
Szex a terhesség alatt és után
Szabad? Nem szabad? Előnyös, vagy hátrányos? Korok és népek szokásai eltérnek, ha ez a téma kerül szóba.
2005.02.26 21:58
Egyes népeknél a vajúdás és a szülés könnyítésére is a szexet használják. A témában sokszor még az orvosok véleménye is eltérő lehet. A kismamák intimitásra való igénye a terhesség alatt megnövekszik, így ők mindenképpen igénylik az együttlétet, míg a férfiak egy része félelemből, vagy a felesége megváltozott alakjának köszönhetően kerüli a szexuális érintkezést.
Szexológus a terhesség alatti szexről
A terhesség egy másállapot, ami sokak fejében a túlzott féltés, a túlzott óvatosság képzetét kelti. Pedig a terhes kismama ugyanúgy nő marad, szexuális vágyakkal, orgazmus készséggel, mint korábban. Molnár Tamás szexuálpszichológus gyakran kap ezzel a témával kapcsolatban kérdéseket. Úgy látja, a férfiak, kispapák a magzat veszélyeztetésével kötik egybe a szeretkezés, aktus folyamatát. Meg kell őket győzni, hogy a magzatot nem veszélyeztetik, sőt a kutatások szerint a kismamának és a magzatnak is jót tesz az orgazmus élménye.
Vetéléssel, korai szüléssel biztosan nem kell számolni, hacsak nincs speciális veszélyeztetett terhességről szó. A babának az orgazmust kísérő kis testmozgás kimondottan jót tesz. Az utolsó 4-6 hétre pedig maradnak a kímélő testhelyzetek és a petting, a csiklóingerléssel, csikló orgazmussal. A legtöbb párnál ekkor már a baba születése iránti várakozás fokozza az intimitás igényét, és ezért a kismamáknak sem kell a testük alakváltozásának negatív hatásától tartani.
8 dolog, amit az Anyák Lapja szerint tudni kell a terhesség alatti szexről
Attól a pillanattól kezdve, hogy kiderül, babát vártok, más lesz a szexhez való viszonyotok is. Az addig semmihez nem hasonlítható testi és lelki állapottal kapcsolatos, megválaszolásra váró kérdései egyike: hogyan hat a szeretkezés - hármotokra? Sok minden változik a szervezetedben és az életedben is, a többi között a szexuális szokásrendszer. Hiszen már nem csupán ketten vagytok ott az ágyban.
1. Jobban kívánhatod a szexet, mint bármikor
Sok állapotos asszony érzi, szexuális élete jobb, mint korábban bármikor. Ennek oka, hogy a megváltozott hormonháztartás érzékenyebbé tesz, fokozza a nemi vágyat, erőteljesebbé válik a szexuális kielégülés akarása. A hormonok aktivitása mindemellett azt is eredményezi, hogy szeretne minél jobban, csinosabban, sőt egyre kívánatosabban kinézni. Nem véletlen, hogy sok kismama attraktívabb külsőt ölt, mint terhessége előtt. Mégis néhányan lelkifurdalást éreznek, hogy élvezik a szexet, pedig ez teljesen normálisnak mondható a gyermekvárás állapotában is.
2. Teljesen elutasíthatóvá válsz, ha a szeretkezésről van szó
Megtörténhet, hogy az állapotos elfojtja szexuális vágyait, és a szeretkezés a legutolsó, ami ilyenkor az eszébe jut. Annak is sok oka van, hogy a kismamák egy része ilyenkor ódzkodik a szextől. Eleinte a hányingerek, a fáradtság veszi el a kedvét, a hangulatát a szextől. Ha a társa nem tudja mire vélni tartózkodásodat, kedvesen, de határozottan magyarázd el neki, hogy ez időben nem a szex szerepel vágyaid toplistáján.
Miután a kezdeti kellemetlen kísérőjelenségek elmúlnak, kedvezően változhat a szexhez való viszonyod. Ezért relaxációval, nyugodt életmóddal változtathatsz is. Ha nem így történik, ne aggódj, hogy nem vágysz az erotikus ölelkezésre. Semmi baj nincs, most már valóban a gyermeked születésére koncentrálsz.
3. A partnered jobban kívánja a szeretkezést, mint bármikor
Merthogy ez is megtörténhet. Mégpedig azzal a szándékkal, hogy a szexuális gyönyör korábban nem tapasztalt magasságaiba emeljen téged - és persze önmagát, azért, mert sok férfi még szebbnek, kívánatosabbnak találja áldott állapotban lévő párját. A terhesség a férfiaknak szexuálisan izgatóbb lehet. Mindkettőtök szenvedélyét, vágyakozását növelheti az, hogy ezúttal nincs gond fogamzásgátlással, a nem kívánt terhességtől való félelemmel.
Valóban csak az örömszerzésre figyelhettek. Sok asszony úgy tapasztalja, hogy a párja figyelmesebb, gondosabb és nem szűnő nemi vággyal veszi őt körül csak azért, mert szerelmesebb, mint valaha. Az apaság érzése pedig ugyanolyan izgalmas a férfiaknak, mint a nőknek az anyaság.
4. A párod szüneteltetné a szexuális együttléteket
Nem minden férfi fogadja lelkesen a párja terhességével együtt járó testi térfogatváltozást. Előfordulhat, hogy nem szívesen öleli pocakos kedvesét, zavarja az állapota, és sajnos úgy érzi, hogy így cseppet sem kívánatos. Más férfiakat nem zavarnak a megnövekedett keblek, a nagy pocak, mégis igyekeznek elzárkózni a terhesség alatti szextől. Többségük attól tart, hogy sérülést okoz a babának. Mások úgy érzik, hívatlan vendégek az ágyban, és alaposan csökkentik a szexuális repertoárt.
Persze kilenc hónapig fokozottabban gondoskodónak és kedvesnek látod a párodat, de előfordulhat, hogy ő a pocakod miatt nem talál túl szexisnek. Ez elkedvetleníthet, de ilyenkor mindenképpen beszéljetek az érzéseitekről, beleértve az eddigi szexuális szokások esetleges megváltoztatásáról.
5. Először lehet részetek a sokrétű élvezetben
Itt a nagy pillanat a csodálatos együttlétekre. A várandósság alatt az ösztrogének érzékenyebbé teszik a nőket, segítve ezzel a gyors és többszöri kielégülést. Az orgazmusok, az izmok összehúzódása segítenek a majdani vajúdásban. A terhesség alatt a hormonok számának növekedése, működésük intenzitása a szokottnál jóval érzékenyebbé teszik a nemi szervet. Egyes nőknél ez az extra érzékenység kényelmetlen, másokat viszont az egekbe röpíthet a szer
6. Az orvosod eltanácsolhat a szextől
Előfordulhat, hogy az orvos teljesen eltilthatja paciensét a szextől. Ha korábban volt már vetélése, óvatosnak kell lennie a szexszel. Különösen az egykori menstruációs időszakban. Tartsd magad távol a szextől akkor is, ha bármilyen vérzés lép fel, erről egyébként is tájékoztatnia kell az orvost. Ő minden probléma esetén ellát tanácsokkal.
A tapasztalatok szerint a nők a várandósságuk korai időszakában és a szülés előtti néhány hétben kerülik a szexuális érintkezést. Ritkán fordul elő, hogy a kismama szenvedne az elől fekvő méhlepénytől, amikor az a méhnyak és a baba között helyezkedik el, ami miatt elkerülendő lehet a testi együttlét.
7. Korábban elképzelhetetlen pózokkal próbálkozhattok
Ha a megszokott misszionárius póz már kényelmetlen ebben az állapotban, kipróbálhattok más technikákat. A legegyszerűbb, hogy Te vagy felül, ami lehetővé teszi, hogy figyelj a behatolás mélységére, ritmusára. A lovagló üléstől kezdve sokféle helyzetet kereshettek, mivel az is elképzelhető, főleg a nagy hasnál, hogy fárasztó kettőtöket mozgatni lovagolva. A legfontosabb, hogy megtaláljátok azt, amelyik a legkényelmesebb mindkettőtöknek. Mi több: mindhármótoknak. Igaz, nagy próbatétel egy párnak, de nem szükségtelen próbálkozás az olyannyira várt harmadik érdekében.
8. Ne aggódj, a szex nem árthat a babának
A terhesség alatti szexuális élet általában biztonságos a kicsi szempontjából, akit a magzatvíz véd. A várandós nő azonban a saját érdekében mégis tartózkodjon az erős, "nyomatékos" szextől. Ez fájdalommal, a vagina horzsolásos sérülésével járhat, amelynek pedig sérülésmentesnek, minden szempontból épnek kell lennie a szülésre.
Intim higiénia a terhesség alatt és után
Az áldott állapotban normálisan felesleges a betét. Szülés után viszont igen jó szolgálatot tesz. Az Always betétek közül találunk a nehezebb, erős vérzéssel járó és a könnyebb, enyhe szivárgással járó időszakban is megfelelőt. Akár császármetszéssel, akár hüvelyi úton szült valaki, 1-3 hétig a méhösszehúzódások és szoptatásidején vérezgetni fog.
A terhesség alatt a méhlepény a méh falán tapad, szüléskor onnan leválik és helyén egy nagy sebfelszín keletkezik. Amint ez a terület egyre kisebbé válik, úgy csökken a gyermekágyi sebváladék (lochia) színe pirosról fehérré, s mennyisége is egyre kevesebb lesz.
A gátmetszés a hüvelybemenet és a végbélnyílás között van, - azoknál, akik nem tudták a gátmetszést elkerülni - ezért ezt a sebet nem lehet lefedni, bekötni. A sebvonalat és a testnyílásokat ekkor különös gonddal, naponta akár 6-9-szer is le kell mosni, mert a vizelet csípheti, a vért el kell távolítani, a hashajtás után pedig a széklet elkenődését kell megakadályozni.
A szülészetek egy részében külön fürdőszobában a tusoló, mosdókagyló, WC mellett bidé is található a könnyebb tisztálkodáshoz. Ahol ez nincs, a babának amúgy is szüksége van Pampers törlőkendőre, így azt használhatja a mama is. A varratszedés után pedig otthon fertőtlenítő lemosás (kálium-permanganát, Neomagnol, kamillafőzet és orbáncfűolaj segíti a gyors, szövődménymentes gyógyulást.
A gyógyulás után - az anya fáradtságától és testi állapotától függően - a hatodik héttől számítva újból kezdheti a pár az erotikus játékokat.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Egyen egészséget: sütve, zöldségekkel!
Fagyasztott tonhallal, zöldségekkel, olívaolajjal és citromlével készül a halfilé roston - könnyű, gyors és remek ízzel csábító étel!
Lakáskultúra Élőben
Lakásvásár és a legújabb lakberendezési trendek egy helyen
Nyílik a Lakástrend 2012 kiállítás Budapesten
Képek - Itt aztán láthat jó ötleteket a lakásba!
Megnyílt a Fashion Stills divatfotó-kiállítás
Képek - Így nézett ki Kate Moss 14 éve! De más is kiderül...
Hogy készül a kaviáros citromfűdip?
Cikornyás név alatt ízletes csemege
Süteményes kedvében volt a divattervező
Képek - Hogy éreznénk magunkat ebben a tortában?
Jönnek a legtrendibb tavaszi-nyári modellek
Képek - Végre megint jogos lesz a napszemüveg!

Kohéziós pénzek: befagyasztják vagy sem?
Az Európai Bizottság befagyasztást javasolt, a tényleges felfüggesztés valószínűtlen.
Hiány is várható
NGM: az államháztartás 107,3 milliárd forint többlettel zárt januárban
Kohéziós pénzek
Ha lesz IMF/EU-megállapodás, nem kell tartani a befagyasztásától
Csődöt jelentettek a Vegyépszer-utódcégek
Románia perelni fogja a Vegyépszert
"Egy-két napja" levelet kaptak
Kohéziós pénzek: Orbán és Matolcsy levele nem változtatott a döntésen
Kohéziós pénzek
Nem valószínű, hogy ténylegesen felfüggesztik a kohéziós támogatást
Németország jól zárta a tavalyi évet
Az építőipari cégek több mint felének csökkent a bevétele

3 tipp, hogy tovább húzd az ágyban!
Nem kell hozzá viagra, hogy a szex "egész estés" műsor legyen - mielőtt bármilyen gyógyszertári megoldáshoz folyamodnánk, próbáljunk ki három technikát.
5 ok, amiért abba kell hagyni a szoláriumozást!
Te is adsz rá pénzt, hogy életveszélybe sodord magad?
5 ok, amiért nem tudjuk a kilókat lefaragni!
Nem fogyunk? Íme az alattomos okok!
Tudatosan cselekednek a kisbabák
Ezt szándékosan csinálta a csecsemő!
Sokan csak képzelik, hogy a gluténmentesség segít
Gyanúsan sok a gluténérzékeny ember!
Kétszer akkora az italozás esélye, ha...
Pia után nyúl a tini, ha a filmben is ezt nézi?
A csikló és környéke a többszörös öröm kulcsa
Orális szex: a bulldog nem jön be!

XVI. Benedek pápa megnyitotta a böjti időszakot
Hamvazószerda alkalmából ünnepi istentiszteleten vett részt XVI. Benedek pápa a római Aventinus dombon lévő Santa Sabina-bazilikában, ezzel megnyitva a húsvét előtti böjti időszakot.
Többet mutathatnak be
Kína rácuppant az amerikai filmekre?
VOA, VOA
A nácik ellen indult, rock and roll lett belőle - 70 éve szól az Amerika Hangja
Több év késés
2014-re megnyílik a filmvurstli a Cinecittában
Gödörből csöbörbe
Örömzenére készül a Rotfront az Akváriumban
100 éves a sci-fi alapmű
Ami a Star Wars és az Avatar alkotóit is megihlette
Elárverezik az utolsó, magánkézen lévő példányt
Kalapács alatt Munch Sikolya

Hülkenberg volt a leggyorsabb szerdán Barcelonában
Nico Hülkenberg, a Force India német pilótája volt a leggyorsabb szerdán, a Barcelona közelében található Circuit de Catalunyán zajló hivatalos Forma-1-es teszt második napján.
Forma-1
A Lotus kivonult a tesztelésről
Bruttó 2 forint
Megint emelték a benzin árát
Tisztítószer ömlött az út menti árokba
Több tonna folyékony szappan borult ki Győrben
Két személyautó ütközött
Frontális karambol Szombathely határában
Idegenvezetői Világnap lesz
Vasárnap pihentetik a városligeti buszparkolót
Teljes az útzár a 62-es főúton
Kamionnal ütközött a munkásokkal teli busz

18+ képek - Na, ez a bikini se takar sokat!
Persze, értjük mi, hogy tanga, de ha egyszer valaki megmagyarázná, hogy miért tekerik körbe magukat a nők pár madzaggal? Az már se nem takar, se nem melegít, akkor meg minek?
Tátott szájjal figyel a kis Herkules a papára
Képek - Mivel varázsolja el 8 hónapos kisfiát Rippel Feri?
Sztárok vallanak Jack bácsiról
Hajdu Steve diplomát szerzett whiskey-ivásból
Végéhez közeledik a ValóVilág
Képek - Betörtek a kiesettek: újra tele a valóvilla
Young G néven újra táncol VV Béci
Már gyereket akar a ValóVilág táncos sráca
A pisztoly csak dísznek van az oldalán
18+ képek - Marketa ügynök hegyes dudákkal indul bevetésre
Nem riadt meg az aerobic-bajnok a feladattól
Képek: Katus Attila sok mindent lapátra tett
Adecco Kft.Ingatlanértékesítő
Prohumán 2004 Kft.Méréstechnikus
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - TÉL szállás FARSANG 2012 szállás, Március 15. szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Húsvét szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Március 15-ei programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- 495 millió eurós kokit ad Magyarországnak Brüsszel2012.02.23 01:03
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.23 00:56
- Irán valami nukleárisat titkol2012.02.23 00:53
- Több százan tüntettek Julija Timosenko mellett2012.02.23 00:47
- Kedvenc zenéink2012.02.23 00:33
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



