Békamentés a Fertő tónál
Békamentő védelmi rendszert építettek ki a Fertő tó mentén, a védett kétéltűek és hüllők az elmúlt hetekben már ennek segítségével tehették meg az utat erdei telelőhelyükről a tóhoz, szaporodásuk színhelyére.
2002.05.07 09:03
Pellinger Attila, a Fertő-Hanság Nemzeti Park zoológusa az elmondta: az ismert kecskebékák, a leveli és a mocsári békák mellett a ritkább fajok képviselői, így az ásóbékák, a barnavarangyok, a tarajos és a pettyes gőték, valamint a vízisiklók tömegesen telelnek a Hidegség és Fertőboz közötti erdős dombvidéken.
Ősszel az állatok beássák magukat az erdei avarba, s onnan igyekeznek kora tavasszal a Fertő tóhoz, a párzás és a szaporodás helyszínére, amely a tél beálltáig élőhelyül is szolgál számukra.
Az erdőség és a tó közötti térséget azonban forgalmas út szeli ketté, s az ott közlekedő autók életveszélyt jelentenek az állatoknak.
Épségüket úgy óvják, hogy az út alatt keresztben húzódó átereszeket létesítettek. Az alagútakhoz a kétéltűeket és hüllőket korábban fóliakerítés terelte. Ezt váltották ki a legkritikusabb 400 méteres szakaszon azzal, hogy az út menti árok dőlt falát függőlegesre építették át és burkolattal látták el.
Pellinger Attila szavai szerint a függőleges terelőfalon a siklók sem tudnak átjutni. Az állatokat a korábbi fóliakerítés nem terelte kellőképpen: feljutottak az útra és a járművek agyontaposták őket.
A szakember elmondta: volt olyan év, amikor ezernyi siklócsontváz-lenyomatot találtak az aszfaltban.
A munkálatokra mintegy 9 millió forintot költött pályázati forrásból a Fertő-Hanság Nemzeti Park.
A zoológus tájékoztatása szerint a nemzeti park igazgatósága szeretné továbbépíteni a békamentő védelmi rendszert, s az ehhez szükséges forrásokat pályázatok útján igyekeznek előteremteni.
Pellinger Attila elmondta: a védelmi rendszerre annál is inkább szükség van, mivel az évek óta tartó aszályos idő nem kedvez a békák szaporodásának; a pangó, oxigénhiányos vízben nagy számban pusztulnak el a petékből kikelő lárvák.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
Judi Dench, Paul McCartney, Bono, Kiri Te Kanawa, Tom Stoppard és Mike Leigh is meghívást kapott a II. Erzsébet királynő uralkodásának gyémántjubileuma alkalmából szerdán megrendezett fogdásra, amelyen a művészvilág krémje köszöntötte az uralkodót.
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Meghökkentő - aki korán elkezd pornót nézni, szinte függővé válik és már nem is izgatja fel egy hús-vér nő?
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?

Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
A tervek szerint inkább ínyencség lesz a szeptemberben megnyíló Klimt-villa mintsem tömegeket vonzó turistalátványosság. Az épületben ugyanis nem rendeznek be múzeumot, de a földszinti termeket a nagyközönség is látogathatja majd.
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel

Képgaléria - itt az új Peugeot 301
Az új szedán karakteres formaterve és modern külseje egyszerre sugall érzelmet és erőt.
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt

18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Az első találkozáskor pont úgy néz ki, mint bármelyik mutatós nő, aki tisztában van adottságaival, és kiemeli, amit ki kell, de mintha nem akarna többet mutatni. Aztán gyorsan lehull a gátlás!
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Különleges reklám a reggeli lapban
Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Eugene Polley 96 évet élt
Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
Harry Pottert is megzselézte
Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.25 00:20
- A biblia2012.05.25 00:15
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 00:13
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.25 00:05
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.25 00:00
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!




