Együttérzés-mutató
Egy simogatás, egy kedves szó is gyógyíthat
Alan Johnson brit egészségügyi miniszter úgy gondolja, hogy egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó épp úgy gyógyíthat, mint egy sikeres operáció vagy a gyógyszerek.
2008.07.02 07:36MTIEzért elhatározta, hogy az ápolók, ápolónők hatékonyságát annak alapján is mérni kell, mennyi melegséget, szeretetet adnak a betegeknek. Őfelsége kormánya bevezet egy "együttérzési mutatót" azoknak a felméréseknek az alapján, amelyet a páciensek között végeznek, a minisztériumból kiküldött ellenőrök tapasztalataival összevetve azokat. Így kiderül, hogy ebből a szempontból melyek a legjobb kórházi osztályok Nagy-Britanniában.
Az eredményeket közzéteszik az interneten, hogy betegek kiválaszthassák, melyik kórházban kezeltetik magukat. Elképzelhető, hogy a legjobb csapat prémiumban is részesül. A kezdeményezés, amelyet a miniszter a Guardian című brit napilapnak adott interjúban harangozott be, része annak a reformcsomagnak, amelyet az országos egészségügyi szolgálat létrejöttének 60. évfordulójára indítanak be. Az "együttérzési mutató" bevezetését a kategória minden szakszervezete támogatja. "Nagyszerű gondolat az ápolók minőségét mérni.
Fontos tudatni, hogy a kórházi gyógyításban milyen szerepük van. Ha az ápoló barátságtalan, nyers, vagy soha nincs ott, amikor a betegnek szüksége lenne rá, tönkreteszi az egész kezelést" - mondta Peter Carter, a legnagyobb szakszervezeti szövetség, a Royal College of Nursing Union főtitkára.
A miniszter hangsúlyozta: nem egyéni értékelések lesznek, hanem a kórházi részlegek ápolószemélyzetét kollektívan ítélik meg és nincsen tervek az "együttérzési mutatónak" a felhasználására annak eldöntésében, hogy ki kap fizetésemelést.
Kapcsolódó írások:

Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Jó ideje tudni lehetett, hogy a nyolcadik évaddal végleg lezárulnak Doktor House brilliáns gyógyításai, ám csak az évadzáró premieren derült ki, hogy a mogorva doki története hogyan érnek véget. Vigyázat: lelőjük a poént!
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát

Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
A kínai kormány rövidesen megnyitja az energiaipart is a magánbefektetők előtt.
Maradtak nyitott kérdések a jegybanktörvény körül
Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?

3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
A pókoktól való félelem, mely egy szorongási betegség, egyetlen kezeléssel is gyógyítható - állapította meg egy új tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!

Gyermeknapi programok Budapesten
Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal és vásárral várják a gyerekeket szombattól Budapest több helyszínén.
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete

Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
A 4-es számú főúton, Ebes és Debrecen között személyi sérüléssel járó, utoléréses baleset történt.
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé

Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
Kigyulladt egy földszinti lakás szerda hajnalban, a főváros XI. kerületében. A tűzben egy idős férfi vesztette életét.
Harry Pottert is megzselézte
Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Cipőt se vett, végül meztelenre vetkőzött
18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:20 Takarmány lepte a 47-est
- 8:15 3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
- 8:15 Elhunyt a Fradi női kézilabdacsapatának legendás edzője
- 8:06 Lecsapott a gyilkos drón Pakisztánban
- 8:06 Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
- 8:01 Gyermeknapi programok Budapesten
- 7:59 Nem mozdultak az üzemanyagárak
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 08:26
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 00:14
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 00:11
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



