Rossz hír az allergiásoknak
Több oldalról is támadnak a pollenek
Az ÁNTSZ Aerobiológiai Hálózatának mérései szerint a tavaszi pollenszezon már január végén február elején elkezdődött. Ez az időszak korábban február közepétől október végéig tartott, de 2007-ben már január közepén, 2008-ban pedig január végén kezdődött - a sokéves átlaghoz képest mintegy két héttel előbb.
2008.02.27 18:00medipress.huA január végén – február elején monitorozott pollenszemek azt mutatták, hogy elsőként a Dél-Dunántúlon, majd a Nyugat-Dunántúlon megkezdődött a legkorábbi allergén növény, a mogyoró pollenszórása. A tavalyi év még ennél is rendkívülibb volt, hiszen akkor a pollenszórást január 15-én észlelték.
A növények azonban - annak ellenére, hogy korábban kezdődött a virágzásuk – a fagyhatás elmaradása miatt sokkal kevesebb pollent termeltek. Az országban 19 mérőállomás van – ebből kettő Budapesten. Az egyik az Országos Tisztifőorvosi Hivatal tetején, a másik pedig a svábhegyi gyermekgyógyintézet tetején működött egészen az év végéig. Az ÁNTSZ Aerobiológiai Hálózatának munkatársai jelenleg a csapda áthelyezésén dolgoznak.
Elsőként a mogyoró és égerfa pollen allergiás betegeknek kell figyelniük arra, hogy megkezdjék a terápiás megelőzést tüneteik mérséklésére, majd megkezdődik a ciprus - és tiszafafélék virágzása, azt követi a nyár, a kőris, a nyír, majd fokozatosan a juhar, fűz a platán és május végén, illetve júniusban a hársfa zárja a sort.
Általában május közepén kezdenek virágozni a fűfélék, majd a útifű, csalánfélék, ezeket követik a libatopfélék, végül pedig az üröm és parlagfű. Ez a két növény egészen a szezon végéig virágzik, pollenjük egészen addig megtalálható a levegőben.
Az allergiás betegeknek – akiknek száma hivatalosan 200 ezerre tehető – egészen október végéig, a parlagfű elvirágzásáig vigyázniuk kell magukra.
Kapcsolódó írások:

12 kilót fogyna a Beugró színésze
A színész óriási fogyókúrába kezdett: megváltoztatta a teljes étrendjét, és ráadásul különös gépeket is használ a kitűzött cél eléréséhez.
Befőzési tanácsok kezdőknek
A házi befőtt íze utolérhetetlen, vágj bele!
Csak pityókás volt a sportoló
Schirilla: a józanságnak a bölcsesség a fokmérője
Sok nő fél sminkeléskor tőle
Trendi manapság pirosítót használni?
Nem mos túl gyakran hajat a bájos színésznő
Julia Roberts olívaolajban turkál
Már kutyáit sem ölelheti meg a melleitől
Fotók - Jacko-szindróma: Heidi Montag fél, hogy leesik az orra!
Vidám tavasz vár így
Mik a kerti teendők ősszel?

Államháztartás: 1.081 milliárd forint hiány az első nyolc hónapban
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege idén augusztusban 83,9 milliárd forint hiánnyal zárt, az ez évi első nyolc havi deficit 1.081,4 milliárd forint, az éves előirányzat 124,2 százaléka volt.
Meglépik a meglépést
Igazgatóság nélkül a Volánok
Elcsúszott a repcsitender - valaki zsebébe?
Gripen-ügy: az LMP nekiröpül
Kálvária Szegeden
Fillérekkel szúrnák ki a csúszott villamosberuházás miatt tönkrementek szemét
Anyacég csak egy van - az sem segít
Moody's: bedőlhetnek a pénzpiaci alapok
Csak lassan a testtel!
Magyarországra szabta új eszközét az IMF?
Gyengült az euró, gyengült a forint a bankközi pia
Az euró rántja magával a forintot

Veszélyes a mikrós pattogatott kukorica
Szakemberek azt ajánlják, hogy ha otthoni mozizás közben pattogatott kukoricát szeretnénk majszolni, készítsük szívbarát zsiradék segítségével a tűzhelyen, mivel a mikrós kukorica veszélyes lehet.
Hogyan szeresd jól a gyereked?
Vajon lehet rosszul szeretni a babát?
Fontos a rendszeres ellenőrzés
Mit kell tudnunk az anyajegyekről!
Mitől pirulunk el?
A rosacea az egyik legbonyolultabb bőrprobléma
Gyógyító erdők
Bizonyítékok a természet gyógyító hatásáról
Amikor a beteg lesz az orvos asszisztense
Az interneten elemezzük saját leleteinket?
Napi horoszkóp - 2010. szeptember 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Döbbenet! Letagadta az ókori város létezését a török miniszter
Újra fellángolt a vita egy ősi törökországi város megvédésével kapcsolatban, amelyhez egy gát tervezett építése miatt az ország környezetvédelmi minisztere is hozzászólt: szerinte a település valójában nem is létezett.
A hét főbűn fogalmát mutatják be
A testrészek halála!
Szemle fődíjból lesz-e újabb Mephisto?
A Bibliothéque Pascal-t visszük Oscarnak
A kannibalizmus két okra vezethető vissza
Megették ellenségeiket a nyugat-európai előemberek
A művész életét mutatják be
Kukkoljuk be Michelangeló magánéletébe!
Paul Oakenfold és Armin van Buuren összefogtak
Love Parade: emlékdal a világ legsikeresebb DJ-itől
Yonderboi-jal bulizhatunk
Frankenstein feltámad!

Csak jövője van az elektromos autónak
Minden nagy autószalon előtt sorra jönnek az elektromos gépkocsikról szóló hírek. A hónap végén nyitó párizsi nemzetközi bemutatón is gyakorlatilag minden nagy autóipari csoport kiállítja kísérleti járművét.
Sok ember, még több autóval
Kínában legalább 200 millió autó lesz 2020-ban
A gázolaj marad 324 forinton
Ezúttal csak a benzin ára nő
Kifinomult elegancia, négy keréken
Új arculat, plusz száguldás - megújult a Citroën C4 Picasso!
Új Delhi közelében készül a gyáregység
A Suzuki évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában
Még újabb gurult ki a Nagare után
Gyönyörű képek - A mozgás lelke: Shinari a Mazdától!
Nem lesz több dér a szélvédőn
Ón-oxiddal a dérlepte szélvédők ellen

Aláírást gyűjtenek a nagyik az indiai műsorvezetőért
Nyáron még ismétlésekkel csillapította a TV2 a nézők éhségét, szeptembertől azonban egyáltalán nem kapják meg a nagymamik a délutáni Joshi-adagjukat. Az érintettek lázadoznak.
Botrány: Kate Bosworth megcsalta párját!
Orlando Bloom a terhes feleségétől lépett félre?
December 7-ig biztos ül
Befolyásolná a tanúkat a bkv-s Sziebert - előzetesben marad
Hol kedves volt, hol hozzávágta a fúrót
Natascha Kampusch: Akkor tudtam, élve nem fog elengedni...
A halottak helyén szeretkeztek!
Videóval: Hullajó szex - selyempárnák közt, koporsóban...
Megtört Andrea a rendőrségen...
Kovács Lázár ex-szeretője csak kitalálta a verést!
Összeverekedett két tehetségkutatós versenyző
Videóval: Beintés, bunyó, ronda szavak - botrány a brit X-faktorban!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:25 Iraki egyenruhába öltözött merénylő megölt két amerikai katonát
- 21:25 Metrósztrájk Londonban: jelentős a felfordulás
- 20:57 Tizenhét nap a brazil őserdőben: eltévedt egy megtámadott túrázó
- 19:55 Felrobbant csillag "beleit" elemezték amerikai tudósok
- 19:44 Tényleg hullottak a fejek a köztévénél
- 19:29 Kate Gosselin nem ad pihenőt magának
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2010.09.08 00:10
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2010.09.08 00:01
- A "Külföld", (amely mindig: mit mond?!?)2010.09.07 23:15
- Lázadás2010.09.07 23:13
- Ilyen ez a Fidesz:2010.09.07 23:06
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



