hirdetés

Terjeszthetik a szalmonellát

Baktériumfészekké alakulhat a mikrohullámú sütő a hőségben

Kedveznek a nyári melegben a baktériumok kialakulásának a mikrohullámú sütők.

2010.07.24 18:56MTI
hirdetés

Mivel a ezek a sütők az ételt nem melegítik fel teljesen, terjeszthetik a szalmonellát - figyelmeztet az R+V német biztosítótársaság. Marko Ostendorf, az R+V információs központjának orvosa kifejtette: "a mikrohullámú sütők nem melegítenek egyenletesen, ezáltal úgynevezett hideg pontok alakulnak ki.

Ezekben a +fészkekben+ pedig életben maradnak, és szaporodnak a baktériumok". Ennek megakadályozására a szakember javaslata szerint az ételt mennyiségének megfelelően négy-öt percig kell a legmagasabb fokozaton melegíteni. Emellett hasznos, ha közben párszor megforgatjuk az, illetve ha lapos edényt használunk, mivel akkor a hullámoknak csak néhány centiméter mélyen kell az ételbe hatolniuk.

Ostendorf szerint érdemes az ételt a melegítés után még pár percig a mikrohullámú sütőben hagyni, ez alatt az idő alatt ugyanis a hő jobban szétterjed. Mivel a szárnyasokból készült ételek sokkal "fogékonyabbak" a szalmonellára, ezeket érdemesebb tűzhelyen vagy sütőben melegíteni.

Fotó: MTI

Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban

Az őszies hűvös időt néhány óra alatt felváltotta a megszokott napsütéses nyári meleg a francia Riviérián, és a 65. cannes-i fesztivál is visszatért a megszokott kerékvágásba: a díszbemutatók után hajnalig tartó bulizásoktól hangosak a tengerparti szórakozóhelyek, az alkalmi esernyőárusok pedig visszavedlettek a fesztiválozókat széles pareokendő- és napszemüveg-kínálattal üldöző bazárosokká.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.