
Veszélyes a túl sok napozás - akár allergia is lehet a vége
Napjainkban a barna bőr divatjának hódolók egyenletes barnaságukért szinte mindenre hajlandóak, ám ennek elérése után mégsem vallhatják mindannyian elégedettnek magukat.
2005.08.11 12:48, Forrás: gondola.hu
A légkör védő ózonrétegének károsodása miatt a földfelszínre jutó napfény mennyisége és minősége módosult, s ennek sajnálatos következménye, hogy az erősen napsütéses hónapok alatt megtöbbszöröződik azon betegek száma, kiknek életét a napfény okozta bőrtünetek keserítik meg.
A Budai Allergiaközpont a legnagyobb hangsúlyt a megelőzésre, a napozásra való előzetes felkészítésre fekteti, és a napozók tudatos felkészülésének fontosságát nyomatékosítja. Az intézmény szakemberei elkötelezték magukat a betegek rendszeres és részletes tájékoztatása mellett az őket érintő allergiás tünetekkel kapcsolatosan.
A hétköznapi nyelven "napallergiának" nevezett megbetegedés tavasszal és nyáron egyaránt problémát okozhat. A tünetek kialakulása a szervezet hajlamától függ, tehát ebből a szempontból a bőr színe mellékes, de elsősorban a kimondottan fehérbőrűek hajlamosak a "fényallergiára". A "napallergia" lehet fototoxikus (ez a jelenség nem allergia, a fény és a szenzitizáló anyag dózisától függ. A fényérzékenységet kiváltó szerrel való első találkozáskor is megjelenhet, és a bőrkárosodás tartósan, akár évekig fennállhat) és fotoallergiás (lényegében kontakt dermatitisnek felelnek meg, nem függ a bőrre ható fény mennyiségétől, és jóval ritkábban, általában helyi kezelés hatására jelentkezik) eredetű.
A nap által kiváltott bőrreakciók elleni védelemben rendkívül fontos, hogy bőrünket felkészítsük a napozásra, ezért érdemes szervezetünket belülről is táplálni. Ajánlatos béta-karotin és E-vitamin bevitele, melyek amellett, hogy megóvnak az erős sugaraktól, vonzó aranybarna színt kölcsönöznek bőrünknek és kedvezően hatnak hajunkra, körmeinkre és szemünkre is. Továbbá a béta-karotin erőteljes antioxidáns hatásával óvja az egészséges sejteket és véd a napsugárzás következtében kialakult veszélyes, szövetroncsoló szabadgyökök ellen.
A vitaminok bevitele mellett a pigmentzavarok megelőzéséhez nélkülözhetetlen a megfelelő fényvédelem. Lehetőség szerint olyan - a bőrünk típusához és érzékenységéhez igazodó - fényvédő terméket válasszunk, melynek nem csak UV-B, hanem UV-A szűrő hatása is megfelelő. Tényleges fényvédelemre akkor számíthatunk, ha a készítmény felvitelére legalább 30 perccel a napozás előtt sort kerítünk.
A lejárt szavatossági idejű termékek (naptejek, arckrémek, testápolók) már lebomlott hatóanyagai nem védenek a nap káros hatásaitól, ráadásul a bőrre ártalmassá vált anyagokat is tartalmazhatnak, ezért ne használjuk el őket.
A "napallergia" akut tünetei közé tartozik a napégéshez hasonló bőrelváltozás, égő érzés a szemben, bőrpír, hólyagok, csomók, csalánkiütés, ekcémaszerű bőrelváltozás viszketéssel, duzzanattal, nedvedzéssel és hámlással.
A napfény krónikus hatásai közé sorolandó a bőr korai öregedése, az allergiás bőrreakciókra való fokozott hajlam, szürkehályog, érkárosodások, a bőr immunrendszerének károsodása és a bőrrák.
A nap károsító hatásait igen gyakran fokozzák különböző általunk használt anyagok, ezek fototoxikus hatást váltanak ki. Mint pl. egyes parfümök, dezodorok, antibakteriális hatású szappanok hatóanyagai, szantálfaolajat, illetve bergamottolajat tartalmazó készítmények, helyileg és belsőleg alkalmazott gyógyszerek, valamint ibuprofent, ketoprofent és naproxent tartalmazó kenőcsök. Problémát okozhatnak még egyes mesterséges édesítőszerek, szintetikus és természetes alapanyagú textíliák.
Ezeken kívül felmerülhet a szervezet érzékenysége kőszénkátránnyal, egyes festékekkel, növényekből kinyert furokumarin és kumarin nevű anyaggal szemben, amelyeket pl. a bergamott- és citrusolajhoz is felhasználnak; vagy altató- és nyugtatószerekkel, szulfonamidokkal, néhány antibiotikummal, hormontartalmú készítményekkel és fogamzásgátlókkal való találkozása során, valamint ismert az ásványolaj származékok és a tetováláshoz használt kadmium-szulfid fotoszenzitizáló (fényérzékenységet okozó) hatása is.
Szükséges megemlíteni, hogy a HIV-pozitív AIDS-es betegek sokkal hajlamosabbak fényérzékenységre, ezért ha egészségesnek tűnő személyeknél ismeretlen eredetű, heterogén bőrreakciók jelentkeznek, mindig gondolni kell HIV-fertőzöttség lehetőségére.
A fényérzékenység kezelése többféle módon történhet. Sokat segít, ha tudjuk, melyek azok a körülmények, melyektől óvakodnunk kell, ha bőrünk hajlamos az allergiás reakciókra.
A tünetek maguktól eltűnnek, ha tartózkodunk a napfénytől, de sajnos sokszor csak a zárt tér jelent megoldást. Az allergiás tünetekkel járó erős viszketést csillapítani lehet antihisztamin tartalmú krémmel, de a bőr ettől még kipirosodhat a napon. A tünetek elmulasztásában a helyi kortikoid kezelés is sokat segít.
A nyári vakációnkat megkeserítheti, ha a nagy melegben megfeledkezünk róla, hogy allergiánktól a vízparti árnyék nem véd meg, hiszen még ott is annyi sugárzás éri a bőrünket, amely elegendő az allergiás bőrreakciók kiváltásához.
Ugyancsak óvatosnak kell lennünk, ha autózunk vagy akár csak a lakásban időzünk, és az ablakon át erős sugárzás éri bőrünket, mert az üvegfelület az UV-B sugárzást ugyan kiszűri, de az UV-A sugarakat átereszti. Ezért a testet fedő ruházat is csak akkor megfelelő a súlyosan fényérzékeny betegek számára, ha az tényleg nem ereszti át az UV-sugarakat.
A mesterséges ultraibolya sugárzás (pl. a szolárium fénye vagy a szúnyogriasztó kerti lámpák fénye), egyes betegeknél a tévézés, vagy - a fény hullámhosszától függően - bizonyos lézerkezelések is létrehozhatnak "allergiás" bőrreakciót.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Hány faktoros napozót vegyek?
Mi a helyzet a napozással?

Kivágatja legújabb filmjéből Carla Bruni jeleneteit Woody Allen
Kivágatja a Carla Brunival, a francia first ladyvel forgatott jeleneteket legújabb, Midnight in Paris (Éjfél Párizsban) című romantikus vígjátékából Woody Allen - állítja a Bakchich nevű online lap.
Az igazi szex rovására megy
Nagyobb élvezetet érzünk önkielégítés során?
Kényeztesd magad okosan, ne pazarolj!
Tippek, hogyan akadályozd meg, ha szórod a pénzt!
Elég volt a pörgésből?
Dilemma harminc után: párban élj vagy páratlanul?
Fogyás akár három nap alatt
Diéta: A gyömbér rizzsel csodákra képes
Évente 15 kiló is leadható
Hogyan kell száz kalóriával többet elégetni naponta?
Adunk néhány tippet
A reggeli órák kínos percei egy friss kapcsolatban?

Kissé gyengült a forint reggel
Kismértékben gyengült a forint csütörtök reggel az euróval és a svájci frankkal szemben az előző esti árfolyamhoz képest; egy euró 287,16 forintba került 7 óra körül a nemzetközi bankközi devizapiacon, az előző esti 286,78 forint után, a svájci frankot pedig 223,90 forinton jegyezték, a szerda esti 222,67 forint után.
200 milliárdnyi bankadót tervez beszedni
Matolcsy: Jövőre 3 százalék alatt lesz az államháztartási hiány
A kockázatkerülkés volt a forint veszte
A forint korrigálta veszteségeit délutánra
A kisboltok jelentősége csökken
A szupermarketek térnyerése várható a következő 10 évben
Tovább nőtt a munkanélküliség
Könnyebb az élet diplomával
Jaj a devizahiteleseknek
Gyengült a forint, a svájci frank 225 forint felett
Deficit deficit hátán
Államháztartás: 1.081 milliárd forint hiány az első nyolc hónapban

Az interneten elemezzük saját leleteinket?
A világhálón zajlik már az életünk komoly része. Keresünk, összehasonlítunk, vásárolunk, ügyet intézünk, híreket olvasunk és tévét nézünk. Kimeríthetetlen a tárház.
A mozgás fontossága életünkben
A mozgásszegénység veszélyes lehet!
Egyelőre a mennyiséget változtassa!
Cigi: Ha nem leszokni akar, csak csökkenteni...
Az iszákos társak csak rontanak a helyzeten
A gének is húznak az alkoholmámor felé?
Utasítás a nemzeti erőforrás minisztertől
Kozmetikai rendelet: Tilos a verbéna és egyes illóolajok
A savas táplálékok is károsíthatják
7 tipp a fogzománc elvékonyodása ellen
Nyugibogyó, "házilag"
Antidepresszánst is termel a szervezet?

Natalie Portman küzd a túlélésért
Alfonso Cauron a Fekete hattyú sztárját szemelte ki legújabb, Gravitáció című filmje főszerepére.
Angelina Jolie árvízkárosultakat látogat
Képek: Muzulmán viseletbe öltözött a Salt ügynök sztárja
Alma Mahleré és Faludy Györgyé az ősz
A Petőfi Irodalmi Múzeum jól belehúz
Rekord idő alatt váltak sztárrá
Pálinka-díjas a Magna Cum Laude
Mark David Chapman kérelmét elutasították
Börtönben marad John Lennon gyilkosa
Mai Muzsika: Frenk - Nagyvárosi éjszakák
Magyarosan funkba fulladni ennél szebben nem is lehet
Tizenöt kategóriában adják át
Nyilvánosságra hozták a Színikritikusok Díjának jelöltjeit

Rekordforgalom az Audinál
Rekordforgalmat bonyolított le augusztusban az Audi: több mint 80 ezer autó adtak el az év nyolcadik hónapjában, 22 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Több bank hitelét is akarják ajánlani
Már többszáz autókereskedő kérte, hogy többes ügynök lehessen
Minden márka képviselteti már magát
Csak jövője van az elektromos autónak
Sok ember, még több autóval
Kínában legalább 200 millió autó lesz 2020-ban
A gázolaj marad 324 forinton
Ezúttal csak a benzin ára nő
Kifinomult elegancia, négy keréken
Új arculat, plusz száguldás - megújult a Citroën C4 Picasso!
Új Delhi közelében készül a gyáregység
A Suzuki évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában

Kovács Lázár mentheti meg a sittől volt szeretőjét?
A sztárszakács ügyvédje szerint súlyos következményei lehetnek annak, hogy az ex-szerető, Andrea hazudta a megtámadását - Kovács Lázár jóindulatán is múlhat, börtönbe kerül-e a fiatal anyuka!
"Más nőre se tudok nézni úgy, ahogy korábban..."
Gesztesi újra összeköltözne Claudiával
Az R-Go frontembere csak hármasban tudja...
Szikora Robi: Infantilis vagyok!
Letiltották a Megasztár-filmet
Indiana Jones nem reklámozhatja a tehetségkutatót
Képekkel: Eva Mendes megőrült?
Elmegyógyintézetbe vonult a híres színésznő
Larissa Riquelme focirajongóknak meztelenkedik
Sistergős fotók: Lelátón vetkőzött pucérra a dúskeblű szépség!
Nem áll kamera elé, amíg nem elégedett
Kacifántos? - Eszenyi Enikő bárhogyan nem zsűrizik
top fórum témák:
- Zsinórban veszti el a pereket a BKV2010.09.09 08:49
- NyilasMisi figyelmébe2010.09.09 08:43
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2010.09.09 08:28
- Mesterházy: Orbán politikai drogdíler2010.09.09 06:44
- Lázadás2010.09.08 23:35
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!




