Izzaszt, salaktalanít, fogyaszt
Mire jó a szauna?
A szaunázás kellemes kiegészítője a méregtelenítésnek, jó levezetése egy nehéz napnak. Csináld okosan, hogy valóban hatékony legyen!
2010.02.19 17:44femina.huMi az a szauna?
A szauna egy olyan helyiség, melyet magas hőfokra felfűtenek, hogy benne az emberek kikapcsolódás céljából izzadhassanak. Sokszor a forró kövekre öntött – olykor illatosított – víz által a vízgőz és a mosakodás is hozzátartozik.
Egy kis történelem
A szaunát az északi népek már több ezer évvel ezelőtt is ismerték és használták. Eredetileg fürdésre és melegedésre hozták létre, de a magas hőfok miatti tisztaság lehetővé tette a betegek ápolását, sőt, sokszor még a higiénikus szülést is. A vidéken járó idegenek felé a legnagyobb megtiszteltetés az volt, ha bevezették egy-egy ilyen 90-100 fokos kis helyiségbe, és megengedték neki, hogy meztelenre vetkőzzön, majd fűzfavesszővel jól meg is csapkodták.
De miért ilyen jó?
Bár eredetileg mosakodásra találták ki, időközben az egészséges életmód és a kikapcsolódás egyik nélkülözhetetlen eszközévé vált.
- Javítja a vérkeringést, és edzi a szívet. Éppen ezért kell nagyon vigyázniuk azoknak, akik valamilyen vérkeringési vagy szívproblémában szenvednek, hiszen az igénybevétel túl nagy is lehet számukra.
- Erősíti az immunrendszert, ami a magas hőfoknak köszönhetően szaunázás alatt legyengül, ez pedig hosszútávon trenírozó hatással van rá. Tudni kell azonban, hogy amíg szaunázol, addig védekező rendszered nem olyan erős, tehát fokozottan ki vagy téve a különböző fertőzéseknek. Ezért kell a szaunába mindig saját papuccsal és törölközővel belépni. Különös tekintettel azokra a szaunákra, ahová csak meztelenül mehetsz be.
- A magas hőfoknak köszönhetően izzaszt, tehát elősegíti a méreganyagok természetes úton történő távozását, és oldja a stresszt.
- Remek módszer az álmosság elűzésére, az izomláz elmulasztására, bemelegítésre és a bőr puhává varázsolására.

A szauna típusai
Normál, finn szauna
Hazánkban a legtöbb uszodában ezt a szauna-típust találod, de most már egyre gyakoribb magánlakásokban, illetve újépítésű társasházakban is. Általában fával burkolják belülről, és eredetileg fával is fűtik, de ezt már sokszor felváltják az elektromos készülékek. Ha szaunázni mész, akkor mindenképpen tisztában kell lenned vérnyomásod értékével, ha ugyanis túl magas, akkor a szauna nem ajánlott.
Szívbetegeknek mindenképpen konzultálniuk kell orvosukkal, hiszen a hirtelen hőmérséklet-váltakozás nagyon megerőlteti a szívet. Érdemes magaddal vinni egy luffa szivacsot, és a szaunában alaposan átdörzsölni magad, így megszabadulhatsz minden elhalt hámsejttől, és a méregtelenítés is nagyobb hatásfokon működik.
Füstszauna
Füstszaunát hazánkban nemigen találni, de a finneknél még mindig sokat használják. Semmivel nem egészségesebb, mint a hagyományos szauna, de hangulata mindenképpen különleges. A szaunán belül egy kályha található, melybe fával fűtenek be. Az így képződő füst az ajtón keresztül távozik. A füstmérgezés veszélye miatt fokozott figyelmet igényel.
Infraszauna
Az infraszaunában az elektromos vagy fával történő fűtést infra-sugarakkal váltják fel, belülről melegítve a testet. A sugarak mélyen behatolnak a szervezetbe, és belülről-kifelé felmelegítik azt. Az erek kitágulnak, folyamatossá téve a vérkeringést, felgyorsul az anyagcsere, növekszik a szervezet ellenálló képessége. A felesleges és káros anyagok a verítékkel együtt távoznak a felgyorsult vérkeringésnek és anyagcserének köszönhetően.

Az infraszauna előnyei
- A benti hőmérséklet alacsonyabb, így kellemesebb a bent tartózkodás, és kevésbé gyakorlottak is szívesebben használják.
- 30 perces használata alatt 900 kalóriát égethetsz. A hagyományos szaunához képest jobban formálja az alakot, az izomzat lazításában hatékonyabb, a nyirokfolyadék intenzív keringetésével jobban serkent. Emiatt fogyókúra szempontjából is hasznosabb.
- Az izzadás mennyisége háromszorosa a hagyományos szaunáénak, hússzoros-hatvanszoros méregtelenítő potenciállal rendelkezik, és háromszor-hétszer nagyobb mennyiségű nem vízjellegű összetevő található a kiizzadt verejtékben.

Kapcsolódó írások:

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Fennáll annak a kockázata, hogy a gazdasági és szociális megszorító intézkedések szétszakítják Európát - figyelmeztetett Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke szerda este Brüsszelben, az EU-országok csúcsvezetőivel találkozva.
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?
Változtatnának a szabályokon
LMP - Legyen megint 45 nap az áfa-fizetés határideje

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Háborús helyzetben a katonákat rengeteg helyzetre felkészítik: megtanulnak lőni, rejtőzködni, vagy ha úgy adódna, a közelharc technikáit is elsajátítják - de ilyen nehézbombázóra tutira nem számítottak!
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
A repülős cég egyetértett a megtorlással
Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
- 22:14 Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
- 22:10 Kereset a Facebook ellen
- 20:56 Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
- 20:48 Földbérlet: jogszabályt sértett az MSZP a nyilvánosságra hozatallal?
- 20:42 Hosszú hajrá indul: fej-fej mellett Obama és Romney
- 20:24 Bezárathatja az állam az ajkai timföldgyárat
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



