Burgonyát, halat, tésztát a babának
Vashiányos vasgyúrók
Fejlesztő játékok, kifestők, dalocskák és megannyi más módszer segít minket, hogy gyermekünket már kicsi korától "tréningezzük" az első nagy szellemi megpróbáltatásra, az általános iskola első osztályra.
2010.07.24 10:25Magunk előtt látjuk, hogy pár év múlva a padból kiesve jelentkezik, és sorra hozza a piros pontokat. A jó iskolai teljesítmény megalapozásához azonban nem csak a szellemi, de a valós, fizikai táplálékra is ugyanúgy oda kell figyelnünk. Azok a gyerekek, akik az első három életévükben nem kapják meg a szükséges napi 8mg vasat, később problémákba ütközhetnek a tanulás terén.
A vas az emberi szervezet számára minden életkorban nélkülözhetetlen ásványi anyag. Amellett, hogy felhasználjuk a pajzsmirigyműködéshez, vérképzéshez, az idegrendszer és az agy fejlődésében és működésében is nagy szerepet játszik. A kisgyermekkorban a vashiányos táplálkozás éppen ezért az agy és az idegrendszer fejlődését is befolyásolja, ezért a gyerekeknél a súlyos vérszegénység mellett a későbbiekben akár tanulási nehézségek, viselkedési zavar is felléphetnek.
Az alacsony vasbevitel jelei nem jelentkeznek rögtön, a hiánynak főleg hosszú távú következményei vannak. Sajnos, az utólagos vaspótlás a hosszan tartó, lappangó vashiány által okozott károkat már nem tudja helyreállítani, ezért fontos a kisdedkori vashiány megelőzése, mégpedig vasban dús táplálkozással.

A Magyar Gyermekorvosok Társasága 2010-ben végzett hiánypótló kutatása szerint hazánkban az 1 és 3 éves gyerekek 35%-a nem kapja meg a számára szükséges vasat . A hazai felnőtt lakosságra jellemző rossz táplálkozási szokásainkat gyermekeink is átveszik, ahelyett, hogy mi változtatnánk saját, rossz szokásainkon, illetve olyan speciális ételeket adnánk nekik, melyek kifejezetten számukra fejlesztettek ki..

Milyen ételeket adjunk 1 és 3 éves kor közötti gyerekünknek, hogy megkapja a megfelelő mennyiségű vasat?
Semmiképpen nem felnőtt menüben kell gondolkodnunk, hiszen ebben a korban nem lehet a gyermek étrendje ugyanaz, ami szüleié. Figyelnünk kell arra, hogy olyan számukra gyártott élelmiszerekkel egészítsük ki a menüt, amelyek életkoruknak megfelelően optimális arányban tartalmazzák a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat, így a nélkülözhetetlen vasat is (pl. gyerekital). A tehéntejben nagyon kevés a vas, ráadásul a túl korai tehéntej adás fokozza az allergia és a cukorbetegség kialakulását, ezért a szakemberek azt javasolják, hogy a kicsi 2-3 éves kora előtt ne fogyasszon rendszeresen tehéntejet. Ahhoz, hogy elkerüljünk a vashiányt, 1 éves kor felett helyettesítsük a tejet tejalapú gyerekitallal.
Azt is érdemes megnéznünk, hogy a zöldségek, gyümölcsök, állati eredetű élelmiszerek mennyi vasat tartalmaznak. Természetesen nem kell kicsi táblázatokkal futkároznunk a boltokban, hogy miben, mennyi vas található, ehelyett elég, ha megjegyezzük, melyek azok az élelmiszerek, melyekről köztudott, hogy vasban gazdagak.
Érdemes odafigyelnünk arra, hogy vannak olyan tényezők, amelyek befolyásolják a vas felszívódását és beépülését a szervezetbe. A vasban gazdag növényi élelmiszerekből (mák, olajos magvak pisztácia, kesudió, brokkoli, aszalt sárgabarack, szárazbab, spenót, sóska) csak 5% vas szívódik fel, míg az állatú eredetű élelmiszerekből 15% (vörös húsok, máj, tojássárgája).
Ahhoz, hogy kisgyermekünk számára megfelelő vastartalmú étrendet biztosítsunk, szüksége van napi 3 főétkezésre és 2 kisétkezésre. Mindez nem csak a megfelelő energia és tápanyag ellátottság miatt fontos, hanem biztosítja a baba rendszeres és egészséges táplálkozását. Mindezen felül fontos a változatosság. Az 1 és 3 év közötti gyerekek már igénylik, hogy különböző színű, állagú, illatú ételeket kapjanak.
Mennyi vasra van szükségünk?
6 hónapos korig napi 6 mg
6 hónapos - 3 éves kor között napi 8 mg
4 - 60 éves kor között napi 10-15mg
Hogyan állítsunk össze megfelelő vastartalmú menüt a baba számára?
• Mind a 3 főétkezés (reggeli, ebéd, vacsora) tartalmazzon állati eredetű fehérjét. Ez lehet tejalapú ital, tejtermékek vagy hús, húskészítmény. Ha tejalapú italt adunk pl. reggelire, akkor már nem szükséges felvágottat, vagy sajtot adni, viszont ha csupán teát, vagy gyümölcslét adunk inni, akkor mindenképp adjunk húskrémet, májkrémet vagy sajtot a reggelihez.
• Lehetőség szerint a reggeli és vacsora alkalmával adjunk 2-2 dl tejalapú italt, melyből a vas 70%-osan szívódik fel és ebédre húsféléket. Húsból az egyszeri adag 30-60g. Emellett adhatunk még joghurtot, sajtot is, 20-30g mennyiségben.
• Minden nap 3 alkalommal adjunk zöldséget vagy gyümölcsöt. Szerepeljen naponta egyszer legalább a zöldség főzelék vagy friss zöldség formájában (pl. reggeli szendvics mellé paradicsom). A gyümölcsöket főként frissen reszelve, kis darabokra vágva adjuk, kerüljük a cukrozott befőtteket és gyümölcsleveket.
A heti menü tervezésekor ügyeljünk a következőkre:
• hetente 3 alkalommal adjunk burgonyát önállóan köretként vagy vegyes főzelékként (pl. paradicsomos burgonyafőzelék)
• hetente egyszer mindenképp adjunk halat (lehetőség szerint tengerit)
• hetente maximum egyszer adjunk tésztaféléket (pl. túrógombóc, milánói spagetti, stb.)
• 2-3 hetente mindenképpen adjunk májból készült ételeket
• tehéntej helyett adjunk a babának vasban gazdag gyerekitalokat, melyeket külön az ő igényeik szerint állítottak össze
• Kerüljük a bő olajban sült, azaz rántott ételeket! Javasolt, hogy maximum kéthetente kerüljön a babamenübe
• Tojást hetente 3 darabot javasolt adni. Magas koleszterin tartalma miatt a tojássárgája nem tesz jót a babáknak.

Az 1-3 éves magyar gyermekeket ma úgy etetjük, hogy jó eséllyel egészségtelen felnőtt válhat belőlük – derült ki Magyar Gyermekorvosok Társasága által kezdeményezett hiánypótló felmérésből. A Társaság megállapítása szerint a szülők számos táplálási hibát vétenek a fejlődés szempontjából kritikus második és harmadik életévben, ez pedig visszafordíthatatlan egészségügyi következményekkel járhat.
A korosztály táplálásának egyik legnagyobb hiányossága az, hogy a szellemi fejlődéshez elengedhetetlen vasból messze nem fogyasztanak elegendő mennyiséget. A Társaság „Kisbögre és Tudomány” néven átfogó felvilágosító program indításával próbál segíteni az édesanyáknak és a szakembereknek.

A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
Judi Dench, Paul McCartney, Bono, Kiri Te Kanawa, Tom Stoppard és Mike Leigh is meghívást kapott a II. Erzsébet királynő uralkodásának gyémántjubileuma alkalmából szerdán megrendezett fogdásra, amelyen a művészvilág krémje köszöntötte az uralkodót.
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány

Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Sajnos, a fenti kijelentés igaz - nehezen találunk olyan embert, aki hosszú évek után is ugyanúgy becsül valamit, mint amikor még új volt a dolog. Vajon van erre gyógyír?
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
Felborult egy személyautókat szállító tréler csütörtök délután Budaörs térségében, az M1-es és az M7-es autópálya közös szakaszán.
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend

Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
Akár 24 év börtönt is kaphatott volna, de egy napot sem kell rács mögött töltenie annak az amerikai nőnek, aki halálos rákbetegnek hazudta magát, hogy jólelkű emberek adományaiból álomesküvőt és lakodalmat csaphasson.
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:55 A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
- 18:51 Iráni atomvita: az utolsó próbálkozás Bagdadban
- 18:42 Bronzérmesként végzett Bohus Richárd 50 m háton
- 18:30 Cseh aranyat, Biczó ezüstöt úszott 200 m pillangón Debrecenben
- 18:29 A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
- 18:20 Német sajtódíjat vehettek át bátor kelet-európai újságírók
- 18:13 Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 18:36
- ÍRD LE,2012.05.24 18:31
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 17:48
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 17:16
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



