Jó hír az allergiásoknak!
Sikerült csökkenteni a levegőben lévő parlagfűpollen koncentrációját
Az elmúlt négy évben sikerült csökkenteni a levegőben lévő parlagfűpollen koncentrációját - mondta Péterfia Éva, a Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság elnöke a témában csütörtökön Zalaegerszegen rendezett tanácskozáson.
2008.03.20 17:36MTIA mezőgazdaságban eddig évente 34-35 milliárd, az egészségügyben 17-20 milliárd forint kárt okozott a parlagfű. Ennek megelőzésére az elmúlt négy évben mérhető eredményeket sikerült elérni: csökkent a parlagfű összpollenszáma a levegőben, és csökkent azoknak a napoknak a száma is, amikor egy köbméter levegőben 100-nál több pollent mértek. Az asztmás és allergiás betegek - 2-2,5 millió allergiás beteg van az országban - számára 30-nál több pollen már komoly gondot jelent - közölte a szakember.
Péterfia Éva beszámolója szerint az elért eredmény nagyrészt annak is köszönhető, hogy 4-6 napra csökkent az ügyintézés folyamata. A korábbi gyakorlat szerint ugyanis a lakossági bejelentéstől - ami általában az augusztusi virágzáskor történt - a kényszerkaszálásig, 3-4 hónap telt el, amikor gyakorlatilag már beálltak a fagyok. A tárcaközi bizottság négy évvel ezelőtt döntött a Balaton, a Tisza-tó és a Velencei tó parlagfű-mentesítéséről is.
A Velencei tó és a Tisza-tó környékén sikerült eredményt elérni, de a Balaton környékén nem. Ennek részben az az oka, hogy a zártkertek nagy része idős emberek tulajdonában van, akik nem tudják a telkeiket megművelni, részben pedig a települések közötti érdekellentétek. Idén a bizottság érdekeltté teszi az önkormányzatokat, hogy nagyobb együttműködés jöjjön létre.
A bizottság az adók egy százalékából parlagfű-mentesítésre befolyt 860 millió forintból gazdálkodik. A civil szervezetek a jövőben csak akkor kaphatnak támogatást, ha az önkormányzattal együtt pályáznak, és az ÁNTSZ is csak akkor ad segítséget, ha az önkormányzat is finanszírozza a programot - mondta Péterfia Éva.
Kapcsolódó írások:
- Szex-allergiára szexuális együttlét
- Elég egy lelki gond, és támad az allergia?
- Ismerje meg az allergiával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat!
- Szálloda az allergiásoknak!
- Allergiás a macskákra?
- Nő az allergiás asztma esélye a mezőgazdaságban dolgozóknál
- Allergiás lesz a cigarettafüstben élő gyermek?
- Szájüregi allergiát okozhatnak a nyers gyümölcsök, zöldségek

Még mindig elhisszük Beyoncénak?
Lánya neve után stílusosan egy kék ékköves gyűrűben és kék körömlakkal lépett először közönség elé Beyoncé, azt követően, hogy egy hónapja megszületett az első lánya. De továbbra is kétséges, hogy ő szülte-e.
"Meztelen" megjelenéstől a hangsúlyos sminkig
Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
Hiába a nagy Bálint-napi készülődés körülöttünk, ha nekünk nincs kit meglepni és minket sem fog megajándékozni senki. Annak is örülnénk, ha lenne egy helyes fiú vagy helyes lány, akivel randizhatunk. Hogy éljük túl a Valentin-napot?
Kisebb a hátrányos helyzetűek esélye a házasságra?
A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
Méghogy szörny, aminek zöld a szeme! Aki ezt mondta, biztosan nem látta még Emily Scottot, mert ennél zöldebb szemekkel ritkán találkozunk, mégse tűnik szörnyetegnek.
A takarékosság jegyében fogadják be a fázósokat
Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok
Vádat emeltek ellene
Afrikaira támadt egy részeg szkinhead Kaposváron
Seherezádénak drukkol a jogászlány
Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:54 Korrupt kölkök fényezik Putyint - feketén?
- 19:37 Gazdaságpolitikai kiszámíthatóság: minket les az S&P
- 19:29 18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
- 19:19 Kissé gyengült a forint kora estére
- 19:07 Beszóltak a Btk.-ba: elhagyná a populista törekvéseket az MSZP
- 18:55 Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
- 18:53 Jóllakott a Foodapest: bezárt a terülj-terülj-asztalkám
Espresso KftASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.Értékesítő
Femina.hu Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



