Megszünteti a tea kedvező biológiai hatását a tej
Tea csak önmagában, kávé tejjel is szívet védő hatású
Az európaiak közül a portugálok voltak az elsők, akik Japánban belekóstoltak a teába, illetve a teázás társadalmi élvezetébe 1560 táján.
2010.04.30 09:30MTIAngliában, ahol a teát hagyományosan tejjel isszák, annak idején nagy felhördülést váltott ki az a tudományos eredmény, hogy a teához öntött tej bizony "kikapcsolja" a kedvelt ital szívet és érrendszert gyógyító hatását, ráadásul most ezt újabb vizsgálatok meg is erősítik. Európában viszont sokan lelkendezve fogadták a Journal of Nutrition új vizsgálati tanulmányát, amely szerint a kávé feketén vagy tejjel egyaránt jót tesz az egészségnek.

Megindult a tealevél importja, és hamarosan a gazdag franciák és hollandok körében is népszerű lett a teaivás. Az angol teázás valójában úgy kezdődött, hogy 1661-ben a portugál Braganza Katalin lett II. Károlynak, Anglia, Skócia és Írország királyának a felesége, márpedig akkoriban a tea már kedvelt ital volt Portugáliában.
A szigetországban hamar elterjedt a teázás, a "délutáni tea" általában 3-5 óra között vált divatossá. A teát azonban tejjel fogyasztották az angolok: a csészékbe először hideg tejet öntöttek, nehogy a finom porcelán a forró teavíz miatt megrepedjen. Tejes teából ma is jó néhányat megisznak - otthon, munkahelyen és társaságban egyaránt. Statisztikák szerint az Egyesült Királyság polgárai naponta 150 millió csésze teát öntenek magukba. A teázás persze nemcsak élvezet, hanem epidemiológiai vizsgálatok szerint igen egészséges is.
Állatkísérletek jelezték, hogy a tea alkalmas a legkülönbözőbb rosszindulatú daganatok megelőzésére. Kedvező tulajdonságát elsősorban erélyes antioxidatív hatásával magyarázzák. Hollandiában a vizsgált személyeknek az a harmada halt meg a legkisebb arányban infarktusban vagy agyi katasztrófában, amelyik a legtöbb teát fogyasztotta. Ezzel szemben az aorta elmeszesedése azok között a rotterdamiak között volt a legelterjedtebb, akik a legkevesebb teát fogyasztották.
Amerikai adatok is vannak: a bostoni körzetben végzett felmérés résztvevői között a szívroham kockázata csaknem fele volt abban a csoportban, amelyiknek tagjai naponta legalább egy csésze teát megittak, azokhoz képest, akik egyáltalán nem teáztak.

Üresen maradnak a temetők
Az angol polgárokat, akik átfagyott kezüket egykoron a gőzölgő tejes tea bögréjével melegítették, néhány éve hideg zuhanyként érte az a német tudományos hír, amely szerint a tea kedvező biológiai hatását a tej egyszerűen megszünteti.
A berlini Charité Egyetemi Kórház kutatói 16, egészséges nőnek adtak fél liter fekete teát, tejjel vagy anélkül. A teázás előtt és után, a felkaron mérték az áramlás közvetítette értágulatot. Az artériás véráramlás a Dardzsiling (Darjeeling) tea megivása után jelentősen fokozódott, míg a tejes tea ezt a kedvező hatást gyakorlatilag teljesen fölfüggesztette. Patkányok erein végzett állatkísérletes tanulmány is ugyanezt igazolta, hasonlóképp az izolált sejtek vizsgálata. A tejben lévő kazein a teában lévő katekinekhez kötődve gátolta a népszerű ital jótékony hatását.
Andrew Steptoe angol professzort is megkérdezték ezzel kapcsolatban, aki igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy legalább 200 bioaktív anyag van a teában, és egyáltalán nem bizonyos, hogy a tej ezeket mind inaktiválja. A közelmúltban azonban az angol tudomány egyik fellegvárában, Oxfordban is megerősítették a korábbi német eredményeket. Ötféle fekete teához adtak sovány, félkövér vagy teljes tejet.
Mindegyik tej erélyesen kioltotta a tea antioxidáns hatását, függetlenül annak fajtájától. Különösen a sovány tej bizonyult végzetesnek a teában lévő, a szervezetet védő gyökfogókra. A kávétól sokáig mindenkit óvtak. Azt mondták, hogy emeli a vérnyomást, gyorsítja a szívműködést, ezzel árt az ereknek és a szívnek. Aztán jött a kellemes meglepetés. Nemrégiben amerikai ápolónőkön végzett megfigyeléseket értékelték ki. A csaknem százezer nő adatai azt mutatták, hogy azok, akik naponta legalább négyszer kávéztak, 20 százalékkal ritkábban kaptak agyi katasztrófát, mint azok, akik nem kedvelték ezt az italt.
Az infarktus miatt kórházba szállított svéd férfiak közül is azok haltak meg a legritkábban, akik évtizedek óta minden nap elfogyasztottak 4-5 kávét - derült ki egy tanulmányból. De mi történik akkor, ha valaki a bécsi tejeskávét, esetleg a capuccinót vagy a latte macchiatót szereti? Svájci kutatók kilenc, egészséges önkéntest vizsgáltak, akiknek átlagos életkora 34 év volt. Véletlenszerű sorrendben háromféle italt fogyasztottak: tüsténtkávét, tüsténtkávét tejjel vagy ugyanilyen kávét cukorral és nem tej alapú krémporral ízesítve.
Mindhárom kávéban ugyanannyi antioxidáns volt. A Journal of Nutrition szaklapban megjelent beszámoló szerint a kávé kedvező antioxidáns hatását a tej nem akadályozta meg, a nem tejből készült krémporok azonban lassították, hogy a kávéban lévő antioxidáns vérré váljék. Vagyis mind több tanulmány igazolja a pesti vicc igazságát: ha sokat kávézgatunk, üresek maradnak a temetők.

Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Vörös szőnyeg, tradicionális gitártörés, sztárok, exkluzív Fun Lovin' Criminals koncert és fergeteges hangulat: ez jellemezte a budapesti Hard Rock Cafe hivatalos megnyitó buliját, amelyen legendás hazai zenészek és sportolók mellett az étteremlánc nemzetközi vezetői is részt vettek.
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt

Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Ha egy kismama túlsúlyos vagy elhízott a terhesség előtt és alatt, megteremti a legnagyobb esélyt arra, hogy túl nagy babának adjon életet - császármetszést és egyéb komplikációkat kockáztatva.
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Hatalmas karambol történt csütörtökön délután fél három körül a Gyömrői úton, a Kőér utcai kereszteződésnél.
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr

Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
Randevúról rendőrségre került egy 20 éves tótvázsonyi nő, akit a Veszprémi Rendőrkapitányság magánokirat-hamisítás bűncselekmény elkövetése miatt körözött.
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:05 Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
- 15:59 Teljesen elvilágiasodik Európa?
- 15:55 Képek - A Trópusok már a kertben vannak
- 15:52 Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
- 15:45 Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
- 15:40 Kövér szétválasztja Nyirő József politikai és írói munkásságát
- 15:34 Elhunyt Jacqueline Harpman
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 15:50
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 15:26
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 15:05
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




