Mire érdemes odafigyelni pancsoláskor?
Vízparti veszélyek
Sokan utaznak a tengerpartra idén nyáron, és bár sokan tartanak az olajszennyezéstől, eláruljuk, ettől kell a legkevésbé tartani, pláne, hogy az egy másik kontinensen jelent igen nagy gondot.
2010.07.09 08:42medipress.huCápák
Bár a cápatámadások általában nagy sajtóvisszhangot kapnak, a cápák sem jelentenek különösebb veszélyt a tengerparton. Valójában a cápáknak sokkal több okuk lenne félni az emberektől, mint fordítva. 1999 és 2009 között az egész Egyesült Államokban mindössze kilenc halálos cápatámadás történt, miközben csupán 2008-ban 37 261-en haltak meg az utakon. Tehát nem érdemes aggódni.
Hőguta
A hőguta egy igen gyakori és súlyos probléma a vízpartokon. A hőgutát általában a dehidratáció és az extrém hőmérsékleti behatás váltják ki, ami veszélyesen magas, 40 Celsius fok feletti lázat okoz. A hőguta további tünetei az émelygés, fáradtság, gyengeség, hányás és izomgörcsök. A betegség könnyen megelőzhető fokozott folyadékbevitellel és az erős napfény elkerülésével.
Halálos szuperbaktériumok
Az antibiotikumokra rezisztens baktériumtörzsek mindenütt, így a vízpartokon is jelen vannak. A meticillin-rezisztens staphylococcus aureus (MRSA) súlyos bőrfertőzéseket és akár halált is okozhat. A kórokozó azonban nem csak a vízben, de a tengerparti homokban is jól érzi magát, így a szakértők azt ajánlják, mindenképpen zuhanyozzunk úszás előtt és után is.
Medúzák
Bár a legtöbb ilyen jószág ártalmatlan, vannak fajtáik, amelyek különösen veszélyesek is lehetnek. A kocka-medúzák például halálos mérget fecskendeznek az áldozatba, ami leállítja a szívműködést. A medúzák ellen védőpapucs viselésével és kis odafigyeléssel védekezhetünk.
Leégés
Az erős napsugárzás az egyik legveszélyesebb dolog, ami a vízparton érhet minket. A nap UV sugarai ugyanis elpusztítják azokat a sejteket, amelyek az új bőrsejtek termelődéséért felelősek, és genetikai mutációkat okoznak. A Bőrrák Alapítvány (SCF) adatai szerint a bőrdaganatok közel 90 százalékáért a napsugárzás tehető felelőssé.
A napsugárzás elleni védekezés legfontosabb eszköze a naptej, de a legmelegebb órákban jobban tesszük, ha inkább az árnyékban maradunk.
E.coli
Az E.coli baktérium szinte minden nedves és meleg helyen jól érzi magát, ezért jobban tesszük, ha odafigyelünk rá a vízpartokon is. A baktérium bár minden emlős bélrendszerében megtalálható, a patogén törzsek súlyos betegségeket okozhatnak.
Az E.coli által okozott leggyakoribb tünetek a hányás, véres hasmenés, súlyos hasi fájdalom és enyhe láz. Ha el szeretnénk kerülni a fertőzést, próbáljunk minél kevesebb vizet nyelni és mossuk ki szánkat úszás után és étkezés előtt.

Szakítóáramlások
A szakítóáramlások olyan belső áramlások az óceánban, amelyek a gyanútlan úszókat egyre messzebb sodorják a parttól.
Amennyiben az áldozat nem jó úszó, könnyen halálát lelheti a hullámok között.
A legjobb, amit tehetünk, ha egy szakítóáramlás elragad minket, hogy nyugton maradunk, és megvárjuk, amíg kikerülünk az áramlatból. Próbáljunk a partvonallal párhuzamosan úszni, és ha kikerültünk az áramlásból, ússzunk ki a partra.
Kapcsolódó írások:

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Ha igazán el akarsz bűvölni egy nőt, használd a fogad előjáték közben! A tanács nem vicc - akár hisszük, akár nem, nagyon is hatásos!
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Ki hallott már olyat, hogy valaki mezítláb, egy aprócska bugyiban és egy szintén nem túlméretezett kardigánban induljon el erdei túrára? Nem is csoda, hogy a végén Courtney csalódottan csücsül a tűlevelek tetején!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:59 Antik ékszereket tártak fel Izraelben
- 19:56 Bangorban leszállították a US Airways egyik járatát
- 19:52 Lafontaine visszalépett
- 19:45 Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
- 19:39 Jemen - Belehalt sérüléseibe a megkéselt zsidó férfi
- 19:29 18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
- 19:22 A hágai főügyész Belgrádban tárgyal
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.22 20:01
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.22 19:42
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




