Megoldás az izületi porcok károsodása
Törött csontokat és sérült porcot gyógyíthat az őssejt
Törött csontokat és sérült porcokat hoznak helyre brit kutatók reményei szerint a páciens saját őssejtjei. A kutatók kifejlesztenek egy bioaktív vázat, amely megvédi a testbe juttatott őssejteket és egyúttal arra készteti őket, hogy a csontba vagy porcba épüljenek be - olvasható a BBC honlapján.
2008.02.18 15:30MTIAz Edinburgh-i Egyetem csoportja reméli, hogy az új technológiát, amely vérből és csontvelőből származó őssejteket használ fel, két éven belül pácienseken is tesztelhetik. Az eljárás az osteoarthritisben (más néven arthrosis, az izületi porcok károsodása) szenvedők állapotát is jelentősen javíthatja. A Brendon Noble által vezetett csoport eredetileg a nehezen gyógyuló porcsérülések és a súlyos traumákból, például motoros balesetekből származó csonttörések "kijavítását" tűzte ki célul.
A siker kulcsa abban áll, sikerül-e rávenni az őssejteket arra, hogy a mostoha körülmények között is beépüljenek. A lefolytatott kísérletek nagy része arra irányult, hogy megtalálják, mi módon késztethetők az őssejtek arra, hogy egy adott sejttípussá alakuljanak át a laboratóriumban. "A következő szakaszban innovatív utakat kell találnunk, hogy ugyanerre bátorítsuk az őssejteket az emberi testen belül is" - magyarázza Noble. "Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a testben lévő sejtek nem rajonganak ezért."
A váz egy meglehetősen merev hálós szerkezetből áll, melyet olyan gyógyszerrel vonnak be, vagy itatnak át, amely segít az őssejteket rabul ejteni. Noble és munkatársai csontvelőből és vérből származó vérképző őssejtekből próbálnak csontképző sejteket tenyészteni. Az őssejtek kinyeréséhez tehát nincs szükség sebészeti beavatkozásra. A kidolgozás alatt álló eljárás fontosságát jelzi, hogy Noble szerint minden második ember átesik élete során ortopédiai műtéten. Ha működőképes lesz az új technológia és a váz nem lökődik ki, akár az eddig gyógyíthatatlan, tumor által okozott csonthiányokra is megoldást adhat.
Kapcsolódó írások:

Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Jó ideje tudni lehetett, hogy a nyolcadik évaddal végleg lezárulnak Doktor House brilliáns gyógyításai, ám csak az évadzáró premieren derült ki, hogy a mogorva doki története hogyan érnek véget. Vigyázat: lelőjük a poént!
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát

NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
A fővárosban ügyvédi praxist folytatók adózási hajlandóságát tették próbára a közelmúltban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kelet-budapesti Adóigazgatóságának revizorai.
Dolgozik az útmutatásokon a kormány
Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
Maradtak nyitott kérdések a jegybanktörvény körül
Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban

3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
A pókoktól való félelem, mely egy szorongási betegség, egyetlen kezeléssel is gyógyítható - állapította meg egy új tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!

Gyermeknapi programok Budapesten
Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal és vásárral várják a gyerekeket szombattól Budapest több helyszínén.
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete

Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
A 4-es számú főúton, Ebes és Debrecen között személyi sérüléssel járó, utoléréses baleset történt.
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé

Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
Tudjuk, hogy 57 éve az egyik legjobb szórakozás a fotelban elterpeszkedni és vég nélkül szörfölni a tévécsatornák közt, ám egy pillanatra álljon meg és emlékezzen Eugene Polley-ra, aki nélkül talán még ma is csak rendszeres sétával kapcsolgathatnánk a tévét.
Kigyulladt egy földszinti lakás
Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
Harry Pottert is megzselézte
Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Cipőt se vett, végül meztelenre vetkőzött
18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:43 David Villa: Mindent megtettem a gyógyulásért
- 9:40 A szlovák katonai titkosszolgálatok összevonását tervezik
- 9:29 Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
- 9:21 NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
- 9:15 Az evangélikusok is ellenzik az abortusztablettát
- 8:59 Elkeltek a jegyek a férfi kézilabda BL négyes döntőjére
- 8:50 Washington tovább szorongatja Iránt
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 09:40
- Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól2012.05.23 09:19
- Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat2012.05.23 09:13
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 08:35
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 08:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



