Jobban megjegyzik a szavakat
Újfent bebizonyosodott-A nőknek remek a memóriájuk!
Egy brit vizsgálat során nők és férfiak összehasonlításából kiderült, hogy az előbbiek sokkal jobb eredményt értek el az emlékezésben, igaz, a tanulmány kizárólag a szavak megjegyzésére korlátozódott.
2010.03.18 10:23MTIA Londoni Egyetem kutatói 9600 egyidős ember bevonásával mérték fel az emberi emlékezetet. A résztvevők tíz szót hallgattak meg, amelyeket kettő és öt perc múlva kellett fejből elismételniük. A nők ennél öt, a második vizsgálatnál nyolc százalékkal jobban teljesítettek a férfiaknál. Ugyanez az irányzat jellemezte a harmadik feladatot, amikor is adott betűket kellett megtalálni egy mátrixban.
A nemek csupán akkor végeztek fej-fej mellett, amikor egy percen belül kellett a lehető legtöbb állatnevet felsorolni. A különbségek oka egyelőre tisztázatlan. Más kutatások arra utalnak, hogy a nők magasabb ösztrogénszintje jobban ellátja a hippokampuszt - magyarázta a Der Standard című osztrák lap (www.derstandard.at) szerint a kutatás vezetője, Brian Dodgeon.
Az agy említett területe felelős a szavak megjegyzéséért. Az állatneves teszt esetében azonban a rendszerezési képességeken múlik az eredmény. Itt az ér el sikert, aki kategóriákat képez, mint például állatok a ház körül, a vízben vagy a szárazföldön.
A kutatásban részt vevő személyek 1958 egyazon hetében születtek. Azóta figyelemmel kísérik életüket, így az eredményeket korrigálni tudták a szociális tényezőkkel. Kiderült, hogy az életvitel döntően befolyásolja az emlékezetet.
A nemdohányzók és exdohányosok sokkal jobb eredményt értek el dohányzó társaiknál, míg a kis mértékben fogyasztott alkohol enyhén javított az emlékezőképességen. A mozgás is hasznosnak mutatkozott. Aki legalább havonta egyszer úszik vagy fut, csupán ezáltal akár hét százalékkal is képes növelni emlékezőképességét.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



