Divatos, de életveszélyes a barna bőr!
Rákveszély - Fiatalok be se tehetnék a lábukat szoláriumba!
Az egészségi kockázatok ellenére töretlen a barna bőr divatja és még mindig tolonganak a szoláriumokban az emberek - Szakértők ezért szigorúbb feltételeket szeretnének bevezetni a napstúdiók számára.
2008.02.07 16:14medipress.hu
2009-től törvényben tiltanák a szoláriumok használatát 18 éven aluli fiatalok részére. A szakértők azonban úgy vélik, ez önmagában nem elég.
"A mesterséges UV sugárzás minden korosztály számára súlyos egészségi kockázatokkal jár" - közölte az European Sociaty of Skin Cancer Prevention elnöke a társaság 5. nemzetközi konferenciáján. A kongresszus elnöke "riasztó helyzetről" beszélt.
Németországban például - minden figyelmeztetés ellenére - 12 millió polgár rendszeresen, 4 millió - többnyire fiatal - pedig akár hetenként kétszer keres fel napstúdiót. "Csaknem mindegyikük a műtőasztalon fog landolni," - mondta a dermatológiai prevenció (ADP) elnöke. "Aki 30. életéve előtt rendszeresen szoláriumba jár, 75 százalékkal emeli annak a kockázatát, hogy élete folyamán rosszindulatú melanomában betegedjen meg."
Nemcsak gyermekek és 18 éven aluli fiatalok számára kell megtagadni a napstúdiókba való belépést, hanem az érzékeny világos bőrűek, vörös vagy szőke hajúak részére is. Ugyanígy a 40 éven felüli, sok, különösen atipusus pigmentfoltos vagy gyakori gyermekkori napégéses személyeknek sincs keresnivalójuk a szoláriumban.

Elengedhetetlen, hogy a - képzett - személyzet az első szoláriumozásnál ne csak a látogató korát és bőrtípusát vizsgálja meg, hanem kérdezze meg az esetleges bőrt érzékennyé tevő gyógyszerfogyasztást is. A napstúdiókban azonban hiányoznak a szakmunkaerők. Franciaország, Svédország és Svájc már rendeletben szabályozza a szoláriumok üzemeltetését.
„A szoláriumhasználat következtében fokozott rákkockázatról szóló aktuális tanulmányi eredmények magukért beszélnek” – mondta az Euroskin rákmegelőzési társaság elnöke. A bőr és az élet van veszélyben. Az Euroskin évek óta igyekszik az EU-nál egységes szabályokat keresztülvinni a napstúdiók üzemeltetésére és használatára.
A társaság törekvései eredményeként 2007 óta Európa-szerte érvényes a sugárerősség korlátozása 0,3 watt/m²-re minden új barnító-készülékre vonatkozóan. Azonban a legtöbb szolárium még régi készülékeket használ, amelyekre ez a korlátozás nem kötelező.
További védőintézkedések kezdeményezéséről szól az Euroskin EU-hoz szóló kilencpontos beadványa. Szerintük például a pénzbedobós szoláriumokat és a barnulásgyorsítókat be kell tiltani. Az Euroskin további követelése, hogy a napstúdiók mondjanak le az egészségre való „biopozitív” hatás reklámozásáról. Indoklásuk szerint a szervezet D vitamin termeléséhez nem szükséges a szolárium.
Nem alkalmas öngyógyításra sem például akne vagy neurodermitis esetén. Ha orvosilag indokolt UV besugárzás szükséges, az pedig csak egészségügyi intézményekben, orvosi felügyelet mellett történhet.

A kongresszuson hangsúlyozták az előadók, hogy nincs szükségünk szoláriumra, elég a napsütés. Ahhoz, hogy a napi D3 vitamin szükségletet fedezzük, napi 15 perces séta teljesen elegendő. Az esetleges D vitamin hiányt kiegyenlített táplálkozással, hallal vagy élelmiszerkiegészítőkkel kell kompenzálni.
Németországban évente 140000 ember betegszik meg bőrrákban. A tendencia emelkedő, különösen fiataloknál figyelhető meg a megbetegedési arány jelentős növekedése. A kezelésre Németországban már ma évente 3 milliárd eurót fordítanak.
A leggyakoribb formák a felső bőr tumorjai (világos bőrrák) és a melanociter tumorok (fekete bőrrák). Rosszindulatú melanomában évente több mint 2000 német polgár hal meg.

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához

Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől

A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
A szívproblémák kockázata nagyobb mértékben öröklődik az apától a férfiak esetében, derült ki egy tanulmányból. Úgy tűnik, az Y kromoszóma hajlamosít a koszorúér-betegségekre.
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:12 Kemény pálya: Sarapova kihullott a tenisztornán
- 19:57 Káosztól rettegnek a görögök
- 19:29 18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
- 19:25 Börtön vár a vesztegetős határrendészre
- 19:09 Lakat alatt Bojovic: Szerbia odacsapott a szervezett bűnözésnek
- 19:05 Megtapsolták Malina Hedviget: Pozsony nekiment a politikai korrupciónak
- 18:55 A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Trenkwalder Kft.J2EE developer
MSCI Kft.Értékesítő
Raab Karcher Zrt.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 20:58
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 20:45
- Mínusz 50 fok: rengetegen fagynak halálra Oroszországban2012.02.10 20:32
- Kemény pálya: Sarapova kihullott a tenisztornán2012.02.10 20:25
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 20:23
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



