A nők pulzusa megjósolhatja szívproblémáikat
76 fölötti pulzusnál nagyobb az infarktus kockázata
A nők nyugalmi állapotban mért szívritmusa, amely olcsón és eszköztelenül mérhető jellemző, megjósolhatja, van-e emelkedett kockázatuk szívinfarktusra vagy szívbetegségekre - közölték amerikai kutatók szerdán.
2009.02.04 13:33MTIA British Medical Journal című orvosi szaklapban közzétett tanulmányban a kutatók megállapítják, hogy azoknál a menopauza utáni nőknél, akiknek nyugalmi szívritmusuk magas, 26 százalékkal nagyobb a kockázata, hogy szívinfarktust kapnak, vagy szívérrendszeri betegségben halnak meg, mint az alacsony nyugalmi pulzusú nőknél.
A Judith Hsia által vezetett csoport az Egyesült Államokban egy nagyszabású egészségügyi felmérés keretében 129 135, változó koron túl lévő nő szívritmusát mérte meg. A tesztalanyok egészségügyi történetében nem szerepeltek előzményként szívproblémák, állapotukat átlagosan nyolc évig követték nyomon a tanulmányban. Azoknak a nőknek, akiknél kezdetben 76 fölötti pulzust mértek, 26 százalékkal nagyobb volt a kockázata a szívinfarktusra, szívérrendszeri betegségekre, mint azoknak, akiknek percenkénti pulzusszáma nem haladta meg a 62-t.
Bár a fizikailag fittebb emberek pulzusa általában alacsonyabb, a jóslás eredményessége független volt az edzettségtől. A szélütés és a nyugalmi szívritmus között hasonló összefüggést nem sikerült kimutatniuk a kutatóknak.

Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Jó ideje tudni lehetett, hogy a nyolcadik évaddal végleg lezárulnak Doktor House brilliáns gyógyításai, ám csak az évadzáró premieren derült ki, hogy a mogorva doki története hogyan érnek véget. Vigyázat: lelőjük a poént!
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát

NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
A fővárosban ügyvédi praxist folytatók adózási hajlandóságát tették próbára a közelmúltban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kelet-budapesti Adóigazgatóságának revizorai.
Dolgozik az útmutatásokon a kormány
Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
Maradtak nyitott kérdések a jegybanktörvény körül
Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban

3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
A pókoktól való félelem, mely egy szorongási betegség, egyetlen kezeléssel is gyógyítható - állapította meg egy új tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!

Gyermeknapi programok Budapesten
Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal és vásárral várják a gyerekeket szombattól Budapest több helyszínén.
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete

Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
A 4-es számú főúton, Ebes és Debrecen között személyi sérüléssel járó, utoléréses baleset történt.
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé

Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
Tudjuk, hogy 57 éve az egyik legjobb szórakozás a fotelban elterpeszkedni és vég nélkül szörfölni a tévécsatornák közt, ám egy pillanatra álljon meg és emlékezzen Eugene Polley-ra, aki nélkül talán még ma is csak rendszeres sétával kapcsolgathatnánk a tévét.
Kigyulladt egy földszinti lakás
Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
Harry Pottert is megzselézte
Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Cipőt se vett, végül meztelenre vetkőzött
18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
- 9:15 Az evangélikusok is ellenzik az abortusztablettát
- 8:59 Elkeltek a jegyek a férfi kézilabda BL négyes döntőjére
- 8:50 Washington tovább szorongatja Iránt
- 8:31 Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
- 8:29 Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
- 8:20 Takarmány lepte a 47-est
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól2012.05.23 09:19
- Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat2012.05.23 09:13
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 09:02
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 08:35
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 08:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



