"Tessék előre hajolni"
Férfit-próbáló vizsgálat a prosztatarák szűrés
Prosztata kampányt szervezet a Magyar Urológusok Társasága, melynek célja felhívni a magyar lakosság figyelmét a prosztata megbetegedésének kockázatára.
2010.07.26 15:25medipress.huA kampány programja ismerteti a prosztata megnagyobbodás és a prosztatarák előjeleit, tüneteit és hangsúlyozza a rendszeres szűrővizsgálatok szerepét.
Statisztikai adatok szerint Magyarországon évente mintegy 400 ezer férfi szorul kezelésre a prosztata megnagyobbodás tüneteivel, és évente mintegy 3500-4000 új beteget regisztrálnak prosztatarákos szimptómákkal. Arányosan az életkor növekedésével a prosztata megbetegedéseinek lehetősége is növekszik. Elváltozás a 30-40 éves férfiak 10-25 százalékát, az 50 év feletti férfiak 50 százalékát, a 70 év felettiek 75 százalékát, valamint a 80 év felettiek 90 százalékát érinti. Ennek kapcsán Prof. Dr. Pajor László, a Magyar Urológusok Társaságának elnöke a július 21-ei sajtótájékoztatón beszélt arról, mennyire fontos, hogy a szűrővizsgálatok jelentőségét az e tekintetben veszélyeztetett korban lévő, ötven év feletti magyar férfiak belássák. Azonban a betegségek korai felismerését éppen a szűrővizsgálatoktól való vonakodás, és félelem teszi lehetetlenné. Azonban ötven éves kor felett minden harmadik magyar férfinél jelentkezik enyhébb, vagy komolyabb vizeletürítési, vizelettartási probléma. Mindez pedig a családi életet is megmérgezheti.
Ezért is fontos, hogy minél gyorsabban enyhüljenek a panaszok a megfelelő terápia alkalmazásával.
Szűrővizsgálatok alkalmával a férfiak a fizikális vizsgálat mellett, az úgynevezett PSA vizsgálaton esnek keresztül. Így maga a prosztatarák öt évvel korábban válik felismerhetővé az orvosok számára, a daganat pedig többnyire a gyógyítható stádiumban van. Igaz a prosztatarák hosszú lefolyású betegség, mely sokáig nem okoz tüneteket, előrehaladott stádiumában azonban már okozhat vérvizelést, fájdalmas vizeletürítést és több olyan tünetet is, amelyek a jóindulatú daganat szimptómái.
Ugyan a program elsősorban a férfiakat szólítja meg, de igyekszik rábírni a nőket is arra, hogy bátorítsák párjukat, és álljanak mellettük támaszként.
Olyan okok, mint a büszkeség, a családfőre háruló elvárások, a félelem nem homályosíthatják el azt a tényt, mely szerint a tüdőrák után a prosztatarák az a daganatos megbetegedés, mely a legtöbb áldozatát szedi világszerte. Percenként ugyanis három ember veszti életét prosztatarákban.

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság fellángolása miatt elkezdődött újabb forintgyengülési hullám nem áll meg - jósolták szerdán londoni felzárkózó piaci elemzők.
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?
Változtatnának a szabályokon
LMP - Legyen megint 45 nap az áfa-fizetés határideje
Új médiacég
Libri: egyesülnek a médiaérdekeltségek

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Háborús helyzetben a katonákat rengeteg helyzetre felkészítik: megtanulnak lőni, rejtőzködni, vagy ha úgy adódna, a közelharc technikáit is elsajátítják - de ilyen nehézbombázóra tutira nem számítottak!
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
A repülős cég egyetértett a megtorlással
Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:56 Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
- 20:48 Földbérlet: jogszabályt sértett az MSZP a nyilvánosságra hozatallal?
- 20:42 Hosszú hajrá indul: fej-fej mellett Obama és Romney
- 20:24 Bezárathatja az állam az ajkai timföldgyárat
- 20:20 Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
- 20:13 Nem akart fejkendőt viselni a keresztény nő - elbocsátották
- 19:58 Orbán: a növekedés segítésére minden eszközt számításba kell venni
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



