Fókuszban a megelőzés és a gyors ellátás
Célkeresztben az infarktus - Erős mellkasi fájdalom, halálfélelem, verejtékezés
Ha a szívizmot vérrel ellátó valamelyik érágat vérrög zárja el, infarktus következik be, amely - az ér helyétől és átmérőjétől függően - észrevétlen is lehet, ám a beteg életébe is kerülhet.
2008.12.24 11:35ma.huA magyarok több mint 50 százaléka szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Közel 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, egy millióan cukorbetegek, a lakosság fele túlsúlyos. Az uniós átlaghoz képest nálunk jóval többen dohányoznak és fogyasztanak alkoholt, ugyanakkor sokkal kevesebben iktatják étrendjükbe a zöldség- és gyümölcsféléket, és nagyon nagy százalékuk mozgásszegény életet él.
Éppen ezért nagyon fontos a megelőzés, és ha már megtörténik a baj, akkor elengedhetetlen a gyors és szakszerű segítségnyújtás. Kiáll az eredményesebb kardiológiai gyógyítás mellett a Nemzeti Egészségügyi Tanács /NET/ - olvasható többek között a szervezet állásfoglalásában. A Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára, dr. Kiss Róbert Gábor egyetért és támogatja a „Szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésével és gyógyításával kapcsolatos nemzeti program” javaslatait.
Mint a közleményből kiderült, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése és gyógyítása témakör prioritásának elfogadásában teljes a szakmai és a civil szervezetek közötti konszenzus. A NET állást foglal az infarktus-halálozást jelentősen csökkentő azonnali életmentő szívkatéteres eljárás mellett, amely köztudott, hogy 90 percen belül elvégezve a legeredményesebb.
Az elmúlt 10-15 évben jelentősen csökkent a szívinfarktus okozta halálesetek száma, ez elsősorban – mint dr. Kiss Róbert Gábor mondta – azzal magyarázható, hogy a szív- és érrendszeri betegeket sokkal korszerűbb és gyorsabb eljárásokkal tudják megmenteni és ez a módszer nem más, mint a szívkatéterezés. A legnagyobb probléma jelenleg, hogy az akut infarktusok kezelése úgynevezett teljesítmény-volumenkorlát alá esik, amely hátrányosan befolyásolja a betegek ellátását.
Még kaotikusabbá teszi a helyzetet, hogy a súlyszám 100% feletti teljesítése esetén a társadalombiztosító egyáltalán nem finanszírozza a beavatkozást. Vannak olyan centrumok, például Szeged, ahol közel három-négy hónapos várólista van, amely veszélyezteti a betegek gyors ellátását.
A főtitkár éppen ezért üdvözítőnek tartja a NET ezzel kapcsolatos állásfoglalását, miszerint a szívinfarktus szívkatéteres gyógyítását a teljes lakosság számára hozzáférhetővé kell tenni, és biztosítani kell a volumenkorlát-mentes finanszírozását. A szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében közel 15-20 százalékos szerepe van az egészségügyi ellátórendszernek, éppen ezért kormányzati szinten maga a prevenció döntő része mindenképpen össztársadalmi lépéseket igényel - áll az állásfoglalásban.
A Magyar Kardiológusok Társasága, mint szakmai testület mindig is a megelőzés mellett kardoskodott. Élő példa erre az állandó kommunikáció, az évek óta megrendezésre kerülő Szívünk Napja, valamint a neves rendezvényhez kapcsolódó kampány. Mint a főtitkár elmondta, ebben az évben a kommunikáció fő csapásvonala továbbra is az elsődleges és a másodlagos prevenció, ezen belül a nők és gyermekek megismertetése az egészséges életmód lehetőségével, valamint a kockázati tényezők kivédésének vagy csökkentésének módjaival.
A dohányzás és az elhízás visszaszorítása kiemelten fontos a szívinfarktusok megelőzésében - áll a közleményben -, hiszen köztudott, hogy mindezek fontos rizikófaktorként jelennek meg a betegség kialakulása során. A tanács álláspontja szerint a kormányzati gondolkodásban és intézkedésekben jelentős késéssel ugyan, de megjelent ez a sokakat érintő felismerés, a szív és érrendszeri prevenció fontossága.
Ugyanakkor a NET megállapítja, hogy az ambuláns kardiológiai rehabilitáció országos kiterjesztése és megfelelő finanszírozása nélkül nem várható a rekordösszegű rokkantjáradék mérséklése. E nélkül sem az egészségügyi tárca rehabilitációs programja, sem pedig a Szociális és Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatást elősegítő paradigmaváltási terve nem érhet célba. A NET véleménye szerint a „szív- és érrendszeri megbetegedések gyógyítása és megelőzése nemzeti program” megvalósítására biztosított anyagi forrás igen szűkös, az Uniós források felhasználására pedig nincs célzott akcióterv.
Ez azt jelenti, hogy a 2007–2010-ig terjedő időszakra már jóváhagyott akciótervhez kell kapcsolódnia a szív és érrendszeri fejlesztéseknek. Ennek összehangolása sürgető fejlesztéspolitikai feladat.

Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Jó ideje tudni lehetett, hogy a nyolcadik évaddal végleg lezárulnak Doktor House brilliáns gyógyításai, ám csak az évadzáró premieren derült ki, hogy a mogorva doki története hogyan érnek véget. Vigyázat: lelőjük a poént!
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát

Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
A kínai kormány rövidesen megnyitja az energiaipart is a magánbefektetők előtt.
Maradtak nyitott kérdések a jegybanktörvény körül
Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?

3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
A pókoktól való félelem, mely egy szorongási betegség, egyetlen kezeléssel is gyógyítható - állapította meg egy új tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!

Gyermeknapi programok Budapesten
Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal és vásárral várják a gyerekeket szombattól Budapest több helyszínén.
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete

Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
A 4-es számú főúton, Ebes és Debrecen között személyi sérüléssel járó, utoléréses baleset történt.
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé

Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
Kigyulladt egy földszinti lakás szerda hajnalban, a főváros XI. kerületében. A tűzben egy idős férfi vesztette életét.
Harry Pottert is megzselézte
Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Cipőt se vett, végül meztelenre vetkőzött
18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:59 Elkeltek a jegyek a férfi kézilabda BL négyes döntőjére
- 8:50 Washington tovább szorongatja Iránt
- 8:31 Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
- 8:29 Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
- 8:20 Takarmány lepte a 47-est
- 8:15 3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
- 8:15 Elhunyt a Fradi női kézilabdacsapatának legendás edzője
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 09:02
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 08:35
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 08:26
- LMP: Rabszolgasorban a közmunkások2012.05.23 00:08
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.23 00:05
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



