Allergiásoknak tilos a kávé, csoki és alkohol
Több millió magyart érint az allergia
Közel hárommillió ember szenved ma Magyarországon a szezonális szénanáthától, amely a magánélettől a munkáig az érintettek életének minden területét befolyásolja - hangzott el egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen Budapesten.
2010.05.21 10:30MTIA szénanátha tünetei a betegeket jelentős mértékben akadályozzák mindennapos tevékenységükben, feladataik ellátásában, levertséget okoznak, gátolják a szellemi teljesítményt, de befolyásolják a társasági programokat, sporttevékenységet, táplálkozást is. Az érintettek közül sokan nincsenek tisztában azzal, hogy ezeket a zavaró tüneteket enyhíteni lehet. A szakemberek szerint a betegek öngyógyításához kiemelten fontos, hogy döntésük megfelelő információkon alapuljon. Az allergia ma már népbetegségnek számít, hiszen becslések szerint 400 millió embert érint világszerte, ráadásul a nemzetközi előrejelzések azt mutatják, hogy ez a szám rohamosan növekszik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 2025-re a világ lakosainak fele lesz allergiás. Pós Péter, az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy az allergiás betegek száma Magyarországon is folyamatosan és drasztikusan nőtt az elmúlt évtizedekben és várható, hogy a tendencia tovább folytatódik. Az allergia tünetei megterhelik az idegrendszert, rontják a páciensek hangulatát és pszichés állapotát. Mint Révész Renáta Liliána munkapszichológus hangsúlyozta, az általános ingerlékenység, türelmetlenség a munkahelyi teljesítmény romlásához, kiesett munkanapokhoz vezethet, amely mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára probléma. A szénanáthás betegeknek azt is alaposan át kell gondolniuk, hogy mikor, hol és milyen szabadidős programot szervezhetnek, hiszen az allergia befolyásolja a szabadtéri programokat, utazásokat, a napi sporttevékenységet is. Az allergiás panaszok olyankor is megjelenhetnek, amikor a páciens nem találkozik a tüneteket alapvetően kiváltó allergénekkel, ezt a keresztallergia okozza. Sok pollenérzékeny ember keresztallergiás lehet például bizonyos gyümölcsökre, zöldségfélékre és magvakra is. Ilyen esetben érdemes elhagyni a keresztallergiát kiváltó élelmiszereket, esetleg hőkezelésükkel (sütés, főzés, grillezés) próbálkozni - tanácsolta Henter Izabella dietetikus. Mint Henter hozzátette, az allergiás időszakban javasolt kerülni a hisztamin és szerotonin szintjét növelő élelmiszereket, például a füstölt halakat, húsokat, az érett sajtokat, az alkoholt, kávét és csokoládét. Az allergiás tünetek csökkentésére sokféle alternatív gyógyászati megoldás létezik. Gálffy Gabriella pulmonológus, allergológus szerint a különböző otthoni praktikák, vagy éppen a homeopátia, kineziológia, akupunktúra, immun- és fényterápia, sókamra ugyan nagyon népszerűek, ám klinikai bizonyítékok nélkül hirdetik a megoldást, sőt a tévhitek, a hibás kezelés még súlyosbíthatják is a problémát. Mint Gálffy elmondta, a szénanátha hatékony kezelése - szakmai ajánlások alapján - gyógyszeres terápiával történik. Mivel az allergia elleni szerek egy része már recept nélkül elérhető, érdemes a megfelelő kezelés kiválasztásához kikérni gyógyszerész vagy orvos tanácsát.

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Ha igazán el akarsz bűvölni egy nőt, használd a fogad előjáték közben! A tanács nem vicc - akár hisszük, akár nem, nagyon is hatásos!
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:52 Lafontaine visszalépett
- 19:45 Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
- 19:29 18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
- 19:22 A hágai főügyész Belgrádban tárgyal
- 19:15 Elutasította a Szabadság és Reform Intézet beadványát az Ab
- 19:05 Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 19:42
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




