Hatékonyabbá tehető a rák elleni küzdelem
Deutérium-megvonás: új módszer a daganatkezelésre
A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány és a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. közös előadássorozatot tart a daganatkezelés egy új kiegészítő módszeréről, a deutérium-megvonásról.
2008.10.22 19:00ma.huKülönösen fontos erről az eljárásról beszélni, mert a WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint fokozatosan az egészségügyi ellátás részévé kell tenni a biztonságos, hatékony és megfelelő színvonalú kiegészítő kezeléseket is.
A brüsszeli tanácskozáson – egy korábbi cikk szerint – a kutatók eredményeiből kiderült, hogy az onkológiai betegeknél is elfogadottá vált néhány tudományosan igazolt, bizonyítottan hatékony kiegészítő módszer alkalmazása.
Mindenképpen hasznos, ha ezek a módszerek részei a komplex onkológiai ellátásnak. (Forrás: Riskó Ágnes, Medical Tribune).
Rendkívül hatásosnak bizonyul az onkológiai betegek kiegészítő kezelésében a deutérium-megvonás.
A csökkentett deutérium-tartalmú víz fogyasztása az emlőtumoros betegeknél négyszeresére, a tüdődaganatosoknál háromszorosára növelte a betegek túlélési esélyét.
Más betegségeknél – pl: prosztatarák, leukémia - is jelentős mértékben javít a konvencionális kezelések eredményein.
A módszer kifejlesztője, Somlyai Gábor Ph.D biológus, akinek többek között a bostoni Harvard Medical School-on, illetve az Európai Rákkutató Társaság egyik konferenciáján is beszámolt az eredményekről.
A deutérium-megvonás módszerének ismertetése 2008. november 8-án (szombaton) 930-tól kerül sor a MOM Művelődési Központban (1124 Budapest, Csörsz u. 18.).
A meghívott vendégek között lesz a Rákbetegek Országos Szövetségének képviselője és kezelés alatt álló betegek, akik a kezelés mellett csökkentett deutérium-tartalmú vizet fogyasztanak.
Beszámolnak tapasztalataikról vastagbélrákos, leukémiás (AML, CLL), prosztatarákos, sarcomás, tüdőrákos, emlőrákos betegek.
Előadók:
- Dr. Somlyai Gábor, biológus - A deutérium szerepe a sejtosztódásban, daganatfejlődésben
- Dr. Telekes András, klinikai onkológus (Orsz. Onk. Int.)- Onkológiáról közérthetően
- Dr. Krempels Krisztina, orvos – A deutérium-megvonás alkalmazása a daganatterápiák kiegészítéseként
- Kovács Dóra, szaktanácsadó – „A rák ellen, az emberért, a holnapért” Társadalmi Alapítvány tapasztalatai

Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Jó ideje tudni lehetett, hogy a nyolcadik évaddal végleg lezárulnak Doktor House brilliáns gyógyításai, ám csak az évadzáró premieren derült ki, hogy a mogorva doki története hogyan érnek véget. Vigyázat: lelőjük a poént!
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát

Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
A kínai kormány rövidesen megnyitja az energiaipart is a magánbefektetők előtt.
Maradtak nyitott kérdések a jegybanktörvény körül
Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?

3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
A pókoktól való félelem, mely egy szorongási betegség, egyetlen kezeléssel is gyógyítható - állapította meg egy új tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!

Gyermeknapi programok Budapesten
Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal és vásárral várják a gyerekeket szombattól Budapest több helyszínén.
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete

Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
A 4-es számú főúton, Ebes és Debrecen között személyi sérüléssel járó, utoléréses baleset történt.
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé

Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
Kigyulladt egy földszinti lakás szerda hajnalban, a főváros XI. kerületében. A tűzben egy idős férfi vesztette életét.
Harry Pottert is megzselézte
Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Cipőt se vett, végül meztelenre vetkőzött
18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:59 Elkeltek a jegyek a férfi kézilabda BL négyes döntőjére
- 8:50 Washington tovább szorongatja Iránt
- 8:31 Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
- 8:29 Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
- 8:20 Takarmány lepte a 47-est
- 8:15 3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
- 8:15 Elhunyt a Fradi női kézilabdacsapatának legendás edzője
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 09:02
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 08:35
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 08:26
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



