Veszélyes túlsúly

Az esztétikai és a már jól ismert egészségügyi tényezőkön túl, kanadai kutatók újabb érvet hoztak fel a túlsúlytól való megszabadulás mellett.
2006.10.06 09:40, Forrás: orvostkeresek.hu

A szervezetünk számára pluszként jelentkező felesleg nagymértékben hozzájárul a szív,- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és számos súlyos szövődmény megjelenéséhez. Kanadai kutatóorvosok újabb összefüggésre figyeltek fel, nevezetesen, hogy a túlsúlyos hölgyek esetében jelentős az asztma kialakulásának kockázata is.

A vizsgálat pontos célja, hogy feltárja az összefüggéseket a nem, az allergiás megbetegedés, az adott egyén testtömeg-indexe (BMI) és az asztma kialakulása közt. A BMI értéke a testmagasság és a testúly arányából állapítható meg. Az így kapott 30.0-as érték elhízást jelez.

Normál testsúlyú társaikkal összevetve a túlsúlyos hölgyek esetében az asztma kialakulásának esélye 85 százalékkal magasabb. Érdekes azonban, hogy férfiak esetében ez a különbség mindössze 21 százalék.

A vizsgálat adatai alapján tehát egy egységnyi BMI érték növekedés nők esetében 6 százalékkal fokozza az asztma kockázatát, míg férfiak esetében ez a szám mindössze 3 százalék.

Korábbi kutatások is bizonyítják az összefüggést az elhízott hölgyek közt jelentkező asztmás betegségek megjelenésének gyakoriságáról. Azonban, míg a hölgyek esetében gyakoribb a nem allergiás kórelőzmény okán jelentkező asztmás megbetegedés, addig a férfiaknál és gyermekeknél gyakrabban alakul ki asztma, valamely allergia szövődményeként.

Jelen vizsgálat fényében az is megállapítható, hogy a fenti jelenség egyik lehetséges magyarázata a hölgyek esetében a túlsúly és az asztma kialakulása közti összefüggés.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Mit egyenek és tegyenek a kövér gyermekek? A kövérség a keringés veszélytényezője A világ legkövérebb embereinek szigete

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.