Túlélni a mellrákot
A mellrákba nem muszáj belehalni!
A mellrák a nők réme: évente nyolcezer új esetet diagnosztizálnak csak hazánkban. Két és fél ezer esetben nem lehet megmenteni a beteget.
2010.07.27 12:10napidoktor.huA magyar nőknek nagyjából tíz százaléka betegszik meg élete során emlőrákban – a kór leginkább a 45-65 éves korosztályt érinti, de jóval fiatalabbak is estek már áldozatul az alattomos kórnak. Ezért is nagyon fontos a megelőzés! Egy kis odafigyeléssel sokan megmenekülhetnének!
A mellrákban talán az a legveszélyesebb, hogy kezdetben tünetmentes. Ezért érdemes felkapni a fejünket arra, ha a mellünkben vagy a hónaljárokban csomót érzékelünk, ha a kebel nagysága és/vagy kontúrja megváltozik. A mellbimbó megváltozása, például befelé fordulása, a bimbó vagy bimbóudvar környékének vörösödése, duzzanata, gyulladása is intő jel – akárcsak az, ha az emlőn vagy a mellbimbón eddig nem tapasztalt bemélyedést vagy kidudorodást észlelünk, a mell bőre megvastagodik, narancsbőr-szerű lesz. Az emlőben futó vénák állapota is sokatmondó: ha kidudorodnak vagy beesettek, az bajt jelez, akárcsak a mell váladékozása - különösen, ha véres.
Ami a rák kiindulási helyét illeti, az leggyakrabban a külső-felső negyedben mutatható ki. Itt találják a 40 százalékát, a középső területen a 18 százalékát, az összes többi negyedből 10-15 százalék negyedenként, a mellbimbó csak 1 százalékban jelölhető meg kiindulási helyként.
Megelőzés önvizsgálattal – mi a normális?
Az önvizsgálatot célszerű a menstruáció utáni néhány napban végezni. Az emlők alakját, nagyságát, bőrét és a mellbimbók állapotát kell vizsgálni leengedett és felemelt karral is. Az, ha az egyik mell vagy mellbimbó valamivel nagyobb, mint a másik, vagy befelé fordul, természetes jelenség. Ha a bőr kisebesedik, annak a beizzadás is oka lehet, különösen nagyobb kebleknél, alul a has bőrével érintkezve. Akár gombás fertőzés is kialakulhat, ilyenkor bőrgyógyászhoz kell fordulni. Kisebesedést okozhatnak a merevítős melltartók is. Váladékozhat az emlő hormon hatására is. Ilyenkor azonban a váladék színe fehér, sárga, zöldes vagy színtelen. A nőgyógyász meg tudja mondani a tünetek okát.
Gének és lelki okok
Több dolog is befolyásolja az alattomos betegség kialakulását: a nők azért betegszenek meg jóval nagyobb arányban a férfiaknál, mert eltérőek a mellben levő szöveteik. Az elváltozás esélye a korral nő. Ha volt már daganat az egyik emlőben, háromszor nagyobb az esélye annak, hogy kialakuljon a másikban is. Nagyobb arányban lesznek betegek azok a nők, akik nem szülnek, vagy ezt csak 35 éves kor felett teszik.
Amennyiben a családban egy vagy több rákos megbetegedés már előfordult, nagyon megnő a betegség kialakulásának esélye. Az ún. BRCA1 és BRCA2 gének egyes örökölt mutációi kapcsolhatók a mellrák és a petefészekrák megnövekedett kockázatához. További kockázatot jelent az elhízás, a zsíros, főleg telített zsírsavakat tartalmazó ételek fogyasztása.

Manapság sajnos egyre fiatalabb nők is megbetegszenek mellrákban – ezt a felgyorsult élettempó, a gondok magunkba fojtása, a káros környezeti hatások is okozzák. A női mell a nőiesség, az érzékiség, a szexualitás és az anyaság jelképe is, tehát számos lelki ok állhat a megbetegedés hátterében. A szakemberek megfigyelték: azok a hölgyek, akik félénkek, magukba fordulóak, nemigen tudnak barátkozni, nagyobb eséllyel betegszenek meg. Akik stressz is kiemelkedő szerepet játszik a kór megjelenésében.
Vajon túlélem?
Azt, hogy a daganatokat milyen mértékben lehet kezelni, a stádium-besorolás és a szövettani típus határozza meg. A stádium meghatározásban a daganat kiterjedése az elsődleges szempont, valamint a környezethez való viszonya; továbbá, hogy vannak-e áttétek, vagy sem.
A klinikai stádium-besorolás alapján négy csoportot különítenek el: az I. stádiumban jellemzően kis kiterjedésű körülírt daganatról van szó. A II. stádium nagyobb kiterjedésű körülírt daganat, ami a környező szervekre ráterjedhet, illetve nyirokcsomó áttétet adhat. A III. stádium a II. stádiumnál kiterjedtebb daganat, gyakrabban terjed a környező szervekre, és gyakrabban ad nyirokcsomó áttétet. A IV. stádium jellemzően a daganat a szervezet több szerét érinti (távoli áttét).
A kezelés stádiumfüggő. Elsődlegesen műtétet alkalmaznak, sentinel nyirokcsomó vizsgálattal. A lehetőségek közt van a sugárkezelés, kemoterápia és hormonkezelés, vagy molekulárisan célzott daganatterápia (target terápia). Ha korán felfedezik a rákot és megműtik a beteget, kisebb az esélye annak, hogy sugár- és kemoterápiát is igénybe kelljen vennie.
Kezelési módok
A sugárterápia során ionizáló sugárzással a szakemberek minél több tumorsejtet igyekeznek elsorvasztani. A részt, amelyről eltávolították a tumort, foton-, elektron vagy gammasugárzásnak teszik ki. A sugárgépek ma már érzékenyebbé váltak, nőtt a célzási pontosság is, ezzel csökkentek a mellékhatások.
A kemoterápia hatással van az egész szervezetre, a nem műtött részekre is. Intravénásan vagy tablettákon keresztül természetes vagy szintetikus anyagokat juttatnak a szervezetbe, ezért a gyors növekedésű sejtek elpusztulnak, de sajnos ebbe a nem rákosak is beletartoznak. A terápia mellékhatása hajhullás, hányás, szédülés, hasmenés, emésztési zavarok.
A Tamoxifent már az 1960-as években felfedezték, antiösztrogén, vagyis az ösztrogén eljutását blokkolja hormon hatására a növekvő daganatsejtekig. Nem mindenkinél ugyanolyan hatékony azonban és mellékhatásairól sem tudni pontosan, nem veszélyesebb-e, mint a várt eredmény.

A katéterezést néhány esetben alkalmazzák, tesztelés alatt álló módszer, melynek során az ütőérbe egy 1 milliméteres katétert tolnak, és egy ennél is vékonyabb szerrel törnek előre a tumor vérellátó erezetébe, daganatellenes anyagokat juttatva a daganatba.
Az immunterápia a sejtregenerációt segíti elő. Vagy a hatástalanított saját ráksejteket, vagy pedig egyéb stimuláló szereket juttatnak a szervezetbe.
Riasztó adatok
Megdöbbentő, de hazánkban évente 2300 nő hal meg azért, mert nem figyelt tudatosan magára, és nem fedezték fel nála időben a mellrákot. Ha rendszeresen jártak volna orvoshoz, nem hagyták volna ki a mammográfiás szűrővizsgálatot, a panaszok észlelésével azonnal felkeresték volna az orvost, felüknek nem kellett volna meghalnia.
Idegborzoló tény, hogy sokan abban a gyilkos illúzióban ringatják magukat: velük ez úgysem történhet meg. Mások azért nem mennek orvoshoz, mert félnek attól, mit fognak ott hallani. Sajnálatos, hogy vannak, akik időhiányra, rohanó életmódjukra, a munkahely elvesztésétől való félelemre fogják az orvos elkerülését. Amikor azonban már nagyon muszáj, és eljutnak a doktorhoz,sokszor valóban a lehető legrosszabbtól kell tartaniuk. Nem biztos, hogy meg lehet őket menteni...Az emlőrák nem törvényszerűen halálos betegség, ha idejében kezeltetjük!
Mivel harcolnak a jövőben?
A még kevésbé széles körben alkalmazott gyógyítási eljárások között tartják számon az Endosztatint, mely a daganatos szövet vérellátását csökkenti, tehát hatására az nem nő tovább. A valódi eredményekre valószínűleg még éveket kell várni.
Eséllyel vehetjük fel a harcot a mellrák ellen a génterápia segítségével is. Mivel az emlőrák örökölhető, kideríthető, mely gének felelősek a betegségért: eddig kettőt találtak, ez azonban még csak a hajlam, nem a kór. Jelenleg még nincs megoldási mód a hatástalanításukra, de a jövőben lehet rá. Ahogyan arra is, hogy az orvosok géneket juttassanak a szervezetbe, melyek az immunvédekezést növelik.

Reményekkel kecsegtet az epidemiologikus módszer – azaz annak kiderítése, milyen összefüggések vannak a táplálkozásunk és életmódunk, valamint a rák kialakulásának veszélye között, ebben a szakemberek a mediterrán területeken végzett kutatásokra is támaszkodnak – ezekben a térségekben ugyanis kisebb a rák előfordulása. A hal- és az olívaolaj fogyasztásának köze lehet ehhez, de akár a talaj alacsonyabb cink- és szeléntartalmának is...
Csalánkivonat bőr alá injekciózásával fokozni lehet a szervezet immunvédekezését, a hipertermia eljárással pedig, vagyis az érintett terület 43 és fél fokosra melegítésével elősegíthető a hibás sejtek szétesése és blokkolható a sejtosztódás – ezek a módszerek is adhatnak okot a bizakodásra.
A Tufts Orvosi Egyetem és a Sackler Bioorvosi Tudományok iskolájának orvosai ugyanakkor fél évvel ezelőtt azonosítottak két típusú előalakot az emlősejtek fejlődése során, melyek közül az egyik kiindulópontja lehet a luminális emlőráknak - ez a betegség leggyakoribb típusa. A felfedezés az emlőrák gyógyszereinek célpontjául szolgálhat.

Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Lady Gaga után szabadon? Az énekesnő meghökkentő cipőire visszagondolva égnek állhat a hajunk, ám egy divattervezőnő úgy gondolta, lehetnek azok még extrémebbek is.
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Egyszerre sérült meg a két legenda
Blamázs: együtt fekszik Schwarzi és Sly a kórházban
Az NNI megszüntette a nyomozást
Nem büntetik Brad Pittet a Vecsésen lefoglalt fegyverekért

Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől
A Malév csoport 2.600 munkavállalójából 2.080-at bocsátanak el csoportos létszámleépítés keretében.
A görög megállapodás után sok kerülhet rá
Németország kész újratárgyalni a portugál mentőcsomagot
Lanyhul a globális kereslet és a kínai növekedés
Visszaesett a kínai külkereskedelem
Nőttek az élelmiszerárak és a közüzemi díjak is
Januárban stagnált a német infláció
A döntés végső határideje: február 15-e
Segítséget nyújt a NAV az egyszerűsített bevalláshoz
Kiterjesztett megszorítások kellenek
Elhalasztották a döntést a görög mentőcsomagról
Hazamennek a De Havilland Q400-asok
Távoznak a Malév lízingelt gépei a Liszt Ferenc repülőtérről

Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
Mire van szükség leginkább a szerelmesek napján? Ha vágyfokozás nem is kell már, egy kis "rásegítés" sosem árt! Készüljünk 3 kiváló itallal a Valentin-estére...
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?
Tudja a férfi, ha a nő menstruál?
Érzi ő azt: a pasi kevésbé utánozza a termékeny nőt
Segíthet a génterápia a veleszületett vakságon
Már nem voltak hivatalosan vakok - a jó génnek köszönhetően

A pitbull cselekedetei Párizsban
Nagy sikerrel mutatta be csütörtök este Párizsban a Kárpáti Péter vezette Titkos Társulat A pitbull cselekedetei című előadást, amely február 12-ig összesen négy alkalommal látható az MC 93 Bobigny kulturális központ Le standard idéal című színházi fesztiválján.
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap

Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát, amely pénteken reggel hat órától lépett életbe és visszavonásig érvényes.
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?
Csúszott a 41-es
Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren

Menteni akarták, de megölték az állatvédők az orrszarvút
Meg akartak óvni egy orrszarvút az orvvadászoktól állatvédők, de törekvéseik végül az állat halálához vezettek Dél-Afrikában.
Eleredt a nő orra vére
Szó nélkül lefejelte élettársát a 46 éves férfi
Egy vonalkód buktatta le a két férfit
Mindenre nyitott tolvajok: ventilátor és füstölt sajt is a ruházatban
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Ellopták a csöveket és a mérőórát
Ömlött a gáz Nemesdéden - Majdnem tragédiát okozott a tolvaj
Vonzotta a fém a hat fiút
Vitték volna a rezet a Vasmű utcából
Fagyási sérüléseket szenvedett két algír polgár
Mentőt hívtak a vacogó határsértőkhöz Kiszomboron
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:47 Szíria - Két robbantás, legalább tizenegy halott
- 11:43 Schmitt: erősödött a magyar nemzet
- 11:36 Halasztást kért Paulo Sousa
- 11:29 Menteni akarták, de megölték az állatvédők az orrszarvút
- 11:28 Szó nélkül lefejelte élettársát a 46 éves férfi
- 11:25 Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
- 11:20 Gyilkosságok szerb gyanúsítottjait fogták el Spanyolországban
SDA Stúdió Kft.Fröccsöntő mérnök
Adecco Kft.HSE munkatárs
Bosch csoportTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 11:48
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 11:43
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.10 11:01
- ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné2012.02.10 10:37
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.10 10:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



