
Jyottish, a Hindu asztrológia
A Hindu asztrológia, eredeti szanszkrit nevén JYOTTISH, az ősi, védikus tudás részét képezi.
2003.09.15 18:37, Forrás: tantralap
A védikus írások szerint az életünk lefolyása, valamint az, hogy milyen bolygóállás alatt születtünk, előző életünk tetteinek - azaz a karmánknak - a következménye. Ahogyan egy utazás során is van egy kiindulási és egy végcélunk, úgy az életünk is egy utazásnak tekinthető. Ahogyan egy utazást kényelme- sebbé tehetünk, ha Mercédesszel, és nem ökrös szekérrel utazunk, ugyanígy kényelmesebbé és boldogabbá tehetjük az életünket, ha alkalmazzuk a Védák évezredek óta fennmaradt tanításait. Ezért érdemes figyelembe venni jyottish által nyújtott segítséget, Sok kellemetlenségtől, betegségtől, boldogtalanságtól kímélhetjük meg magunkat a védikus asztrológia által nyújtott szabályok alkalmazásával.
A jyottish tudásának nem ismerjük a kezdetét, mint az ókori világban nagyon sok kultúrának.
Ezért a hagyomány úgy tartja, hogy a védikus asztrológia tudományát az istenek súgták meg a Rishiknek (a titkok tudóinak), meditációjuk közben.
Hogy mi az alapja a mítoszoknak, azt nem lehet tudni, de az bizonyos, hogy mint minden ősi kultúrában, így valószínűleg a legősibben is, az emberek próbálták megfigyelni a világmindenséget, a minket körülvevő világ változásait, uralkodó törvényeit.
A legjobb megfigyelők lettek a jyottishik, az asztrológusok, akik a mikro - és makrokörnyezet alakulásait az Univerzum látható változásaihoz kötötték. A furcsa egybeesések és az ismétlődések meghatározásával, feljegyzésével és megfogalmazásával megkönnyítették az életüket.
Megfigyelték, hogy azokat a gyógynövényeket, melyeknek a föld feletti részét használjuk, teliholdkor, melyeknek pedig a gyökereit alkalmazzuk, újholdkor érdemes begyűjteni.
De a sebek is vérzékenyebbek teliholdkor, tehát nem érdemes operációt ekkor végezni.
Ha valamit kiteljesíteni, beindítani, felvirágoztatni szeretnénk, akkor a Hold telő fázisában vágjunk bele, míg ha valamit befejeznénk, megszüntetnénk, felszámolnánk, akkor ezt fogyó Hold időszakában tegyük.
A legegyszerűbben megfigyelhető változás a Hold (Chandra) 28 napos dagadása-fogyása, a Nap (Surya) 1 év alatti körforgása a 12 állatövi jegyen (rashi) vagy házon (stana) át.
E megfigyelésekből alakult ki az aszcendens (lagna) fogalma, mely a megszületés (köldökzsinór elvágása) pillanatában a keleti égbolton felbukkanó állatövi jegy (rasi), vagyis a szülött személyiségére analogikusan legjellemzőbb tulajdonságokkal bíró első ház.
E ténynél érkeztünk el a káldeusi és a védikus asztrológia közötti legfőbb különbségekhez. A nyugati rendszer tropikus, vagyis földünket a naprendszerünkben nézi, míg a jyottish sziderikus, tehát világunkat, sorsunkat az univerzumban szemléli és így a múltból a távlatokba mutat, nemcsak e világi életünkre, hanem a védikus világkép szerint az előző- és következő (karma) életeinkre is.
A nyugati asztrológia tudatos csillagászati számításokon, a materiális világ megfigyelésein alapszik, míg a jyotish a kozmikus tudatból keletkezett és meríti az ismereteit, kötődik a mitológiához, így az analógiák megfejtéséhez.
Ennek ellenére az ősi védikus asztrológiában is mindennek megvan a pontos szabálya, bár szabályai egyszerűek, közérthetők, számolhatók és nagyon könnyen alkalmazhatók, tehát a jyotish semmit sem bíz a véletlenre.
A védikus asztrológiában 9 bolygót veszünk figyelembe: Nap, Hold, Mars, Merkúr, Jupiter, Vénusz, Szaturnusz, Ráhu és Kétu. Ezek a bolygók különböző kapcsolatokban állhatnak egymással: baráti, semleges, ill. ellenséges viszony lehet között.
A bolygók közötti barátság, illetve ellenségeskedés okaihoz hosszú történetek fűződnek, melyeket a különböző védikus írásokban, például a puránákban, illetve a Srimad Bhágavatamban találhatunk meg.
Az egyik ilyen történet a következőképpen hangzik:
Évezredekkel ezelőtt a félistenek és a démonok közösen nekiálltak, hogy kiköpüljék a Tej-tengert. A köpülés során sokfajta termék keletkezett, melyek közül a legfontosabb az örök életet adó ital, a szóma volt. Ezt Visnu női alakban megjelent inkarnációja osztotta szét a félistenek között. A démonok nem voltak igazán boldogok amiatt, hogy ők nem kapnak a belőle, de egyikük kivételével elfogadták a helyzetet.
Ez az egy kivétel volt Ráhu, akit az indiai asztrológiakönyvek néha Sárkánynak neveznek. Ráhu elrejtőzött a Nap és a Hold közé, gondolván, hogy Mohini-murti, az Úr Visnu inkarnációja nem veszi majd észre a cselt, és neki is ad aszómából. Mohini-murti természetesen észrevette a csalást, de nem szólt semmit, és neki is adott az örök élet italából. Alighogy lenyelte a nektárt Ráhu, a Nap és a Hold észrevették a csalást. Nagy felháborodás tört ki a félistenek között, minek következtében meg akarták ölni őt. Sikerült is levágni a fejét, de mivel már ivott a szómából, így nem halt meg, és azóta is így, két részből állva kering az égbolton a többi bolygóval ellentétes irányban. Ráhu a sárkány feje, míg Kétu a farka. Ők ketten soha nem tudnak megbocsátani a Napnak és a Holdnak, valamint a Jupiterrel is ellenséges kapcsolatban állnak.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Az asztrológiában és Istenben hisznek a német tinédzserek
Könyv: Gina Lake: Karma az asztrológiában

Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Igéző tekintetet a kifutókról! Lopjunk ötletet az igazán trendi tavaszi sminkhez a párizsi divathétről. A Chanel, Dior vagy Gaultier modelljeinek elbűvölő arca árulkodik a divatról!
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Szemtelen, erotikus és ehető!
Képek - Ütős Valentin-napi édességek piszkos fantáziájúaknak
Eljött a mintás, élénk blúzok ideje!
Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Noha értéke nagy, különösen, hogy sokat tanult érte az ember, egy főiskolai diploma csökkenti a házasodás esélyét a hátrányos helyzetű közegből érkezett diákoknál - derült ki egy új tanulmányból.
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Az anál- és a szexjáték nem első alkalomra való...
6 dolog, ami megijeszti szex közben a nőt!
Be és ki: a légzőgyakorlatok gyógyítanak
Szomorú: lusták vagyunk a légzéshez

Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
Húzós nevekkel robbantja be a motort a Borsodi Hegyalja Fesztivál
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs
"Nyíltan antiszemita és meglehetősen homofób"
Teret kap Párizsban Szolzsenyicin
Visszatérnek
Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
115 nap villalét után véget ért Eszter számára a ValóVilág játéka, az eltelt másfél hét alatt azon igyekezett, hogy visszatérjen az igazi életbe. De vajon kinek drukkol és kivel milyen kapcsolatot fog fenntartani?
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
"Felejtsük el, ahonnan jöttem!"
Videó - VV Béci már csak Young G akar lenni
Gombi lecsapott Seherezádéra
Képek - Régi lakók tértek vissza a ValóVilágba
Nem igazi szent, inkább valódi rosszkislány
18+ képek - Mindenütt piercinggel izgat Samantha Saint
Megkapta Angéla az új melleit
VV Fecó nem is sejti: felesége pokoli kínokat élt át
Melyik sztármami lesz a legjobb nő?
Sztáranyukák, akik nem döntöttek anyaság és karrier közt
Adecco Kft.Flotta Manager
Unix Autó Kft.ASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



