hirdetés

Együnk sok zöldséget, gyümölcsöt, halat

Mediterrán étrenddel csökkenthető a krónikus betegségek kockázata

A zöldségben, gyümölcsökben gazdag mediterrán étrend tényleges védelmet biztosít a daganatok, a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint más krónikus kórképek ellen - jelentették be olasz kutatók.

2008.09.13 16:12MTI
hirdetés

Francesco Sofi, a Firenzei Egyetem táplálkozástudományi szakértője és kollégái 12 nagyszabású nemzetközi követéses vizsgálat anyagát elemezték. A kutatásokban 1,5 millió ember vett részt, akiknek sorsát 3-18 éven át követték nyomon. A hagyományos mediterrán étrend sok zöldséget, gyümölcsöt, halat, valamint olyan telítetlen, azaz egészséges zsírokat tartalmaz, mint az olívaolaj. Ugyanakkor kevés vörös húst, tejterméket és alkoholt fogyasztanak.

Mint kiderült, azon személyek körében, akik szigorúan tartották magukat a mediterrán étrendhez, 9 százalékkal csökkent a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás, 13 százalékkal alacsonyabb volt a Parkinson- és Alzheimer-kór előfordulása, s 6 százalékkal ritkábbak a rosszindulatú daganatok. A firenzei kutatók kidolgoztak egy "megfelelési táblázatot", amelynek segítségével értékelni lehet, hogy mennyire követi valaki a mediterrán étrend előírásait. "A +megfelelési táblázat+ hatékony eszköz lehet a megelőzésben, a megbetegedési és halálozási ráták csökkentésében" - hangsúlyozták a kutatók.


Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A vírusos tüdőgyulladás tünetei
2012. máj. 23. 05:21

Stresszorexia - A dolgozó anyák táplálkozási zavara
2012. máj. 23. 02:51

Szoptatás a terhesség alatt
2012. máj. 22. 23:23

Gyermekkerékpár - Hogyan vásároljon biciklit?
2012. máj. 22. 21:41

Só utáni vágy ? Az Addison-kór jele
2012. máj. 22. 20:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.