori negatív élmények által jöhet létre, amikor feltámadnak a rossz emlékek, és a gyermekkori válságok.
Mára azonban sokkal árnyaltabb képe van az orvostudománynak a depresszió biológiai és szellemi kiváltó okairól. Tudjuk, hogy ugyan okozói lehetnek fel nem dolgozott traumák, kudarcélmények, súlyos stresszhelyzetek, azonban még fontosabb alapot adnak hozzá génjeink: bizonyos biológiai adottságok, illetve az örökletes tényezők.
Egy dolgot viszont le kell szögezni: ettől függetlenül nem létezik biológiai immunitás a depresszió ellen. Viszont gyógymód igen.

Már biológiailag is kezelhető a depresszió. Bár ez csupán a testi eredetű okokat szünteti meg, a szellemieket nem. Fontos szerepet játszik ebben a szerotonin nevű anyag felfedezése, amelynek termelődése tavasszal indul meg a szervezetben a napsütés és a gyümölcsök fogyasztásának hatására, és aminek a kimerülése okozza a télen gyakorta jelentkező depressziós tüneteket.
Az, hogy mennyi található belőle a szervezetünkben, nagyban befolyásolja általános közérzetünket, illetve, hogy érzelmeink milyen szélsőségek között ingadoznak.
A mintegy hat hónapos kezelés során fokozatosan növelik tabletták segítségével a depressziós szerotonin-szintjét, hogy kiegyensúlyozottabbá váljon az egyén, és így tisztább képet kapjon önmagáról – ez akár megoldást is jelenthet az öngyilkossági hajlamok teljes visszaszorításához.
Ugyanis az ilyen hajlamok jelentkezése során a beteg lépésről lépésre rombolja le a saját én-képét. A depresszió egy görbe tükör, amin át gyakran nem is önmagát látja, hanem mindazt, amitől fél: hogy teljesen el fog magányosodni, hogy senkinek nincs rá szüksége. A depresszió eltúlozza a testiséget is: az illető például hájasabbak látja magát, mint ami valójában. Nem fog hinni környezetének sem, akik esetleg előnyös tulajdonságait próbálják cserébe hangsúlyozni. Ez az állandó vádaskodás önmaga ellen viszont csak egyre inkább belehajszolja abba a tévhitbe, hogy a legjobb, amit tehet, az öngyilkosság.
Ugyan ilyen lépcsőfokokat jár majd be akkor, amikor fokozatosan megszünteti a kapcsolatát addigi barátaival és ismerőseivel. Ez az érzelmi leválás előkészíti a teljes reménytelenség és a senkihez nem tartozás érzését. Az utolsó lépéseket pedig az öngyilkossághoz szükséges kellékek megvásárlása jelenti.
Az öngyilkosság általában egy lassú folyamat, amely múltbeli sérelmekkel, krízishelyzetekkel és a testi adottságokkal van kikövezve. Bárki elindulhat rajta egy sötétebb pillanatában, azonban jobb tudatosítani: mindenki számára van segítség.

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Ha igazán el akarsz bűvölni egy nőt, használd a fogad előjáték közben! A tanács nem vicc - akár hisszük, akár nem, nagyon is hatásos!
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
- 19:29 18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
- 19:22 A hágai főügyész Belgrádban tárgyal
- 19:15 Elutasította a Szabadság és Reform Intézet beadványát az Ab
- 19:05 Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
- 18:59 Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
- 18:55 Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 19:42
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




