A legújabb tudományos eredmények is megerősítik
Lehetséges: vérnyomáscsökkentés, súlycsökkentés - zöldséglével!
A rendszeres, bőséges zöldség- és gyümölcsevés jót tesz az egészségnek - az ősi tapasztalatot a legújabb tudományos eredmények is megerősítik.
2010.06.23 10:38MTIKét, erre vonatkozó vizsgálatot ismertettek Avignonban, az International Symposium on Human Health Effects of Fruits and Vegetables előadás sorozatán. Őseink valaha főleg az összegyűjtött növények, gyümölcsök elfogyasztásával tartották magukat életben, és csak néha sikerült a vadászat végén húshoz is jutniuk.
Táplálkozásunk mára erősen átalakult, de a kutatók most is hangsúlyozzák: helyes, ha naponta minden étkezéskor eszünk valamilyen zöldségfélét, gyümölcsöt. Noha az volna az egészséges, ha napközben négyszer-ötször, természetes formájában ennénk paradicsomot vagy káposztát, ezt mostanság nehéz megoldani.
Egyszerűbb volna, ha ezeknek a zöldségeknek a levéből kortyolhatnánk időnként egy-két pohárral. A múlt század harmincas éveiben az amerikai W. G. Peacock kidolgozta ennek technikáját.
Az általa, nyolc zöldségből kipréselt folyadék 87 százaléka paradicsomból származott, a többi cékla, zeller, sárgarépa, fejes saláta, petrezselyem, vizitorma és spenót leve volt. Itala hamar nagy sikert aratott, és különféle módosításokkal, néhol gyümölcsök hozzáadásával világszerte elterjedt. Carl Keen táplálkozáskutató és munkatársai 90, egészséges önkéntest toboroztak vizsgálatuk céljára.
A megfigyelés 12 hétig tartott. A 40-65 éves résztvevők egyik, véletlenszerűen kiválasztott csoportja kosztjához naponta legalább két pohárral ivott a zöldségléből is, a másik csoport tagjai azonban csak a megszokott módon étkeztek. A mérések szerint a zöldséglével is ellátott csoportban lévők valamennyien elérték az optimális zöldségfogyasztás szintjét, míg azoknál, akiknek ugyan tanácsolták a rendszeres zöldségevést, de nem kaptak zöldségitalt, csak hét százalékban lehetett ezt igazolni. A zöldségek kinyomott leve mérhetően csökkentette az emelkedett vérnyomást is.
Az amerikai Baylor College of Medicine munkatársai egy másik tanulmányban olyanokat vizsgáltak, akik anyagcsere-tünetcsoportban szenvedtek, amelynek részeleme az elhízás is. Negyedév alatt a zöldséglét ivóknak átlagosan két kiló túlsúlyt sikerült leadniuk, míg a közönséges, kalóriaszegény diétán lévők legfeljebb fél kilóval lettek könnyebbek.
Kapcsolódó írások:

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság fellángolása miatt elkezdődött újabb forintgyengülési hullám nem áll meg - jósolták szerdán londoni felzárkózó piaci elemzők.
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?
Változtatnának a szabályokon
LMP - Legyen megint 45 nap az áfa-fizetés határideje
Új médiacég
Libri: egyesülnek a médiaérdekeltségek

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Háborús helyzetben a katonákat rengeteg helyzetre felkészítik: megtanulnak lőni, rejtőzködni, vagy ha úgy adódna, a közelharc technikáit is elsajátítják - de ilyen nehézbombázóra tutira nem számítottak!
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
A repülős cég egyetértett a megtorlással
Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:10 Kereset a Facebook ellen
- 20:56 Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
- 20:48 Földbérlet: jogszabályt sértett az MSZP a nyilvánosságra hozatallal?
- 20:42 Hosszú hajrá indul: fej-fej mellett Obama és Romney
- 20:24 Bezárathatja az állam az ajkai timföldgyárat
- 20:20 Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
- 20:13 Nem akart fejkendőt viselni a keresztény nő - elbocsátották
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




