Az iszákos társak csak rontanak a helyzeten
A gének is húznak az alkoholmámor felé?
A genetikusok meghatározhatják, milyen mértékben kerülünk alkoholfogyasztást illetően a körülöttünk lévő emberek befolyása alá.
2010.09.05 09:20medipress.huA Psychological Science nevű szaklap legutóbbi számában publikált egyik tanulmány szerint egy bizonyos genetikai állománnyal rendelkező emberek sokkal nagyobb valószínűséggel isznak többet a körülöttük lévő, erősen alkoholizáló társaik hatására, mint azok az emberek, akik nem rendelkeznek ezzal a bizonyos génnel.
"Ez egy igen jelentős eredmény, és illusztrálja, hogy a genetika mennyiben határozza meg az alkoholfogyasztási szokásait annak az egyénnek, aki éppen mások ivási szokásainak van kitéve." - állapította meg Dr. Marc Galanter pszichiáter, a New Yorki Egyetem Langone Orvosi Központjának munkatársa.
A tanulmány a vágyainkat, érzéseinket kontrolláló ingerületátvivő dopamin receptor különböző változataira fókuszált elsősorban. Előző kutatások során megállapították, hogy ennek a receptornak az egyik formája - amely egy adott DNS-szekvenciának hétszeres ismétlését tartalmazza - hozható összefüggésbe a különböző helyzetekben történő, alkohol utáni sóvárgással.

Hogy meggyőződjünk róla, valóban DNS által befolyásoltak-e reakcióink a különféle ivások alkalmával, Helle Larsen, a hollandiai Nijmegen Egyetem munkatársa fiatal, felnőtt önkénteseket toborzott - állítólag egy reklámot kellett megnézniük és értékelniük délután 4 és 9 óra között, egy holland pubnak berendezett helyen.
Nos, Larsen igazi célja az volt, hogy megfigyelhesse, egy-egy alany mennyi italt fogyaszt el a szünetek alatt. A kutatók DNS mintákat is gyűjtöttek minden egyes résztvevőtől, így birtokukba kerülhetett az az információ is, melyikük milyen dopamin receptorral rendelkezik.
Larsen és kollégái úgy találták: azok az emberek, akik rendelkeznek az említett dopamin-receptor 7-ismétlő alléljával, sokkal nagyobb valószínűséggel ittak alkoholt, mikor másokat is láttak inni, mint azok, akik nem rendelkeztek ezzel az alléllal. Az előbbi genetikai állományú emberek tehát érzékenyebbek mások alkoholizálási viselkedésére.
Galanter elmondta, ez az eredmény érdekes rálátást ad a genetika és a környezeti körülményekre való reakciók közti kölcsönhatásra.
Az még nincs tisztázva, miért pont ez a verziója a dopamin-receptornak az, ami ennyire megnöveli a mások ivási viselkedésére való érzékenységet, habár néhány kutató arra következtet, hogy az ezzel a receptorral rendelkező emberek kevésbé érzékenyek a dopamin működésére, és valószínűleg azért isznak többet, hogy érezzék a kellemes hatást.
A szakemberek még azt is megállapították, hogy az kismértékű, visszafogott iszogatás nem fokozta a vágyat még az említett receptorral rendelkező emberek körében sem, csak a kemény ivászat látványa indította be a genetikai reakciót.

Genetikai fogékonyság/hajlam: Habár az eredmények még elég kezdetlegesek és ellenőrzésre szorulnak, a szakemberek kijelenthetik: a kísérletek körülményei élethűen adták vissza egy bár, étterem vagy parti hangulatát, így a kísérlet környezete hitelesnek mondható.
"Az ilyen genetikai tulajdonsággal rendelkező egyéneknek számos közösségi eseményt kellene kerülniük, ha meg akarják fékezni saját alkoholbevitelüket" - mondta Larsen.
"Ha tényleg nem akar inni, vagy tudja magáról, hogy nehezére esik megfékezni magát az ivás terén, részben a genetikai hajlam miatt, akkor érdemes kerülni az olyan köröket, ahol alkoholizálnak, mert ezek túl erős hatásnak bizonyulnak."
Azonban Henry Wechsler, a Harvard Közegészségügyi Iskola szociálpszichológusa felhívta rá a figyelmet: a kísérlet néhány szempontból befolyásolhatta az eredményeket. Az italokat ingyen fogyaszthatták, és kísérletek bizonyítják azt is, hogy az italárak erősen hatnak a fogyasztás mértékére.
Az is lehetséges, hogy a résztvevők viselkedése megváltozott, mert úgy tekintettek magukra, mint tudósok megfigyelése alatt álló személyekre. Lehet, hogy meg akarták magukat védeni a súlyos alkoholfogyasztás ártalmaitól.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
Láng a káderlakás előtt
Elkapták a molotov-koktélos fenyegetőt
Franciaországból indult, Thaiföldig jutott
Nagy utazás: 14 ezer kilométert repült egy lufi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:01 Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
- 16:09 Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
- 15:56 Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
- 15:24 Elment a magyar rekorder dobóatléta
- 15:13 Megmenekülnek a langurok
- 14:55 Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
- 14:46 Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
Főtáv ZRt.Irodavezető
Nexon Kft.Területi képviselő
LMLAND Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 16:32
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 08:45
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.03 23:02
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



