Gyógyító Fűszerek
A mustár jótékony titkai
Amikor különféle ételeinket mustárral savanyítjuk, csak azt tudjuk, hogy ha nem lenne valami nagyon fontos hiányozna ezekből az ételekből.
2010.08.13 10:25ma.huAmikor különféle ételeinket mustárral savanyítjuk, csak azt tudjuk, hogy ha nem lenne valami nagyon fontos hiányozna ezekből az ételekből. Ha valaki azt gondolná, hogy a mustár a modern kor "találmánya", nagyon téved, hisz már i.e. 3000 körül keletkezett szövegekben is említik. A középkori Európában a mustár egyike volt azoknak a fűszereknek, amelyeket még a szegényebbek is megengedtek maguknak. A XVI. században pedig már iparilag állították elő.
Elnevezése a latin mustum ardens kifejezésből származik, amely égő mustot jelent. Abban az időben az őrölt magvakat szőlőmusttal keverték. A mustárnak két fajtája van növénytanilag. A mag gömbölyű, sima felületű, sárgás fehér színű. Hentes árúk, savanyúságok, és pácolt halkészítmények ízesítésére is használják, de főleg étkezési mustár alapanyagául szolgál. A fehér mustár halvány , homokszínű magvai nagyobbak, mint a barna mustáré.
Egyik változata a keleti mustár, amelyet a japán konyha használ ízesítőként. A barna mustár íz kesernyés, csípős és aromás. Kezdetben a mustár házilag készült: mozsárban összetörték a magvakat, és ecettel, néha mézzel és fűszerekkel keverték. A mustárkrémek készítéséhez fehér vagy barna mustármagot vagy azok különböző arányú keverékét használják fel.
Ez az alap, és az ízesítőanyagok : ecet, só, étolaj, cukor, méz, különféle fűszerek adják meg egy-egy fajta jellegzetes ízét. Leggyakrabban a zöldessárga vagy sárgásbarna színű, sűrűn folyó, kellemesen savanykás ízű, jellegzetesen fűszeres, csípős aromájú. Az asztali mustárnak nevezett készítmények többségükben fehér mustármagból, barna mustármag és ízesítő, színező anyagok hozzáadásával készülnek.
A különleges mustárokat: fehér és barna mustármagok különböző arányú keverékéből, az asztali mustártól eltérő ízesítéssel, esetleg más őrlési technikával állítják elő. Az ismert fajták: Lukullusz, Herkules, Hubertusz mustár, paradicsomos mustár. A legismertebb hazai konzervgyár a Globus egyféle összetételű, magyar alapanyag felhasználásával készülő mustárt gyárt.
Külföldön gyártott mustárokat is kaphatunk:
A dijoni mustár: világos színű, sima és tiszta. Barna mustármagvakkal vízzel, fehérborral, sóval és fűszerekkel ízesítik. Nemcsak Franciaországban gyártják, az 1937-benvédjegyezett recept alapján az egész világon készül. A bordeaux-i mustár: szintén francia, a dijoninál sötétebb színű, az íze édeskés, és gyógynövényekkel ízesítik.
Az angol mustár: előállításához a mustárport vízzel keverik, 10 percig állni hagyják, ezalatt alakul ki csípős íze, ami sajnos illékony, ezért a fogyasztásával nem szabad sokáig várni.
A német mustár: édeskés, gyógynövényekkel és fűszerekkel ízesített. Talán ez illik legjobban a virslihez. Az amerikai mustár: általában fehér magból készül, világossárga, enyhe, tiszta ízű. A hot dog és a hamburger alapvető kísérője, de jól illik a sonkához is.
A Champagne mustár: sima, világos színű, pezsgővel kevert, enyhe íze jól illik a fűszeres ételekhez. A vörös mustár: egész mustármagvakból és chiliből készül, csípős íze miatt a zöldséges, húsos ételekhez kiváló.
A mézes mustár: zúzott, őrölt mustármagvakból mézzel, finomítatlan cukorral, ecettel és fűszerekkel készül, édes.
Vásárláskor nem árt a minőség megőrzési időt ellenőrizni, bár a mustár nem tartozik a romlásra hajlamos élelmiszerek közé, de a frissen gyártott termék általában csípősebb, mint a két-három hónappal korábban készült. Bontatlan csomagolásban száraz, hűvös, helyen tároljuk. Felbontás után tegyük hűtőbe.
Néha a mustár felülete megbarnul. Ez a száradás következménye, nem jelenti azt, ,hogy megromlott, de használat lőtt távolítsuk el ezt a részt. Gyakori, hogy a mustár a tárolóedényben levet enged, ezt ne öntsük le, hanem keverjük jól el a mustárral.
A mustár többféle étel, saláták, hidegkonyhai készítmények, húsok ízesítésére alkalmas. Készülhet vele sokféle mártás, a tartártól a vadasig. Jól ellensúlyozza egyes húsok és halak sós ízét, könnyen emészthetővé teszi a zsíros falatokat.

Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Jó ideje tudni lehetett, hogy a nyolcadik évaddal végleg lezárulnak Doktor House brilliáns gyógyításai, ám csak az évadzáró premieren derült ki, hogy a mogorva doki története hogyan érnek véget. Vigyázat: lelőjük a poént!
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát

NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
A fővárosban ügyvédi praxist folytatók adózási hajlandóságát tették próbára a közelmúltban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kelet-budapesti Adóigazgatóságának revizorai.
Dolgozik az útmutatásokon a kormány
Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
Maradtak nyitott kérdések a jegybanktörvény körül
Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban

3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
A pókoktól való félelem, mely egy szorongási betegség, egyetlen kezeléssel is gyógyítható - állapította meg egy új tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!

Gyermeknapi programok Budapesten
Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal és vásárral várják a gyerekeket szombattól Budapest több helyszínén.
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete

Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
A 4-es számú főúton, Ebes és Debrecen között személyi sérüléssel járó, utoléréses baleset történt.
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé

Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
Tudjuk, hogy 57 éve az egyik legjobb szórakozás a fotelban elterpeszkedni és vég nélkül szörfölni a tévécsatornák közt, ám egy pillanatra álljon meg és emlékezzen Eugene Polley-ra, aki nélkül talán még ma is csak rendszeres sétával kapcsolgathatnánk a tévét.
Kigyulladt egy földszinti lakás
Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
Harry Pottert is megzselézte
Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Cipőt se vett, végül meztelenre vetkőzött
18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:52 Továbbra sem egyértelmű Románia álláspontja Nyirő József újratemetését illetően
- 9:43 David Villa: Mindent megtettem a gyógyulásért
- 9:40 A szlovák katonai titkosszolgálatok összevonását tervezik
- 9:29 Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
- 9:21 NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
- 9:15 Az evangélikusok is ellenzik az abortusztablettát
- 8:59 Elkeltek a jegyek a férfi kézilabda BL négyes döntőjére
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 09:40
- Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól2012.05.23 09:19
- Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat2012.05.23 09:13
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 08:35
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 08:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



