
A gyakori fürdetés árt a babának
A mai csecsemők közül kétszer annyi szenved bőrbetegségben, mint szüleik anno. Szakemberek szerint a túl gyakori fürdetés a ekcémát és kiütést okozhat, az úszómedencék klórozott vize pedig megnöveli az asztma és a hörghurut kialakulásának lehetőségét.
2007.06.14 13:10, Forrás: medipress.hu
Egy brit felmérés adatai szerint a fiúcsecsemők 37 százaléka, míg a leányok harmada (33 százalék) szenved valamilyen bőrbetegben, amely több mint duplája a szüleik generációjában mért értéknek. -derült ki 2000 brit szülő megkérdezése alapján végzett felmérésből. "A csecsemők bőre ötször vékonyabb a felnőttekénél, ezért különösen gyengéd ápolást igényel." -mondta Elena Dalrymple, a magazin szerkesztője. "Nem ajánlatos minden nap fürdetni a kicsit. Két-három alkalommal egy héten bőven elég."
A brit Baba -Mama magazin által készített közvélemény-kutatás alapján 10-ből 6 babát fürdetnek minden nap, ötödüket minden második nap, míg csupán 19 százalékukat hetente kétszer-háromszor. Az átlagos vízben töltött idő 15 perc. Az édesanyák 60 százaléka a fürdés mellett naponta legalább ötször törli át kisbabája arcát és kezét antibakteriális törlőkendővel.
Csecsemőgondozó szakemberek szerint a szülők azért nem fogadják meg tanácsukat, miszerint a fürdetések számát heti 2-3 alkalomra kellene csökkenteni, mert aggódnak gyermekük tisztasága és természetes baktérium flórájának megőrzése miatt.
Európai tudósok pedig arra a felfedezésre jutottak, hogy a klóros vizű beltéri medencékben rendszeresen fürdő csecsemőknél nagyobb az esélye asztma kialakulásnak, illetve a hörghurut kiújulásának. Az úszómedencék vizében található vegyszerek megváltoztathatják a tüdő belső felületét, így kiszolgáltatva a csecsemőket a légúti betegségeknek, életük későbbi éveiben.- írja Pediatrics legújabb száma.
A tanulmány 341, 10-13 éves gyermek bevonásával készült, melyből kiderült, hogy azoknál, akik csecsemőkorukban rendszeresen úsztak, 50 százalékkal gyakrabban fordult elő nehézlégzés, 4-szer gyakrabban mellfeszülés és kétszer többször éreztek légszomjat. Dr. Alfred Bernard, a tanulmány fő szerzője, a Belgiumi Országos Tudományos Kutatási Alap munkatársa "lehetséges bűnösként" a triklóramint jelölte meg, mely a közmedencék tisztításához használt klór mellékterméke.
Dr. Anne O'Neill, a Westmeadi Gyermekkórház bőrgyógyásza szerint "A babák amúgy sem lesznek koszosak, míg el nem kezdenek mászni. Semmi szükség rá, hogy ennyire kényesek legyünk a dologra, kivéve, ha a kicsinek gyenge az immunrendszere." - vélekedett O'Neill, a Westmeadi Gyermekkórház bőrgyógyásza. "Még nem teljesen bizonyított az az elmélet, mely szerint a nyugati tisztálkodási szokások rontják az ellenálló-képességet, megnövelve ezzel az allergiások számát."
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
A testmozgás csökkenti a baba méretét

Mit-hogyan moss?
Sokszor vagy tanácstalan, hogy mit, hogyan mossál ki? Félted a legszebb darabokat? Ezúttal adunk néhány tanácsot, melyik ruhadarabot, milyen időközönként és hogyan tisztítsd!
Elég volt a pörgésből?
Dilemma harminc után: párban élj vagy páratlanul?
A barátnő meghallgat és megért
3 dolog, amiért a csajoknak szükségük van a barátnőjükre
A férfiak kupit hagynak maguk után?
Miért képtelenek a pasik arra, hogy elpakolják a dolgaikat?
Merd valóra váltani a kívánságaidat!
Élvezetes szexuális tapasztalatokról álmodozol?
Légy ideális barátnő!
Tippek- Így tartsd meg a pasit!
Ha sminkről van szó, sokan ódzkodnak a pirostól
A piros ajkak újra divatosak, viseld bátran!

Lendületes forinterősödés a bankközi piacon
A vártnál jobb amerikai foglalkoztatási adatok közzétételét követően lendületes erősödésnek indultak a térségbeli devizák és a forint.
Barát vagy ellenség az IMF?
MSZP: "a Fidesz hagyja abba a hazudozást!"
Bosznia megállapodásra jutott az IMF-fel
Matolcsy: idén pénzügyi stabilizáció, jövőre reformok
Doktori bajok
Hálapénz nélkül nem jár megfelelő ellátás?
Utcára kerülnek a családok?
Semmi hír a mentőcsomagról - bajban a devizahitelesek
Forró vízzel fogadják a "kollégákat"
Elképesztő adatok: Kína felvásárolja a világot?
"Van egy sajátos dimenziónk"
Értünk hozzá: nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesült

7 tipp a fogzománc elvékonyodása ellen
A fogzománc a fog felszínét képező anyag, amely a test legkeményebb és legtöbb ásványi anyagot tartalmazó anyaga. A savas táplálékok és a reflux is károsíthatják a fogzománcot.
Nyugibogyó, "házilag"
Antidepresszánst is termel a szervezet?
BRCA1, BRCA2
A megelőző műtét javítja a nagy rákkockázattal élő nők túlélési esélyét
Egészségtelen ételt fogyasztanak az álmos fiatalok
Aki nem tud aludni, kívánja a csokit
Ha már dohányzik, legalább vitamint egyen
A sokféle gyümölcs és zöldség fogyasztása csökkenti a dohányosok rákkockázatát
Csak a gél lesz vényköteles
Nem lesz vényköteles az Algoflex-termékek többsége
Gyomorbántalmak ellen
4 főzet, melyek csodát tesznek!

Séta van! - A legjobb kampány az ARC kiállításon
Idén a Séta van! kampány nyerte el a legjobb kezdeményezés díját, ősi járástechnikákkal és mozgásszervi állapotfelméréssel buzdítanak a gyaloglásra.
Rímben zakatol a versvonat
Reklám helyett versek az egyik szentendrei HÉV szerelvényen
Romániai magyar színházak korlátjai
Évadkezdet a gazdasági válság jegyében
"Beebookoltak" a jenkik
Idén már magyarországnyi ember lesz elektronikus könyvolvasó Amerikában
Gyümölcsös és fagylaltos kelyhek kerültek elő
Esterházy-üvegtárgyak kerültek elő Pápán
Universal Channel néven születik újjá
Közel a névváltáshoz a Hallmark televíziós csatorna
A trendi fiatalság tagjait szedi össze
Bemutatkozik az ARTér Összművésztelep

Dízelvarázzsal megbolondított, környezetkímélő gépek dübörögnek
Gazdaságos üzemeltetésű az alacsony fogyasztás miatt, soha el nem fogyó erő a tekintélyes nyomaték okán - a dízel autók jellemzője egykor. Alacsony fogyasztással párosuló csekély széndioxid kibocsátás, sportosan mozgatható, dinamikus erőforrás - a dízel legújabb generációjának jellemzői napjainkban.
2.994 új személygépkocsit adtak el
Augusztusban meglódult az autóbiznisz?
515 km/órával repesztett
Rekordsebességet robogott az elektromos autó
Több, mint ezer kilométert ment
Önálló életre kelt autó
Gyorshajtók száguldoznak
Három nap alatt több mint 11 ezer sebességtúllépést regisztráltak a rendőrök
Ünnepélyes gyártásindító augusztus 26-án
Beindult a Nissan Juke gyártása
Csak 15 évre szól a jövőben
Korlátozzák a német jogosítványok érvényességét

Felháborodott a szépség: Nem szabattam szét magam!
Egy internetes oldal állítása szerint a 2007- es szépségkirálynő, Bodri Krisztina arcát teljesen átszabta plasztikai sebész párja.
"Mintha a falnak beszéltem volna"
Bódi Gusztiéknál repülnek a koszos zoknik!
"Meglátod, a hajadnál fogva rángat majd"
Nagy Feró párja attól félt: altatóval kábítják!
Feladatok tornyosulnak a gyászoló sztár előtt
Szabadságot is kérhet Liptai Claudia
Rony bevallotta: férjnél van
Meglepetés - Kétgyermekes anyuka kell Kozsónak?
Komolyan elgondolkodott a sztár: lesz-e folytatás!
Deutsch Anita: Ottónál trehányabbat nem ismerek
A kisfiú is kétségbeesetten kiabál éjjel
Rémálmai vannak Kovács Lázár volt szeretőjének
top fórum témák:
- Kommunista panamák!2010.09.03 15:27
- Matolcsy: idén pénzügyi stabilizáció, jövőre reformok2010.09.03 15:00
- "TÚRÓ RUDOLFOK" - szellemidézés2010.09.03 14:54
- MSZP: "a Fidesz hagyja abba a hazudozást!"2010.09.03 14:12
- A bányaló kedvéért...nem csak vak a ló..2010.09.03 14:09
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!






