
Bajban van a haja? Lássuk, mit tehet érte!
Mint szervezetünk minden területén, a haj esetében is igaz, hogy könnyebb a problémát megelőzni, mint megoldani; ezért mindenképp kérjük szakember segítségét!
2007.11.20 11:00, Forrás: ideal.hu

Ám, ha ez nem sikerült, akkor fontos mihamarabb megtalálni a hatékony megoldást, hiszen a haj mindennemű rongálódása, a hajas fejbőr betegségei, illetve a kóros mértékű hajhullás nagyon hamar látványos tünetekkel jár, míg a kezelések eredményeire szinte mindig, főleg a hajhullás esetében, hosszasan kell várni.
Azzal kapcsolatban, hogy mit tehetünk hajunk és fejbőrünk egészségének megőrzése, illetve a betegségek hatékony kezelése érdekében, dr. Révész Klaudia bőrgyógyász ad választ. Beavat minket a haj viselkedésének, reakcióinak, megbetegedéseinek hátterében álló folyamatokba is. A szakember elmondása alapján készült az összeállítás, melyből megismerhetik a hajra leselkedő leggyakoribb veszélyeket, és megtudhatják, mit érdemes tenni ilyen esetekben.

Elveszett hajszálak
Egy átlagembernek körülbelül 150 000 hajszála van. Ezek soha sincsenek ugyanabban a növekedési fázisban. Egy hajszál élettartama alatt három fázison megy keresztül. Leghosszabb a növekedési szakasz, ami az egyéntől, genetikai adottságaitól, rassztípusától függően 3-5 évig tart. Ezért van az, hogy a hajunk vágás nélkül csak egy bizonyos hosszúságig nő meg, és csak kivételesen ritka esetekben ér le a földig. Pár hétig tart a nyugalmi fázis, ilyenkor elválik a hajhagyma azoktól a sejtektől, amelyek termelik. Ezt követi a 2-3 hónapos kilökődési fázis, amikor a hajszál lassan felkúszik a szőrtüszőben, s közben a hajhagyma bunkószerűen megvastagodva "beszorul" a kivezető-cső nyílásába, és majd mint "bunkós haj" hullik ki.
• Fontos! Ha valamilyen okból a haj nem képes így megérni, és csak sorvadt hajhagyma fejlődik ki, akkor a hajhullás mértéke felgyorsul. Közben a kihullott hajszál helyén maradt sejtcsoport új hajszálat kezd termelni. Mivel a hajszálak mindig egymástól eltérő fázisban vannak, a normál mértékű hajhullás napról napra folyamatos, és nem olyan látványos, mint az állatok vedlése. A hajhullás normál mértéke körülbelül napi 150 hajszál, de ez egyénenként változó lehet. Amennyiben a hajhullás mértéke megemelkedik és a hajvesztés látványossá válik, az általában arra utal, hogy valami nincs rendben az ember szervezetében vagy lelkében. Ahogy a hajhullás tünetei, úgy az okai is eltérőek lehetnek.
A hajhullás típusai és okai
• Gócos hajhullás: jól körülhatárolható foltokban hullik a haj. Általában gyulladásos gócra (rossz fog, krónikus epehólyag-gyulladás, nőgyógyászati probléma, krónikus mandulagyulladás stb.) utaló tünet, ezek felderítése és kezelése szükséges ahhoz, hogy a hajhullás megszűnjön.
• Diffúz hajhullás: a hajas fejbőr egészéről hullik a haj. Okozhatja anyagcsere-betegség, rosszul megválasztott diéta, helytelen táplálkozás, melynek során vitamin- és/vagy ásványianyag-hiány lép fel a szervezetben; esetleg bizonyos gyógyszerekre való reakció, műtét, endokrinanyagcsere-zavar, vérveszteség, sokkos állapot, folyamatos stressz állhat a háttérben. A diffúz hajhullásnak vannak speciális fajtái:
• Hormonális, férfias típusú hajhullás: rengeteg fiatal férfit érintő probléma, amely általában a 18-25. életév környékén jelentkezik, és az illető genetikai adottságaitól függően lassan, folyamatosan halad előre.
A hajhullás típusosan a homlok-halánték határán kétoldalt, illetve a fejtetőn jelentkezik. A hajvesztés mértéke nem nagymértékű, inkább az válik feltűnővé, hogy egy idő után "felcsúszik" a homlok határa, megritkul a haj, és egyre vékonyabb szálú lesz.

A tünetek kialakulása a férfi nemi hormonokkal (tesztoszteron, vagy androgének) van összefüggésben, ami nem feltétlenül jelent hormontúltermelést. A hajhagymákon hormonreceptorok vannak, és a legtöbb esetben ezek érzékenysége nő meg a normál szinten lévő hormonokra. Ennek következtében a hajhagymák folyamatosan sorvadnak, elvékonyodnak, majd elhalnak.
• Tipp: célszerű minél korábban elkezdeni a megfelelő kezelést, hogy a folyamatot meg lehessen állítani, vagy legalábbis lassítani, mert a kopasz foltokon már csak a plasztikai sebész tud segíteni.
• Férfias típusú hajhullás nőknél: a női szervezetben is van kis mennyiségű férfihormon, ezért a fent leírt probléma nőknél is jelentkezhet. A legtöbb esetben a hormonreceptorok érzékenysége változik meg, és nincs kimutatható hormonális eltérés. A kezelést ebben az esetben is minél előbb el kell kezdeni, hogy hatékony legyen.
• Terhesség utáni hajhullás: a várandósság időszakában a terhességi hormonok hatására nagyon sok hajhagyma ugyanabba a növekedési fázisba kerül, ezáltal általában szebb lesz a haj, gyorsabban nő. Majd a kilencedik hónap után ez a folyamat abbamarad, és gyakran látványos hajvesztés alakul ki, főleg azoknál a kismamáknál, akik sokáig szoptatnak, hiszen a szoptatás minden szempontból sok energiát von el a női szervezettől. Ha ez kialvatlansággal, a többi gyermek ellátásából adódó nehézségekkel és egyfajta általános kimerültséggel párosul, akkor ez még fokozza a hajhullás mértékét.
Zsírosodás és korpa
A fejbőr korpásodását, valamint más felületeken jelentkező hámlást a bőrön normál esetben is megtalálható gombák elszaporodása okozza. A haj zsírosodásának hátterében általában a faggyúmirigyek túlműködése figyelhető meg, melyet egyrészt a hormonok, egyéb belső tényezők, másrészt külső behatások idézhetnek elő. A faggyúmirigyek a fűszerekre és az olajokra nagyon érzékenyen reagálnak.
A mogyoró, dió, csokoládé kifejezetten provokálják a működésüket, ezenkívül a túlzott fehérjefogyasztás, különösen a disznóhús is kedvezőtlen hatást gyakorol. A túlzott faggyútermelés hozzájárul a hajhullás felgyorsulásához. Mivel a faggyúmirigy váladéka a hajszál mellé, a szőrtüszőbe kerül, a faggyú "kenőanyagként" szolgál, s így könnyebben kicsúszik haj a fejbőrből, főleg akkor, ha anyagcserezavar, hormonális probléma vagy helytelen táplálkozás miatt a hajszál, a hajhagyma nem tud eléggé megvastagodni.

Törekedjünk a megelőzésre!
Az életben nem mindig lehet felkészülni a nehézségekre, kimerültségre, stresszhelyzetre, melyek következtében károsodhat a haj. De ha következetesen helyesen táplálkozunk és kényeztetjük hajunkat, akkor nagyrészt elkerülhetjük a fellépő negatív reakciókat, vagy legalábbis tompíthatjuk a tüneteket.
Különösen érdemes figyelni a táplálkozásra és a haj fokozott gondozására azokban az időszakokban, amikor eleve számítani lehet hajhullásra, így például terhesség után, fogyókúrát követően, vagy ősszel. Az őszi hónapok a megszokottnál több odafigyelést igényelnek a haj ápolása, karbantartása szempontjából, hiszen a napsütéses, vitaminban gazdag nyár után a szervezet megvonást érzékel, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor hajlamosak vagyunk kevesebb gyümölcsöt, zöldséget és vizet fogyasztani, ami szintén hiányzik a szervezetünknek ahhoz, hogy hajunkat karbantartsa.
A bőrgyógyász tanácsai
Hajunk egészségének megőrzéséhez, állagának szebbé tételéhez ajánlott az alábbi módszerek alkalmazása.
• Masszázs: a hajhagymák életképességét legegyszerűbben finommasszázzsal lehet elősegíteni. Ujjaink körkörös mozdulataival naponta 5-6 percen keresztül érdemes masszírozni a fejbőrt, de hajmosás alkalmával mindenképpen ajánlott a hosszabb ideig tartó masszírozás. Ezzel hatékonyan fokozhatjuk a fejbőr vérkeringését - azaz tápanyaggal való ellátását. Ez akkor a leghatékonyabb, ha a masszírozás után meleg törülközőt tekerünk a fejünkre, és 15-20 percig rajta hagyjuk.
• Hajpakolás (ricinusolaj + tojássárgája): a tojássárgájához, melyről leválasztottuk a vékony hártyát is, cseppenként hozzákeverjük a ricinusolajat, úgy, mintha majonézt készítenénk, egészen addig, amíg kemény állagú krémet kapunk. Ezt a pakolást egyszeri hajmosás után felvisszük a törülközővel alaposan megtörölt, de még nedves hajra, és jól belemasszírozzuk a fejbőrbe, fésűvel kihúzzuk a hajszálakra, koncentrálva a hajvégekre. Ezt követően betekerjük a fejünket folpackkal, és rácsavarunk egy törülközőt (ezt hívjuk dunsztolásnak). 15-20 percig hagyjuk hatni a pakolást, majd samponnal újra megmossuk a hajunkat.
• Figyelem! Ha nem vagyunk elég óvatosak az olaj adagolásával a pakolás kikeverésénél, akkor kicsapódik a tojássárgája. Ilyenkor a pakolás hatása nem a legkedvezőbb, ráadásul nehezebb is kimosni.

• Sampon: zsírosodó hajra a zsírosodás elleni samponok nagy részét nem ajánlott használni. Legtöbb esetben ezek mindössze olyan anyagot tartalmaznak, ami fizikailag összehúzza a faggyúmirigy kivezetőcsövét, s ennek következtében a megtermelt faggyú nem tud kiürülni. A hatás megszűntével azonban a tünetek hirtelen megjelennek. Jobb megoldás a faggyúmirigyek működésének szabályozása. Ez sokszor egyáltalán nem könnyű feladat. Ha bizonytalanok vagyunk a sampon megválasztásában, inkább mossunk hajat napi használatra javasolt, normál hajra való samponnal! A sampon megválasztásánál fontos odafigyelni arra is, hogy megfeleljen a fejbőr savas pH-értékének és ne lúgosítson.
• Korpásodás: naponta mossunk hajat zsurlófőzettel! Egy teáskanál zsurlót negyed liter vízben felforralunk, és letakarva állni hagyjuk, amíg hőmérséklete annyira lehűl, hogy a fejbőrnek kellemes. A gomba okozta tüneteket gombaellenes samponokkal is hatékonyan kezelhetjük. Fontos, hogy a tünetek megszűnésével a kezelést ne hagyjuk azonnal abba, hanem utána még néhány hétig használjuk a szert!
• Hajzsírosodás: kamillateával öblítsük le a fejbőrt és a hajat! Egy liter vizet egy púpozott teáskanál kamillával forraljunk fel, és letakarva hagyjuk állni, amíg hőmérséklete annyira lehűl, hogy a fejbőrnek kellemes!
• Hajvégek: a tört hajvégeket azért kell levágni, mert egyrészt esztétikailag csúnya, másrészt ezek okoznak a hajban olyan gabalyodásokat, amiktől tovább roncsolódik a haj szerkezete. Tévedés azt hinni, hogy a hajvágástól erősödik a haj, hiszen a hajszál élettelen anyag! Ám azáltal, hogy az elvékonyodott végeket levágatjuk, a frizura optikailag sűrűbbnek, rugalmasabbnak látszik, a hajszálak erőteljesebbnek hatnak. A hajhullás csökkentésében a hajvágásnak csak akkor van jelentősége, ha valakinek hosszú, erős szálú, sűrű haja van, és sokat hordja feltűzve, kontyban, lófarokban. Ilyenkor a haj súlyából eredő folyamatos húzóerő károsítja a hajhagymákat, tehát, ha az illető látványos mértékű hajvágásra szánja el magát, nagy tehertől mentesíti fejbőrét.
• Dauer, festés, tengerpart: kerüljük a nyaralás előtti hajfestést és dauerolást, mert a nap és a tengerpart szárítóereje felerősíti azt a negatív hatást, amit a festés és a dauer eleve okoz a haj szerkezetének! Emellett a festés színét is tönkreteszi.

• Táplálkozás: a szervezet igényeinek megfelelő vitaminok és nyomelemek az egész szervezet, így a haj karbantartásában is segítenek. A hajnak leginkább a következőkre van szüksége:
- Vas: máj, spenót, olajos magvak
- Cink: olajos magvak, tenger gyümölcsei (elsőként az osztriga). A gabonafélék cinktartalma nem tud a szervezetben megfelelően felszívódni!
- A-vitamin: sárgarépa, sütőtök, sárgabarack, dinnye
- B-vitamin: gyümölcsök, gabonafélék csírája, élesztő
- E-vitamin: máj, olajos magvak, olívaolaj.
• Folyadékfogyasztás: fontos a kellő mennyiségű víz (napi 2-3 l) fogyasztása! Ha nem iszunk elég folyadékot, hajunk is könnyen szárazzá és töredezetté válhat.
Testi-lelki gyógyír
A bőrgyógyász általában egyidejűleg javasolja a probléma külső és belső kezelését. Külsőleg elsősorban különféle gyógysamponok, pakolások, hajszeszek alkalmazhatók, míg belsőleg általában a szájon át szedhető készítmények fokozhatják a kívánt hatást. Ezek a lehetőségek azonban csak tünetileg hatnak, a hajkárosodás hátterében azonban nagyon sok esetben lelki tényezők is állnak.
Ezekre érdemes segítségül hívni a homeopátiás készítményeket, melyekkel az alkati tényezőket és az alapproblémát figyelembe véve kezelhetjük a pácienst. A homeopátiás szerek ugyanis segítenek a szervezet alapharmóniájának visszaállításában, valamint a stressz vagy az esetleges tragédiák feldolgozásban. Szoptatási idő alatt kifejezetten jó a homeopátiás kezelés, mert ilyenkor vegyi jellegű terápiákat nem szabad alkalmazni.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Élő adásban nyírták le Hilary Swank haját - képeken a bombázó
Botrányos Playmate - csecsemője haját is befestette, a remélt pénzért
"Saját tollal ékeskedni" avagy mit jelent a hajátültetés?

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
"És ez tényleg működik?"
Hogyan lehet panírozni tojás nélkül?
Változtassunk, de csábosan!
Képek - Fodrászt elő! Érkeznek 2012 legszexisebb hosszú frizurái!
Diszkrét báj és zavarbaejtő sárm
Bátor, mégis klasszikus: "albínó" divat 2012-ben
Hogy készül a zöldséges rizibizi?
Rengeteg zöldség, de a reszelt sajt a csúcs!

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...
A viszketésért és az örömért is ugyanaz felelős?
Hoppá: a vakarózás öröme a helytől függ!

Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Egy évvel A király beszéde című brit film világsikere és számos Oscar-díja után egy brit színházban megtartották a VI. Györgyről szóló történet színpadi változatának világpremierjét.
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban
Klasszikus dallamok crossover stílusban
Éljen a magyar! - Virtuóz muzsika a Fourtissimótól
A megkérdezett színművészek nem nyilatkoztak
Dörner szerint jó hangulatú volt az Új Színház társulati ülése
Rogozin kiállt a hazai katonai játékok mellett
"Orosz tankot az orosz gyerekeknek!"

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Süveg és Závada jazz-rappel tarolt
Lyukat szövegelt a hasunkba az Akkezdet Phiai
Nagy Sándor a nézők előtt csókolta meg Muri Enikőt
Csókot kapott: zavarba jött az X-Faktor sztárja
Egészségtelen volt a fogyóshow?
Videó - Schobert Norbi: Nem vállalnám újra a Nagy Fogyást
A rádiók is játsszák már az új számot
Három Királlyal tarolhatunk az Eurovízión?
Work Force Kft.Javító operátor
Prohumán 2004 Kft.Ügyvezető
Gyártó cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 19:12
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.04 19:03
- Meghalt Csurka István2012.02.04 19:01
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



