Évente kb. 4.000 új mellrákos beteg
Amit az emlőrák antihormon kezeléséről tudni kell
Az emlődaganat sok embert érint. Magyarországon évente kb. 4.000 új betegnél diagnosztizálnak emlőrákot. 30.000 beteg áll kezelés alatt. Ha a családtagokat, rokonokat, barátokat is figyelembe vesszük, több százezer ember mindennapjait érintheti csak ez az egy betegség.
2008.02.15 13:22rakliga.huA rosszindulatú daganat felfedezése után a családtagok szorongása hasonló a betegéhez. A Magyar Rákellenes Liga által kiadott füzetek a korrekt információk átadásával az ismeretek bővülését, és ezáltal az ismeretlen iránti félelemből adódó szorongást szeretné enyhíteni, ezúttal az emlőrák antihormon kezelésével kapcsolatban. Az antihormon terápia az emlőrák kezelésének egyik formája.
Hogyan befolyásolják a hormonok a női emlő állapotát? Induljunk ki a tapasztalatból! A nők egy része menstruáció előtt feszesnek érzi a mellét, illetve tudjuk, hogy szülés után az emlőmirigyek anyatejet termelnek. Mindez a nemi hormonoknak, nevezetesen az ösztrogénnek és a progeszteronnak, illetve az ezeket „megkötő” receptoroknak köszönhető. A nemi hormonok tehát nagyon is befolyásolják, sőt irányítják az emlő „életét”.
Milyen hatással vannak a hormonok az emlődaganatra? Ha a daganat sejtjeiben vannak működő receptorok (ez az ún. „receptor pozitív emlőrák”), akkor ezek megkötik a nemi hormonokat, közülük is elsősorban az ösztrogéneket. A nemi hormonok pedig serkentik a sejtosztódást. Rosszindulatú emlődaganat esetén tehát a hormonok problémát jelentenek, hiszen fokozzák a rosszindulatú sejtek osztódását.
Mit lehet tenni? Antihormon terápiát (hormonellenes terápiát) lehet alkalmazni. Mivel az ösztrogén 90 %-át a petefészkek termelik (de a zsírszövet, a mellékvese, sőt maga a daganatszövet is termelhet ösztrogént), a legfontosabb feladat a petefészkek hormontermelésének felfüggesztése.
Hogyan? Amennyiben az emlőrákos nőbeteg havi ciklusa (menstruációja) még fennáll, a kezelés időtartama alatt a hasfalba adott injekció ideiglenesen leállítja a petefészkek működését. Az injekciózást 28 naponta meg kell ismételni.
A kezelés után biztos, hogy újból menstruálni fogok? A kemoterápia következményeként előfordul, hogy a menstruációs ciklus végleg leáll. A hormonterápia ilyen hatást nem idéz elő a szervezetben. A kezelést követően csak azok nem kezdenek újra menstruálni, akik a kezelés időtartama alatt, az életkoruk előrehaladásával menopauzába kerülnek, azaz havi ciklusuk a hormonkezeléstől függetlenül szűnik meg.
Elég az injekció? Mivel a petefészkek működésének felfüggesztése nem szűnteti meg teljesen az ösztrogén jelenlétét a szervezetben, antiösztrogén, vagy aromatázgátló gyógyszer szedése is szükséges.
Mi a különbség a két gyógyszer között? Az antiösztrogén olyan gyógyszer, amelynek hatóanyaga a természetes ösztrogénnél erősebben kötődik a hormonreceptorokhoz, leköti azokat, megakadályozva a szervezetben még jelenlévő ösztrogén és a receptorok összekapcsolódását. Ez a gyógyszer biológiai hatást nem fejt ki. Az aromatázgátló nem az ösztrogén receptorhoz való kapcsolódását, hanem magának az ösztrogénnek a képződését akadályozza meg azáltal, hogy a képződés legfontosabb enzimét bénítja. Egyszerűbben fogalmazva az antiösztrogén az ösztrogén hatását, az aromatázgátló pedig az ösztrogén keletkezését gátolja.
Az injekciót és a tablettát együtt kell kapnom? Csak akkor van szükség a két terápia együttes alkalmazására, ha a beteg a daganat diagnózisakor még menstruál. Amennyiben havi ciklusa már elmarad, akkor a petefészkek működését felfüggesztő hormonkezelésnek természetesen már nincs értelme. Ilyenkor csak a tablettás antihormon kezelés jön szóba, ami a fent említettek közül bármelyik lehet.
Meddig kell kapnom az antihormon kezelést? 5 éven át kell folytatni, mert a vizsgálatok azt igazolják, hogy az 5 éves antihormon terápia hatékonyabb, mint a 2 éven át tartó. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy a 10 éves hormonkezelés nem hatékonyabb, mint az 5 éven át tartó, ezért ma a nemzetközi gyakorlatban az 5 éves kezelési idő az általános.
Milyen mellékhatásokra számíthatok? Az antihormon kezelés mellékhatásai részint az ösztrogénképződés, illetve az ösztrogénhatás megszűnéséből, részint magából a gyógyszeres terápiából adódnak. Az ösztrogénszint csökkentésével kapcsolatos mellékhatások azonosak azzal, amit a nők normál körülmények között a havi vérzés megszűntekor, menopauzában átélnek. A különbség annyi, hogy normál körülmények között a petefészkek hormontermelése évek alatt, fokozatosan csökken le nullára, míg a gyógyszerterápia hatására ugyanez 30 napon belül bekövetkezik.
Tehát az úgynevezett menopauzás tüneteket (verejtékezés, hőhullámok, hüvelyszárazság, esetlegesen a hang mélyülése) a betegek hirtelen, és sokkal hevesebb mértékben élhetik át. Ezek a tünetek, mint ahogy az normál körülmények között is történik, néhány hónap alatt maguktól megszűnnek. A mellékhatások másik része a gyógyszerterápiából adódik. Az antiösztrogén fokozhatja a vérrögképződést, illetve a trombózis-és embóliakészséget, ezért minden hirtelen jelentkező lábdagadást nagyon komolyan kell venni. Ritkán, minden kb. 10.000 nőből egynél méhtestdaganatot is okozhatnak ezek a gyógyszerek, ezért a nőgyógyászati kontroll a kezelés ideje alatt félévente javasolt, pecsételő vérzés esetén pedig haladéktalanul orvoshoz kell fordulni. A menopauzás tünetek tekintetében az aromatázgátlók és az antiösztrogének lehetséges mellékhatásai azonosak. A gyógyszerterápiából adódó mellékhatások azonban eltérőek, az aromatázgátlók nem okoznak méhtestdaganatot, illetve jóval ritkábban vezetnek trombózishoz, embóliához.
A daganatnövekedés gátlásán túl van-e egyéb pozitív hatása az antihormon kezeléseknek? Igen. Az antihormon kezelések 50 %-kal csökkentik egy újabb daganat kialakulásának esélyét a másik emlőben, illetve kedvezően befolyásolhatják a változás korának egyik kellemetlen velejáróját, a csontritkulást és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása szempontjából fontos vérzsírok szintjét.

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság fellángolása miatt elkezdődött újabb forintgyengülési hullám nem áll meg - jósolták szerdán londoni felzárkózó piaci elemzők.
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?
Változtatnának a szabályokon
LMP - Legyen megint 45 nap az áfa-fizetés határideje
Új médiacég
Libri: egyesülnek a médiaérdekeltségek

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Háborús helyzetben a katonákat rengeteg helyzetre felkészítik: megtanulnak lőni, rejtőzködni, vagy ha úgy adódna, a közelharc technikáit is elsajátítják - de ilyen nehézbombázóra tutira nem számítottak!
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
A repülős cég egyetértett a megtorlással
Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:56 Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
- 20:48 Földbérlet: jogszabályt sértett az MSZP a nyilvánosságra hozatallal?
- 20:42 Hosszú hajrá indul: fej-fej mellett Obama és Romney
- 20:24 Bezárathatja az állam az ajkai timföldgyárat
- 20:20 Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
- 20:13 Nem akart fejkendőt viselni a keresztény nő - elbocsátották
- 19:58 Orbán: a növekedés segítésére minden eszközt számításba kell venni
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



