Várandósság idején fontos a súlynövekedés
Aki ikrekkel terhes, ne az alakjára ügyeljen!
Az ikreket váró édesanyák számára kiemelkedő fontosságú, hogy elérjék a terhesség idején ajánlott testsúlynövekedést, állítja egy nemrég megjelent tanulmány, mivel az ikerterhességeknél az ennél alacsonyabb testsúly komoly kockázatot jelenthet a magzat egészségére.
2010.07.17 09:10medipress.huDr. Nathan Fox és munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy az ikerterhességeknél, a legfrissebb, 2009-ben kiadott ajánlások valóban hatásosak voltak-e a terhességek kimenetele szempontjából.
Az ikerterhességek esetében, kb. fél kiló heti súlygyarapodás a megfelelő, állítja, Dr. Fox, az ennél alacsonyabb mértékű testsúly növekedés kisebb, alacsonyabb súlyú újszülötteket, illetve koraszülést eredményez.

Az ajánlásokban azt határozták meg, mennyi pluszsúllyal ajánlott az ikrekkel terhes kismamának gyarapodnia, attól függően, hogy milyen testsúlyú volt a terhesség kezdetén.
A normális testsúlyú anyukák esetében ez 17 és 25 kg közötti érték, míg a túlsúlyos, elhízott anyukák számára 12 és 19 kg közötti gyarapodás az ajánlott mérték.
Az Obsterics & Gynecology szaklap júliusi számában megjelent tanulmányban Dr. Fox és munkatársai arról számoltak be, hogy az általuk vizsgált - többnyire normál testalkatú - várandósok esetében az ajánlások betartása valóban egészségesebb babák világrahozását eredményezte.
Akik viszont az ajánlott értékeken alulmaradtak a súlygyarapodást tekintve, nagyobb valószínűséggel koraszüléssel, vagyis a 32. hét előtt hozták világra gyermekeiket - az ajánlást szem előtt tartóknál a koraszülés 5%-os valószínűségű volt, míg az ajánlott testsúlynövekedés alatt maradóknál 14%-os -, valamint nagyobb eséllyel adtak életet kisebb babáknak.
Az ikerterhességek egyik legnagyobb nehézsége éppen az, hogy a több magzatnak megfelelően nagyobb mennyiségű többletsúllyal gyarapodjon a kismama, ami gyakran szinte lehetetlennek tűnő feladat.
Nem ritka, hogy a kismamákat dietetikushoz kell küldenie a szülész-nőgyógyásznak, hogy megfelelő mértékben gyarapodjon a terhesség alatt.
A tanulmány szerzői úgy vélik, a kutatási eredményeik jelentősége, hogy sikerült kimutatni, az új ismeretek és a felhalmozott orvosi tapasztalat eredményeként megfogalmazott ajánlások valóban biztonságosabb terhességeket tesznek lehetővé.
Továbbá megjegyzik, hogy az ikerterhességek esetében jelenleg a koraszülés 60%-os arányban következik be, amit viszont az új ajánlások segítségével hatékonyan csökkenteni lehet.

Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
Ne érjük be kevesebbel, ha egy nem szokványos, gazdag ízvilágú salátával szeretnénk meglepni magunkat vagy vendégeinket: készítsünk el a fokhagymás sült padlizsánsalátát.
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is

Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról.
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?

Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Nagy időszaki kiállítással ünnepli a Sixtusi Madonna születésének ötszázadik évfordulóját a drezdai állami műgyűjtemények.
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Egészen elképesztő alapanyagot talált "festményeihez" egy angol művésznő: zselés cukorkából rakja össze alkotásait, melyen ismert személyeket vagy kitalált figurákat örökít meg.
Cipőt se vett, végül meztelenre vetkőzött
18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:29 Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
- 5:59 Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:43 Új egyetemi kutatócsoportokat hoz létre az MTA
- 22:30 Először állítottak elő Bose-Einstein kondenzátumot erbiumból
- 21:31 Világszerte helyreállítják a leginkább károsodott élőhelyeket
- 20:29 Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 00:17
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



