
"Jaj az idegeim!" - a munkahelyi stressz
Munkahelyünk általában, sajnos, nem csak a fizetésünknek, napjaink kreatív időtöltésének, kedves kollegáknak gyűjtőhelye.
2006.03.15 21:46, Forrás: Harmonet
Egyre elterjedtebb és gyakoribb jelenség a munkahelyi stressz. A stressz következményei pedig még ennél is súlyosabbak: megkétszerezik bármely betegség kockázatát, a stresszel terhelt munkavállaló pedig nem képes tanulni, alkalmazkodni, de még aludni se.
Népbetegség
A stressz az élet velejárója, s önmagában nem feltétlenül rossz, sőt cselekvésre inspirál. Egy ellenreakciót indít el. Veszélyessé akkor válik, ha meghalad, egy egyénenként változó, szintet. Természetesen ebben is Japán vezet, de a nyugati világ sem pihen: felmérések szerint a megkérdezett britek kétharmada, illetve az amerikaiak negyven százaléka véli úgy: folyamatos feszültségnek van kitéve munkája során.
Magyarország úgy tűnik ehhez a trendhez is csatlakozik nem csak az EU-hoz. Leginkább a rendőröket, a pilótákat, a színészeket, az újságírókat, az orvosokat éri stresszhatás. Ezt főként túlmunka, gyakran kötött vagy betarthatatlan határidők, erős összpontosítás, rossz munkahelyi légkör, hiányos információáramlás, kiszámíthatatlan elvárások, elégtelen értékelés, a vártnál kisebb béremelés idézheti elő. Feszültséget gerjeszthet a nagy felelősség, az előremenetel ügye vagy az elbocsátás réme. Stresszt okozhat az is, ha a több kisgyermeket nevelő családfő kénytelen éjt nappallá téve dolgozni, ám feleségét, csemetéit ritkán látja, és csak holtfáradtan.
Gyűlnek a testi panaszok: a fej-, hát-, gerinc- és gyomorfájdalmak, a végtagzsibbadás, alvászavar, stb. A túlzott feszültség nemcsak hanyag munkát, de munkaerő-elvándorlást és betegségeket is előidézhet. Egy brit felmérés szerint a heti 48 óránál többet dolgozó férfiak egyharmada érzi úgy, hogy a túlhajszoltság kedvezőtlenül hat szexuális életére. Súlyos alvászavarokat is okozhat a feszített munkatempó. Az Európai Unió egyik tanulmánya szerint stressz szempontjából a legrosszabb helyzetben a részmunkaidősök, a megbízási szerződéssel dolgozók, az alvállalkozók és idősebb munkavállalók vannak.

Ki bírja jobban?
A stressztűrő képesség egyénenként változó, az öröklött adottságok és a tanult magatartás ötvözete, ami nagymértékben fejleszthető. Ki-ki felmérheti, mennyi terhelést bír, mikor kezd el szorongani, izzadni a tenyere, remegni a keze, s hebegni, amikor beszélnie kell. A University of California kutatóinak felfedezése szerint például nem egyformán reagál a két nem a stressz-helyzetekre. A férfiak viselkedése az ismert "fight or flight", vagyis "harcolj vagy menekülj" formulával jellemezhető, a nőké azonban nem. Az ő viselkedésükre a kutatók a "tend-and-befriend" angol rigmust találták a legjellemzőbbnek, ami annyi tesz: gondoskodj és barátkozz!
Az alapvető különbség férfiak és nők nehéz, stresszes helyzetekben mutatott viselkedése közt az, hogy a nők sokkal inkább hajlamosak rá, hogy segítséget kérjenek, vagy támaszt keressenek másoknál: telefonáljanak barátaiknak, családtagjaiknak, vagy egész egyszerűen útbaigazítást kérjenek, amikor nem találnak oda valahová.
Rena Repetti, a UCLA pszichológus-kutatója azt vizsgálta, hogyan viselkednek a gyerekeikkel az anyák, illetve az apák egy nehéz munkanap után otthon. A tipikus apa azzal reagált a stresszre, hogy azt szerette volna, hogy hagyják békén. A férfi a munkahelyi gondok után otthon békére és nyugalomra vágyik, de különösen erős stressz esetén hajlamos rá, hogy élesen reagáljon és összevesszen a feleségével vagy a gyerekeivel. A tipikus anya viszont hajlamosabb arra, hogy a munkahelyi problémákból eredő feszültséget a gyerekekkel való foglalkozás révén oldja fel magában.
És hogy hogyan kerülhetjük el, kezelhetjük ezt a mindenki számára kellemetlen helyzetet?
A választ szerintem már unják: egészséges életmód. Helyes táplálkozás és mozgás, a káros szenvedélyek lehetőség szerinti kerülése vagy legalábbis minimalizálása - ezek a stressz káros következményei, az úgynevezett stresszbetegségek elleni legfőbb védekezési formák. A "felpörgetett" létformához javasolt a döntően szénhidrátban dús étrend. Lehet ez a legegyszerűbb növényi eredetű táplálék, például rizs, amelyből könnyen felszabadul a tápérték, ugyanakkor rostot is tartalmaz. Az összetett szénhidrátok legjobb forrásai a gabonafélék (a barnább típusú, de nem a malátával sötétre színezett kenyerek), valamint a zöldségek és a gyümölcsök.
Ezekből ugyancsak nyerhetők rostok, vitaminok és nyomelemek. Egyszerű szénhidrát (cukor) fogyasztása azonban csak mérsékelten ajánlott. A nehéz, zsíros ételek helyett előnyösebbek a könnyű, növényi zsiradékkal készültek. Fontosak még a fehérjék: a húsok és tejtermékek közül a soványabbak. A konyhasó köztudottan emeli a vérnyomást (jobb a tengeri só, de csak módjával), a gyomrot irritáló erős fűszereket pedig ésszerű felváltani azok nagy választékban kapható, gyomorkímélő "társaival".
A táplálkozási szakemberek szerint a "keveset, de többfélét" elv betartásával a szervezet hozzájut minden szükséges tápanyaghoz. Napi 1-2 kávé még nem emeli a vérnyomást - ami egyébként stresszhelyzetben amúgy is magas -, de ennél több már igen. Felgyorsítja a szívműködést, ritmuszavart okozhat. Szerencsésebb lenne napközben átváltani a teára, melynek élénkítő hatása lassabban alakul ki, mint a kávéé, de tartósabb. Jót tesz, ha megállunk egy-két percre a napi rohanás közepette: ere találták ki pl. a kávé és cigis szünetet, amit mi tea és rágcsa szünetté alakíthatunk.
Az egészséges életmód harmadik eleme a lazítás és testmozgás is fontos eleme a stressz oldásának. Ki-ki válassza a neki leginkább megfelelő kikapcsolódási formát: focizzon, kiránduljon, vagy meditáljon. Ahogy jól esik!
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
"És ez tényleg működik?"
Hogyan lehet panírozni tojás nélkül?
Változtassunk, de csábosan!
Képek - Fodrászt elő! Érkeznek 2012 legszexisebb hosszú frizurái!
Diszkrét báj és zavarbaejtő sárm
Bátor, mégis klasszikus: "albínó" divat 2012-ben
Hogy készül a zöldséges rizibizi?
Rengeteg zöldség, de a reszelt sajt a csúcs!

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...
A viszketésért és az örömért is ugyanaz felelős?
Hoppá: a vakarózás öröme a helytől függ!

Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Egy évvel A király beszéde című brit film világsikere és számos Oscar-díja után egy brit színházban megtartották a VI. Györgyről szóló történet színpadi változatának világpremierjét.
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban
Klasszikus dallamok crossover stílusban
Éljen a magyar! - Virtuóz muzsika a Fourtissimótól
A megkérdezett színművészek nem nyilatkoztak
Dörner szerint jó hangulatú volt az Új Színház társulati ülése
Rogozin kiállt a hazai katonai játékok mellett
"Orosz tankot az orosz gyerekeknek!"

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Süveg és Závada jazz-rappel tarolt
Lyukat szövegelt a hasunkba az Akkezdet Phiai
Nagy Sándor a nézők előtt csókolta meg Muri Enikőt
Csókot kapott: zavarba jött az X-Faktor sztárja
Egészségtelen volt a fogyóshow?
Videó - Schobert Norbi: Nem vállalnám újra a Nagy Fogyást
A rádiók is játsszák már az új számot
Három Királlyal tarolhatunk az Eurovízión?
Work Force Kft.SMT operátor
Prohumán 2004 Kft.Tesztmérnök
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 16:32
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 08:45
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.03 23:02
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



