-
Nem veszik tudomásul az anyukák, ha túlsúlyos a gyerek?
Nem szeretik tudomásul venni az anyák, ha gyermekük túlsúlyos - másként ítélik meg saját csemetéjüket, ami nem feltétlenül jó dolog - mutatnak rá kutatók.
-
Tudjuk, mit művelünk a csecsemővel így?
Nem mindegy, hogyan bugyolálunk be egy csecsemőt: ha ugyanis túl szorosan, az a láb- és a csípő mozgását is akadályozza.
-
Nem gyerekellenesek a magyarok - csak bizonytalanságot éreznek
Évek óta május első hete a születésé. Anyák napja tájékán a születés szépségét, fontosságát, csodáját ötvözik egybe az ünnepi események. Kiderülnek azonban a mai trendek is - hogy a kétgyermekes családmodell már a múlté, és hogy egyre később szülnek a nők.
-
Sietős - minden 10. gyermek túl korán születik!
Száz gyermek közül valamivel több mint tíz túl korán bújik ki anyja hasából; az évi 15 millió koraszülött közül 1,1 millió hal meg koraszülöttsége okán a világon, vagyis ez a csecsemőhalálozás második leggyakoribb oka a tüdőgyulladás után - közli az ENSZ a problémáról készült első nagyszabású nemzetközi jelentésében.
-
Jó hír a fáradt anyukáknak!
Bár a kutatók ennek ellenkezőjére kerestek bizonyítékot, kiderült, hogy a cumi használata éppenséggel jó hatással van a szoptatásra.
-
A szülő hajlamosabb a rosszabb választásra?
A családalapítás nem feltétlenül jár együtt azzal, hogy a felnőttek egészségesebben étkezzenek, ezzel is jó példát mutatva a gyermekeiknek - állapította meg egy tanulmány.
-
A kisbaba életébe is kerülhet
Dohányozni terhesség alatt több mint felelőtlenség - az autizmus esélye pedig sokkal nagyobb egy olyan kismama gyermekénél, aki rágyújtott a várandósság idején.
-
Saját kezén bosszulja meg a gyerek, ha bántják
A mások által terrorizált gyermekek nagyobb valószínűséggel tesznek kárt saját magukban, mint azok, akiket nem bántanak - állítja egy tanulmány.
-
Gyorsabban öregszik a bántalmazott gyerek - biológiailag....
Genetikai állományukban évekkel idősebbek lehetnek kronológiai életkoruknál az erőszakot elszenvedett gyerekek - derült ki amerikai kutatók elemzéséből.
-
A férfi baba közelében is vállal kockázatot?
A nők sokkal óvatosabbak kisbabák, kisgyermekek jelenlétében, még akkor is, ha nem a sajátjukról van szó - a férfiaknál azonban ez a magatartás kevésbé jellemző, állapította meg egy tanulmány.
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
- 22:14 Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
- 22:10 Kereset a Facebook ellen
- 20:56 Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
- 20:48 Földbérlet: jogszabályt sértett az MSZP a nyilvánosságra hozatallal?
- 20:42 Hosszú hajrá indul: fej-fej mellett Obama és Romney
- 20:24 Bezárathatja az állam az ajkai timföldgyárat
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09









