Parlagfűért virág és allergiavizsgálat
A parlagfű pollenje az egyik legagresszívebb allergénünk
A parlagfű virágzási ideje július közepétől az első fagyig tart. A növény fejlődése azonban már hónapokkal korábban, március végén megindul a talajban megbúvó magvakból.
2008.06.24 13:07orvostkeresek.huIndul a debreceni Parlagfűgyűjtési akció! A résztvevők a beszállított gyomnövényért cserébe cserepes virágot kapnak, valamint a Budai Allergiaközpontban kedvezményesen vehetnek részt allergiavizsgálaton.
A parlagfű virágzási ideje július közepétől az első fagyig tart. A növény fejlődése azonban már hónapokkal korábban, március végén megindul a talajban megbúvó magvakból. A virágpor szóródásának túlnyomó része július végén és augusztus hónapban történik meg, majd ezt követően kisebb mennyiségben egészen a fagyok beálltáig állandóan tart. A parlagfű levelei jellegzetesen szeldelt formájúak, színük sötétzöld, fonákjuk szürkészöld.
A színén és a fonákján is sűrűn szőrözöttek. A parlagfű magassága és sűrűsége szintén nagyon változatos. A kifejlett növény a 150 cm-t is meghaladhatja a kukorica- vagy napraforgótáblákban. Központi, egyenes szár adja a tartó vázát, amelyből az oldalhajtások sűrűn ágaznak el. A talajhoz közeli néhány cm-en 2-3 elágazása is van. A parlagfű pollenje amellett, hogy hatalmas mennyiségben szóródik a levegőben, az egyik legagresszívebb allergénünk.
Két fő allergént és több közepes vagy kisebb méretű allergént tartalmaz. Légúti nyálkahártyára kerülve azonnal reakcióra készteti azt. Az általa okozott allergia elsősorban szénanáthás és asztmás tüneteket okoz. Mindazonáltal előfordulhatnak ekcémás tünetek is. A kezelés legelső lépése a problémát okozó allergén megtalálása, a szervezet állapotának felmérése, a részletes allergiavizsgálat és allergiateszt. A allergén ismeretében hatékony kezelési módok az antihisztaminok (szájon át szedve, orr spray formában) és a szteroidok (orrspray, inhalációs és injekció formában).
Ezeket egészíthetik ki a pollencsapdaként működő orrkenőcsök, ideiglenesen a tünetek csökkentése érdekében használható orrnyálkahártya-lohasztó sprayk, asztmában hörgőtágítók. Az elmúlt pár év világraszóló magyar felfedezése, a Rhinolight szintén igen hatékonyan alkalmazható a szénanáthás tünetek csökkentésére. Szisztémás mellékhatástól mentesen képes mérsékelni, megszüntetni az orrviszketést, orrfolyást, tüsszögést, mondta el dr. Gönczi Zsuzsanna, allergológus, klinikai immunológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. A hagyományos európai orvoslás mellett jelentős eredmények érhetőek el az ősi kínai gyógymódokkal, a homeopátiával és az akupunktúrával is.
Debreceni Kistérségi Intézete parlagfű-mentesítési hetet szervez Debrecen város lakossága számára 2008. június 23-27. között.
Átvételi helyek:
Debreceni Művelődési Központ Homokkerti Közösségi Ház, Debrecen Szabó Kálmán u. 68.
tel: 52/535-166
Józsai Közösségi Ház, Debrecen-Józsa Bocskai u. 37.
tel: 52/ 386-137
Átvételi időpont:
2008. június 23-27.
15-18 óra Mindkét átvételi helyen június 20-tól zsákokat kérhetnek az akció résztvevői, akik cserepes virágot kapnak a beszállított gyomnövényért cserébe.
A kedvezményes allergiavizsgálatról az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet
: Budai Allergiaközpont
www.allergiakozpont.hu
info@allergiakozpont.hu
Tel.: 06 30 6319309

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához

Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől

A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
A szívproblémák kockázata nagyobb mértékben öröklődik az apától a férfiak esetében, derült ki egy tanulmányból. Úgy tűnik, az Y kromoszóma hajlamosít a koszorúér-betegségekre.
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:12 Kemény pálya: Sarapova kihullott a tenisztornán
- 19:57 Káosztól rettegnek a görögök
- 19:29 18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
- 19:25 Börtön vár a vesztegetős határrendészre
- 19:09 Lakat alatt Bojovic: Szerbia odacsapott a szervezett bűnözésnek
- 19:05 Megtapsolták Malina Hedviget: Pozsony nekiment a politikai korrupciónak
- 18:55 A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
A cukor károsabb mint a dohányzás?

Egyes becslések szerint a finomított fehér cukor több kárt okozott már az emberiségnek, mint a dohányzás.
Center Kft.Beszerző
LuK Savaria Kft.Partner menedzser
Salesjob.huTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 21:28
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 20:45
- Mínusz 50 fok: rengetegen fagynak halálra Oroszországban2012.02.10 20:32
- Kemény pálya: Sarapova kihullott a tenisztornán2012.02.10 20:25
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 20:23
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



