Naponta 4-5 ember hal meg szájdaganatban
Daganat a szájban: a halogatás végzetes lehet
A szájban éppúgy kialakulnak tumorok mint a tüdőben vagy a májban, csakhogy ezeket sokkal könnyebb (lenne) időben felismerni, s kezelni.
2008.07.09 07:41rakgyogyitas.huFogápolásra, rendszeres fogorvosi kontrollra van szükség, ám már az is nagy előrelépés, ha időnként a háziorvosok átnézik a szájüreget, s gyanús elváltozás esetén kivizsgáltatják páciensüket. Ezt célozza egy kísérleti program, hogy csökkenjen a szájüregi tumorok száma. Évente - a dohányzással jelentős összefüggésben - 1600-1700 halálos áldozatot szed a kór, azaz minden nap 4-5 ember hal meg emiatt.
Kísérleti programot indított az Országos Egészségfejlesztési Intézet a szájüregi daganatok szűrésére. Az alkalomszerű, alapellátásban történő ajak- és szájüregi daganatszűrési kezdeményezés célja a figyelemfelkeltés és a betegek időbeni ellátása. Drámaian magasra emelkedett Magyarországon a szájüregi daganatok által okozott halálozás: megdöbbentően sokan halnak meg ebben a betegségben, a középkorú férfiak körében az ajak és szájüregi daganatok okozta halálozás az elmúlt 30 év során 14-szeresére(!) nőtt annak ellenére, hogy a betegség időben felismerve gyógyítható lenne.
2005-ben 3895 új bejelentett ajak- és szájüregi rákot regisztráltak, s abban az évben több mint ezerötszázan haltak meg a betegség miatt, többségükben ugyancsak férfiak.
Megdöbbentő halálok
Ennél is súlyosabb a helyzet, ha meggondoljuk, hogy az esetek zömében olyan daganatokról van szó, amelyek még a rosszindulatú betegség kifejlődését megelőző állapotban is könnyen felismerhetők, sőt jelentős részüket maga a beteg is időben észreveheti – s vélhetően észre is veszi, csak nem tulajdonít jelentőséget azoknak. A korán felfedezett és kezelésbe vett ajak- és szájüregi rák az esetek 80 százalékában meggyógyítható, ennek ellenére a páciensek jelentős része már előrehaladott, gyógyíthatatlan stádiumban kerül orvoshoz.
Éppen ezért indult alkalomszerű kísérleti program ezek szűrésére (alkalomszerűnek nevezzük az olyan szűrővizsgálatokat, amikor az orvos-beteg találkozást a beteg kezdeményezi valamilyen panasz miatt, de a vizsgálat nem csak a panaszok okát nézi, hanem ezt az alkalmat kihasználva más vizsgálatok is történnek). A kezdeményezésbe 2008 júliusáig országszerte 220 doktort – háziorvost, fogorvost, illetve foglalkozás egészségügyi orvost – vontak be a szervezők.
A cél, hogy elterjesszék a szájüregi rákok rizikócsoportjába tartozó, elsősorban 40 év felettiek rendszeres, évenkénti szájüregi szűrővizsgálatát, különös tekintettel a dohányzó és rendszeresen alkoholt fogyasztó férfiakra, akikre egyébként is jellemző, hogy csak akkor fordulnak orvoshoz, ha már nagyon muszáj.
A magyarok nem figyelnek a szájukra
A magyaroknál rosszabb szájhigiénével csak az ukránok, a lengyelek és a lettek „dicsekedhetnek”. A magyar lakosság 7-8 százaléka – önbevallása szerint – soha, vagy csak alkalmanként mos fogat. Az emberek ötöde naponta csak egyszer, a fele pedig kétszer vesz a kezébe fogkefét, többségük pedig csak akkor megy fogorvoshoz, ha már csillapíthatatlan fájdalmak gyötrik. Az egyszerű háziorvosi vizitnél sem igen jut eszébe senkinek, hogy kinyissa a száját és kérje orvosát: nézzen bele.
A modellprogramba az ÁNTSZ régiós szűrési koordinátorainak segítségével háziorvosok, foglalkozás egészségügyi orvosok és fogorvosok kapcsolódtak be. Az orvosok elektronikus úton kapták meg a szűrési protokollt, amelyből on-line vizsgát tettek. Azt vállalták, hogy a rendelésükön bármilyen panasszal is jelentkezzenek a 40 év feletti férfiak és nők, elvégzik az egyszerű, néhány perces szűrővizsgálatot. Az adatvédelmi törvény betartása mellett, on-line küldik az eredményeket az ÁNTSZ szerverére, ahol azt automatikusan összesítik.
A kiszűrtek nyomon követése is a program része, így év végére pontos eredmények lesznek. 2008 első öt hónapjában több mint 30 ezer szűrésről érkezett on-line információ, az orvosok egybehangzóan kedvező lakossági fogadtatásról számoltak be.
Nem szabad bagatellizálni a tüneteket
Fontos mindenkinek tudni: az Országos Egészségfejlesztési Intézet programjától függetlenül is bármikor kérheti háziorvosától vagy fogorvosától, hogy nézze át a szájüregét. Az orvosi kontroll különösen indokolt akkor, ha gyanús, fájdalmas – vagy épp fájdalmatlan – tünetek jelentkeztek a szájban, az ínyen, a nyelven, esetleg a garatban.
Egy fekély, gyanús fehér folt vagy elszíneződés, csomó, esetleg duzzanat az ajkakon vagy bárhol a szájban, rágási, nyelési panasz, zsibbadás vagy vérzés egyaránt jelezheti azt, hogy sürgős orvosi beavatkozásra lehet szükség. Csak ezzel előzhető meg az, hogy a panaszok tovább fokozódjanak, esetleg uralhatatlanná váljanak.

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához

Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől

A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
A szívproblémák kockázata nagyobb mértékben öröklődik az apától a férfiak esetében, derült ki egy tanulmányból. Úgy tűnik, az Y kromoszóma hajlamosít a koszorúér-betegségekre.
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:12 Kemény pálya: Sarapova kihullott a tenisztornán
- 19:57 Káosztól rettegnek a görögök
- 19:29 18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
- 19:25 Börtön vár a vesztegetős határrendészre
- 19:09 Lakat alatt Bojovic: Szerbia odacsapott a szervezett bűnözésnek
- 19:05 Megtapsolták Malina Hedviget: Pozsony nekiment a politikai korrupciónak
- 18:55 A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
A cukor károsabb mint a dohányzás?

Egyes becslések szerint a finomított fehér cukor több kárt okozott már az emberiségnek, mint a dohányzás.
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 19:18
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 18:50
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 17:21
- Ez a Jobbik?2012.02.10 17:17
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.10 16:38
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



