
A csontritkulás megelőzése: aktív testmozgás, egészséges táplálkozás
"A csontritkulás, szaknyelven osteoporosis megelőzése és kezelése a parlament elé kerülő nemzeti népegészségügyi program fontos része, mivel a betegség 800 ezer-1 millió embert érint az országban."
2002.12.05 10:38, Forrás: MTI

Jávor András, a Népegészségügyi Programiroda vezetője hangsúlyozta: a betegség megelőzése érdekében minden életkorban tenni kell, aminek elmulasztása a későbbi időszakokban nem pótolható. Jávor András a csontritkulás megelőzésének eszközei közül példaként említette az aktív testmozgást és az egészséges táplálkozást.
Zalatnai Klára, az Osteoporosis Betegek Magyarországi Egyesületének ügyvezető elnökhelyettese elmondta: pályázattal elnyert pénzügyi támogatásból a szerveződés egyelőre két fővárosi iskolában felvilágosító és tornaprogramot indít, hogy későbbi éveikben ne szenvedjenek a fiatalok csontritkulásban.
Selmeczi Kovács Irén, a Magyar Osteoporosis Betegek Társaságának elnöke arról tájékoztatott, hogy idősebb tagjaik számára mozgásterápiaként táncesteket rendeznek. Javasolta az ifjúság körében egy Táncolj, tanulj az életedért! mozgalom elindítását.
Vojnik Mária, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke a civilszervezetek akcióira reagálva közölte: olyan egészségtámogató politika kialakításához keres szövetségeseket, amely az érintetteknek is jogot ad annak meghatározására, hogy milyen programok segíthetik őket egészségük megőrzésében.
Horváth Zsolt, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes tagja szerint ma már vitathatatlan, hogy az iskolákban az egészségismeretek tantárgyi oktatásának helyet kell kapnia.
Poór Gyula, az Országos Reumatológiai és Fizikoterápiás Intézet főigazgatója közölte: Európában a magyar lakosság csontsűrűség-mutatói a legrosszabbak. A főigazgató utalt arra, hogy évente 15 ezer combnyaktáji és 35 ezer csigolyatörés fordul elő Magyarországon, melyek 20 százalékkal növelik a betegek halálozási kockázatát.
Elmondta, hogy Magyarországon 110 egészségügyi centrumban szakmai program indult 1995-ben a csontritkulás megelőzésére és kezelésére, melynek szerves folytatása a népegészségügyi program osteoporosissal foglalkozó fejezete. Poór Gyula szerint a 10 esztendőre szóló program megvalósításával legalább azt szeretnék elérni, hogy a 20-25 évesek csontjainak állapota ne legyen rosszabb az európai uniós tagállamokban élő kortársaiknál. A főigazgató kedvező körülménynek nevezte, hogy az osteoporosis gyógyszerei árához 90 százalékos mértékben járul hozzá az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP).
Megjegyezte: újabb kutatások az emlődaganatok kialakulásának veszélye miatt megkérdőjelezik az osteoporosis kezelésében a hormonok használatát, ugyanakkor a csontritkulás más típusú gyógyszerei éppen csökkentik az emlőrákok gyakoriságát.
Bidló Judit, az OEP főosztályvezetője elmondta: a hormonkészítményeknek bizonyos betegségek kezelésében létjogosultságuk van, de nem biztos, hogy abban a körben, amelyben jelenleg alkalmazzák ezeket a gyógyszereket. A főosztályvezető valószínűsítette, hogy a szakorvosokkal folytatott konzultáció után, várhatóan júliustól módosít az OEP a hormonkészítmények társadalombiztosítási ártámogatásán.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Igéző tekintetet a kifutókról! Lopjunk ötletet az igazán trendi tavaszi sminkhez a párizsi divathétről. A Chanel, Dior vagy Gaultier modelljeinek elbűvölő arca árulkodik a divatról!
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Szemtelen, erotikus és ehető!
Képek - Ütős Valentin-napi édességek piszkos fantáziájúaknak
Eljött a mintás, élénk blúzok ideje!
Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
Hiába a nagy Bálint-napi készülődés körülöttünk, ha nekünk nincs kit meglepni és minket sem fog megajándékozni senki. Annak is örülnénk, ha lenne egy helyes fiú vagy helyes lány, akivel randizhatunk. Hogy éljük túl a Valentin-napot?
Kisebb a hátrányos helyzetűek esélye a házasságra?
A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!

Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
Húzós nevekkel robbantja be a motort a Borsodi Hegyalja Fesztivál
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs
"Nyíltan antiszemita és meglehetősen homofób"
Teret kap Párizsban Szolzsenyicin
Visszatérnek
Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
115 nap villalét után véget ért Eszter számára a ValóVilág játéka, az eltelt másfél hét alatt azon igyekezett, hogy visszatérjen az igazi életbe. De vajon kinek drukkol és kivel milyen kapcsolatot fog fenntartani?
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
"Felejtsük el, ahonnan jöttem!"
Videó - VV Béci már csak Young G akar lenni
Gombi lecsapott Seherezádéra
Képek - Régi lakók tértek vissza a ValóVilágba
Nem igazi szent, inkább valódi rosszkislány
18+ képek - Mindenütt piercinggel izgat Samantha Saint
Megkapta Angéla az új melleit
VV Fecó nem is sejti: felesége pokoli kínokat élt át
Melyik sztármami lesz a legjobb nő?
Sztáranyukák, akik nem döntöttek anyaság és karrier közt
Adecco Kft.Flotta Manager
Unix Autó Kft.ASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



